Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitaten Wieselburg; Ödenburg und Eisenburg (Ism.: Szűcs Jenő) 146
TÖRTÉNETI IRODALOM 147 jegyében lépte túl már az első kötetet összeállító Hans Wagner, majd lépett e téren nyomába már a második kötet előkészítése, 1956 óta I. Lindeck-Pozza. Az összefüggések valóban csak a legnagyobb erőszak árán lennének elvághatok az idők során kialakult etnikai, vagy éppen az egészen újkeletű politikai határok mentén. Ily módon ami itt osztrák erőfeszítésből több mint negyed évszázada előrehalad, az voltaképpen úgy is tekinthető, mint három egykori magyarországi comitatus immár az Anjou-korba átlépő, összesített „megyei oklevéltára", egy olyan területen, ahol egyáltalán megyei oklevéltárat a múlt századvég forrásfeltáró lendülete is csak Sopron esetében produkált. Ha aztán a közlésmód részletessége terén már mégis választóvonalként rajzolódik ki a mai politikai határ, az éppen nem vehető rossz néven egy osztrák vállalkozástól. Ennek fejében viszont az új kötet hellyel-közzel még túl is tekint a három megye határán. Az országrész korabeli kiemelkedő személyiségei, mint a Héder nemzetség némely, olykor egymással is konfliktusba kerülő ágának sarjai, kivált a Kőszegiek (a német történetírásban hagyományossá vált, hasonlóképpen mesterséges nevükön Grafen von Güssing), vagy az Osl nem leszármazottai távolabbra mutató birtokjogi és politikai összefüggéseikkel is helyt kapnak a kötetben. Ha e téren a kiválasztás szempontjai nem is elég markánsak, a többlet mindenképpen javára válik az összképnek. Az Árpád-kort felölelő első két kötet után a harmadik az 1327. évig folytatja az oklevelek közlését. Minthogy az adott nagyjából negyed évszázadban a térség meghatározó tényezője a politikai szférában a Kőszegiek hatalmi befolyása volt, ama gyakorlati kényszeren túl, hogy valahol arányosan el kell vágni a növekvő oklevélmennyiséget, valóban belsőleg indokolhatóan kínálkozik határpontként az az év, amikor Kőszegi II. János lázadásának leverésével, a legfőbb hatalmi központok - köztük Kőszeg, Németújvár, Sárvár vára - elkobzásával Károly Róbert király magát e territoriális hatalmat alapjaiban véve felszámolta. Az interregnum és az Anjou-kor nyitányának időszakából több mint 460 oklevelet közöl a kötet, melyekhez közel félszáznyi időközben feltárt kiadatlan kései Árpád-kori oklevél csatlakozik az 1233. és 1299. közti időből, pótlás gyanánt a megelőző kötetekhez. Ε félezret meghaladó oklevélmennyiség több mint egyharmada volt eddig kiadatlan. Hogy mintegy 180 mindeddig ismeretlen oklevél megbízható kiadásban megjelent, az természetesen tiszta nyereség, de a nyereség nemcsak ebben áll. Az a tény, hogy a többség szövegei a körültekintő és módszeres számbavétel során is kiadottnak bizonyultak, önmagában csak azt mutatja, hogy maga e térség eleve előtérben állt az oklevélpublikációban. Ám- szám szerint a legtöbb oklevél Fejér elavult, gyakran hibáktól hemzsegő kiadásában látott napvilágot; a szintén számottevő anyagot tartalmazó múlt század végi kiadványok, a Hazai Okmánytár, az Anjoukori Okmánytár és Sopron vármegye Oklevéltára kötetei már általában minőségileg ugyan sokkal jobb, de mégsem mindig hibátlan szövegeket hoztak; az előzmények közül - kisszámú régibb vagy újabb elszórt publikáción kívül - egészében csak Házi J. Sopron városi oklevéltára tekinthető kifogástalannak, mely körhöz a múltban osztrák részről érdemlegesen csak J. N. Weiss csatlakozott a heiligenkreuzi apátság okleveleinek kiadásával (e hat kiadványban található az adott területre és korszakra vonatkozó korábban kiadott oklevelek több mint kilenctizede). A burgenlandi oklevéltár új kötetével jelentkező nyereség, hogy a szerkesztő minden esetben visszanyúlt az eredetihez, illetőleg az elérhető szöveghagyományhoz, igen gyakran javított szövegeket hozva. Ezáltal az osztrák kutatókat mentesíti a számukra nehezen hozzáférhető régibb kiadványok keresgélésétől, de a magyar kutatók kezébe is az adott keretekre nézve megbízható kiadást ad. A munka fedezetét mintaszerűen körültekintő levéltári kutatások alkotják. Maga az anyagbázis kiszélesedése, kivált a merev elzárkózás légkörében készült első kötethez képest, jól tükrözi a kutatási lehetőségek gyümölcsöző kitárulkozását. Ez a körülmény magyarázza a pótlásokat is a korábbi kötetekhez. Az anyag nagy többsége (a kiadatlan oklevelek kereken háromnegyede) természetesen váltig a Magyar Országos Levéltár Középkori Gyűjteményéből (DL, mely azonban nem „Diplomatikus", hanem Diplomatikai Levéltár) származik; más budapesti gyűjteményeken (MTA Kézirattára, Egyetemi Könyvtár) kívül egyéb magyarországi állami és egyházi levéltárak (Sopron, Szombathely, Győr), ausztriaiak (Heiligenkreuz, Eisenstadt, Wiener Neustadt, Bécs), valamint a bratislavai Szlovák állami levéltár (egykori Esterházy, Révay levéltár) nyújtották az anyagot - több mint tucatnyi gyűjtemény. Ha el is képzelhető egy-egy darab lappangása, a módszeres számbavétel garancia az emberileg elérhető teljesség mellett. A közlés módja igazodik az előzményekhez. A kiadatlan oklevelek (hacsak nem egyszerű megerősítésekről van szó) és a mai Burgenland területére vonatkozók (akkor is, ha korábban valahol már nyomtatásban megjelentek) teljes szövegükben kerülnek közlésre, egyebekben az oklevél lényeges 10·
