Századok – 1984

ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Ember Győző: A levéltártudomány 125

138 EMBER GYÖZÖ rendelkeznek. A hatósági jogkör döntési, rendelkezési jogot jelent meghatározott, az e joggal rendelkező szerven kívüli személyeknek meghatározott ügyeiben. A postaügyi minisztérium pl. hatóság, a postahivatalok nem azok. Minthogy a kormányzati szerveknek a többsége hatósági jogkörrel rendelkezik, a kormányzattörténetet hatóságtörténetnek is szokták nevezni. Ez a hatóságtörténet kifejezés tágabb értelme, jelentése. A hivataltörténet kifejezésnek is kettős a jelentése. Szűkebb értelemben jelenti azoknak a kormányzati szerveknek, a hivataloknak a történetét, amelyek hatósági jogkörrel nem rendelkeznék. Használjuk azonban a hivataltörténet kifejezést egy másik értelemben is, amely részben tágabb, részben azonban szűkebb, mint a hivatalok fentebb említett története. Tágabb annyiban, amennyiben ilyen hivataltörténete nemcsak a hivataloknak van, hanem minden társadalmilag jelentős szerepet játszott személynek is. Szűkebb pedig annyiban, amennyiben ez a hivataltörténet a különböző szerveknek és személyeknek nem teljes történetével, hanem történetüknek csak bizonyos kérdéseivel foglalkozik. Ez a hivataltörténet a történettudománynak és egyben a levéltártudománynak az a diszciplínája, amely elsősorban a különböző szerveknek, olykor azonban egyes személyeknek is, a hatáskörével, a területi illetékességével, a szervezetével és az ügyintézésével foglalkozik. Ez a hivataltörténet - legalábbis ez ideig - elsősorban a kormányzati, főleg pedig a közigazgatási szervek történetének említett kérdéseivel foglalkozott. Rendszerint kitért azonban történetüknek egyéb kérdéseire is, úgyhogy összeolvadt a kormányzat-, főleg pedig a közigazgatástörténettel, anélkül azonban, hogy a teljes kormányzat-, illetve közigazgatástörténet tisztázására törekedett volna. Ez a hivataltörténet tulajdonképpen nem mint a történettudománynak, a különböző szervek történetével foglalkozó szervtörténetnek egyik diszciplínája jött létre. Elsődlegesen a levéltári intézmények szükséglete hívta életre, a levéltártudomány diszciplínájaként keletkezett, és csak másodlagosan lett a történettudomány levéltártudományi társdiszciplinája. A levéltáraknak, a levéltári intézményeknek, hogy kettős rendeltetésüknek eleget tudjanak tenni, többé-kevésbé ismerniök kell mindazoknak a szerveknek és személyeknek, fondjaik képzőinek a történetét, amelyeknek irataival, akár már benn a levéltárban, akár még azon kívül foglalkoznak. A kormányzati szervek esetében a kormányzattörténet különböző területeit, amelyeket fentebb áttekintettünk. A gazdasági szervek esetében a gazdaságtörténet különböző területeit, elsősorban az üzem- és a vállalattörténetet. A művelődési szervek esetében a művelődéstörténetet, a családok és személyek esetében a családtörténetet, politikusoknál a politikatörténetet, íróknál az irodalomtörténetet, zenészeknél a zenetörténetet, építészeknél az építészettörténetet stb., stb. A fenti, korántsem teljes felsorolásból is nyilvánvalóan következik, hogy a levéltári intézmények nem foglalkozhatnak fondjaik képzőinek teljes történetével, hiszen akkor a történettudománynak úgyszólván minden ágával foglalkozniok kellene, annak minden területén jártasaknak, felkészülteknek kellene lenniök. Ez lehetetlen. Meg kell elégedniök azzal, hogy fondjaik képzőinek nem teljes, hanem csupán — a fentiekben vázolt — hivataltörténetével foglalkoznak.