Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Buza János: Törökkori állattartás a ”vadszám" és az adózás tükrében 3
TÖRÖKKORI ÁLLATTARTÁSUNK ÉS AZ ADÖZAS 7 megállapításánál figyelembe. ... az a kép, amely a számadáskönyvek alapján a termelőviszonyokról megrajzolható, mindig csak a belső határon levő termelőerők alapján történhetett, melyhez még külön hozzá kell számítani a pusztai gazdaságokat is."2 4 Nos, a tehetős cívisgazdák között a század első és második felében is akadt olyan, akinek a marhaszáma 500 felett járt, nem tévesztve szem elől azt, hogy fél marhaszám is volt — növendék jószágra, juhállományra gondolva —, tényleges állatállományuk bízvást meghaladta a félezret, azt azonban meg kell kérdőjelezni, hogy a marhaszám csak a „belső határon" tartott jószágot foglalta volna magában. A kétely megokolására a későbbiekben térek vissza. Ezt megelőzően meg kell ismerkednünk Nagykőrös adóbevételeivel. 1. A marhaszám után fizetett adó szerepe a mezőváros adóbevételein belül Tekintettel arra, hogy a levéltári források csak némi fáradsággal érhetők el, célszerűbbnek tűnik a legrészletesebb forrásközlés bemutatása. Erre Nagykőrös 1661. évi adó- és számadáskönyve a legalkalmasabb, mely szerint a mezőváros adókból származó bevételei az alábbi tételekből álltak: „Császár adaja in summa facit 2076 forintot, főre való adó ezzel együtt. Marhaszám találtatott: 5249 egy fél. In summa 629 ft. 94 d. Vajpénz 105 ft. 40 d. Fapénz 221 ft. 45 d. Ágypénz 22 ft. 90 d." összesítve 3055 forint 69 dénár, amelyből a fa-, vaj- és az agypénz együttesen 349 forint 75 dénárt, azaz a teljes bevétel 11,4%-át tette ki.25 Látható tehát, hogy a mezővárosi adóbevételek zöme a „császár adajával" összevont „főre való adóból" és a marhaszám után fizetendő összegből került ki. Az 1661. esztendőt megelőző évek fennmaradt, illetve az adóbevételeket többé-kevésbé ép voltukból eredően ránk örökítő számadáskönyvei gyakorta külön-külön tüntették fel a „császár adaja", a „főre való adó" és a marhaszám utáni adót tartalmazó tételeket. Közülük az első Jcét adónem török eredetűnek tűnik, bár korszakunkban nem a török adószedők gyűjtötték be őket, hanem — más településekhez hasonlóan2 6 — a mezőváros elöljárói. A „császár adaja" megnevezés mögött a török által követelt — és valamennyi nem-mohamedán alattvalóra kivetett — kharadzs,2 7 illetve harádzs, pontosabban dzsizje-adó2 8 húzódott meg, míg a „főre való", vagy „főre fölvetett adón" a kapu-adót,2 9 az iszpendzsét érthetjük.3 0 Fára, vajra azért szedtek pénzt a mezővárosi elöljárók, hogy az ily módon befolyt összegből — kiegészítve azt egyéb bevételeikből — vásárlás révén tegyenek eleget a hódítók naturália-igényeinek. Megjegyzendő, hogy nem minden adózó fizetett vajpénzt, a lakosság egy része természetben tett eleget e 2*Majlát: 93. 2 5 Szilády-Szilágyi: I, 272. (Az 1661. évi adó- és számadáskönyvbó'l idéztek a legtöbbet az Okmánytár közreadói: I. 271-303.) vö.: Majlát: 36-38. 26 „Az hódultságra penig az törökök ki ne járjanak, hanem csak az közelvalókra és csak a falubirák által szolgáltassák be." Az 1606. évi zsitvatoroki békeszerzó'dés 15. pontja: Sinkovics István: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526-1790. Budapest 1968. II/l. 371. 2 7 Salamon: 196-197. 2l Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. (Értekezések a történeti tudományok körébó'l. Új sorozat 52.) Budapest 1970. 22-26. (Továbbiakban: Káldy-Nagy: Magyarországi török adóösszeírások .. .) 29 Salamon: 204-205. 3 "Káldy-Nagy: Magyarországi török adóösszeírások ... 24.
