Századok – 1984
FOLYÓIRATSZEMLE - Thomas; D.: A kommandóhadműveletek szerepe a modern hadviselésben; 1939-82 1302
1304 FOLYÓIRATSZEMLE rendelt ejtőernyős felderítő csoportokat. Amíg a Vörös Hadsereg védekezésben volt (1942 őszéig), a különböző kommandóalakulatok mélységi felderítést végeztek, német parancsnokságokat, hírközpontokat támadtak meg, azt követően pedig, hogy a szovjet hadsereg átvette a hadászati kezdeményezést, elsősorban a német hadsereg tartalékai összpontosítási körzeteiben hajtottak végre felderítő akciókat, a „frontok" (hadseregcsoportok) és a támadó páncélos ékek tevékenységével szoros összhangban. A források szűkössége miatt a kommandóalakulatok működését nehéz elválasztani az egyéb partizántevékenységtől, úgy tűnik, hogy a megszállt területeken levő német biztonsági erők és hadtápszervek körében gyakran keltettek pánikot, a német adatok szerint az arcvonalban elhelyezkedő Wehrmacht-egységeket kevésbé tudták zavarni. A szovjet vélemény szerint a fő támadási irányokban a német mögöttes területen végzett sokféle romboló tevékenység igen nagy mértékben segítette az előrenyomulást, dezorganizálta a német csapatokat. A szovjet nézet szerint a kommandóhadviselés alapvető célja, hogy nagy támadások idején a hadműveleti mélységben folyamatos felderítést biztosítson, és bénítsa az ellenséges hátország tevékenységét. A második világháborúban a szovjet kommandóakciókat kis létszámú erők hajtották végre, nem közelítették meg a St. Nazaire-nél, Tobruknál vagy Brunevalnál megvalósított brit rajtaütések méreteit, működésük inkább a Brandenburg-alakulatéhoz hasonlított. A szoros értelemben vett kommandóhadműveletek jelentősége a második világháborúban csekély volt, a döntő győzelmeket a nagy létszámú hadseregek vívták ki. Az 1945 óta lezajlott helyi háborúk természetesen jóval szűkebb lehetőségeket biztosítottak a kommandóhadviselés számára. A szovjet fegyveres erők változatlanul nagy jelentőséget tulajdonítanak az ilyen típusú katonai tevékenységnek, amelyet egyébként három szintre osztanak: hadászati, hadműveleti és harcászati. A szovjet katonai doktrína idevágó része a második világháborúban szerzett tapasztalatokra alapul, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy a szovjet hadsereg 1945 óta komolyabb katonai akcióban nem vett részt. A ma létező szovjet kommandóalakulatok legfontosabb elemét a légideszantcsapatok képezik; közvetlenül a vezérkar irányítása alatt állnak. Nagy-Britanniában a háború után a sokféle kommandóalakulatot feloszlatták, kivéve a három leghatékonyabbnak tartottat (SAS, SBS és a tengerészgyalogság kommandóegysége), amelyek 1945 után aktívan részt vettek a brit gyarmatokon a felszabadító mozgalmak elleni küzdelemben (Malájföldön, Adeben, Cipruson, 1956-ban Szueznél), legutóbb pedi az 1982-es Falkland-szigeteki háborúban játszottak fontos szerepet. Az 1945 utáni időszakban az izraeli hadsereg vett részt a legtöbb háborús konfliktusban; állandó kommandóalakulatát 1953-ban hozta létre. A közel-keleti háborúkban, tekintettel arra, hogy ezek csak néhány napig tartottak, nem volt lehetőség nagyobb méretű kommandóhadművelet megszervezésére, az izraeli kommandócsapatok furcsa módon inkább a békés periódusokban játszottak nagyobb szerepet, amikor számos alkalommal vettek részt a különböző palesztin fegyveres szervezetek elleni akciókban. A második világháború idején az Egyesült államok fegyveres erőiben is szerveztek kommandóalakulatokat (Army Rangers, Marine Raiders), de stratégiai szempontból semmiféle érdemi szerepet nem játszottak. A koreai háború tapasztalatai alapján hozták létre 1952-ben a partizánellenes és lélektani hadviselés céljaira szolgáló Special Forces-t, amely a vietnami háborúban is részt vett. Az Egyesült Államok katonai doktrínájában a hagyományos eszközökkel folyó hadviselésben a kommandóakcióknak nincs helye, ebből következően Nagy-Britanniától és Izraeltől eltérően nem is rendelkezik jelentős létszámú, önálló szervezésű, azonnali bevetésre kész kommandóalakulattal. Noha a mai hadviselésre egyre inkább a bonyolult, összetett fegyverrendszerek alkalmazása, a túltechnizáltság a jellemző, a kommandóhadviselés jelentősége a jövőben sem fog csökkenni, hiszen a legbonyolultabb technika sem képes semmissé tenni a hadművészet egyik legfontosabb elemét, a meglepetést. (Journal of Contemporary History, 1983. évi 4. szám, 689-718. old.) M. T.
