Századok – 1984

FOLYÓIRATSZEMLE - Thomas; D.: A kommandóhadműveletek szerepe a modern hadviselésben; 1939-82 1302

FOLYÓIRATSZEMLE 1303 Ami Nagy-Britanniát illeti, 1940 nyarán már minden fontosabb hadszíntéren rendelkezett kommandóalakulatokkal, de ezek nem a vezérkar elgondolása alapján, hanem a helyi igények nyomán születtek. Az 1940-42 között létrejött nagyszámú brit katonai kommandóegység nem a hadsereg stratégiájának és doktrínájának, hanem sokkal inkább Winston Churchill miniszterelnök és néhány fantáziadús tiszt improvizációjának a teremtménye. Elsőként a szárazföldi hadsereg szervezett kommandóalakulatokat, eredetileg a várt német invázió esetéxe mozgó tartalékként, majd 1941 -tői kezdve kisméretű rajtaütéseket hajtottak végre a németek által megszállt nyugat-európai országok tengerpartján. Az emberi és anyagi ráfordításhoz képest ezek katonai szempontból veszteségesnek és jelentéktelennek mondhatók, viszont a megszállt országok közvéleményére nem csekély pszichológiai hatást gyakoroltak. Az 1942-44 között létrejött további kommandóalakulatok a nyugat-európai hadszíntéren a normandiai partraszállásra való felkészülés jegyében hírszerző és szabotázsakciókat hajtottak végre, de tevékenységük nem kapcsolódott szervesen a nagy hadműveleti elképzelésekhez, így pl. nem vetettek be ejtőernyős szabotőr csoportokat a franciaországi német repülőtereken, noha az ugyancsak brit Special Air Service (SAS) ezt a módszert igen sikeresen alkalmazta Észak-Afrikában. Nyugat-Európában a brit kommandóalakulatokat csekély kivétellel ötletszegényen, tengeri partraszállásoknál és folyamátkeléseknél vetették be, jóllehet a legtöbb esetben egy közönséges műszaki egység is megfelelt volna. Szembetűnő a különbség egyrészt a kommandóalakulatok különleges kiképzése és magas harcértéke, másrészt a nekik kiosztott jelentéktelen feladatok között, ami számos brit (és amerikai) katonai vezetőt arra indított, hogy feleslegesnek ítélje az üyen katonai alakulatokat, annál is inkább, mivel nemritkán a szokásos reguláris egységek is sikerrel hajtottak végre kommandóakciókat. A földközi-tengeri hadszíntéren is szerveződtek brit kommandóalakulatok, a két legfontosabb a már említett SAS és a sivatagban, az ellenség mögöttes területén tevékenykedő Long Range Desert Group (LRDG) volt. Ezek a 8. brit hadsereg tehetséges vezetőinek köszönhetően hatékonyan szolgálták a konkrét hadműveleti célok megvalósítását. Az LRDG hírszerző tevékenysége a brit hadsereg defenzív periódusában volt jelentős, El Álaméin után elvesztette addigi fontosságát. A SAS fő feladata a 8. brit hadsereg előtti területen levő ellenséges repülőterek és hadtápbázisok rombolásában állt, amelyet elég eredményesen valósított meg. Ugyanakkor egyik alakulatról sem állítható, hogy nagyobb szerepet játszott volna a katonai helyzet általános alakulásában, az észak-afrikai brit győzelem kivívásában. Ugyanez mondható el a Special Boat Section (SBS) által a görög tengerparton és az Adriai-tenger térségében végrehajtott rajtaütésekről, amelyek csak apró tűszúrásokat jelentettek a németek és az olaszok számára. A szicíliai és az olaszországi hadműveletekben is változatosan és sikeresen alkalmazták a kommandóalakulatokat, jóllehet egyetlen stratégiai fontosságú feladatot sem tudtak önerőből megoldani. Ugyanakkor a különböző parancsnokságokhoz tartozó, egymással is rivalizáló kommandóalakulatok összehangolatlan tevékenysége a szűkös ember- és anyagtartalékok pazarlásához vezetett. A távol-keleti hadszíntér igen alkalmas volt a felderítő-rajtaütő hadműveletek számára, de az 1942-es burmai és malájföldi visszavonulás után sokáig dezorganizált brit hadsereg csak 1944-re vált képessé komolyabb kommandóalakulatok és akciók megszervezésére. Az első, kis jelentőségű harctevékenység színhelye a burmai Arakan-félsziget területe volt. A Smail Operations Group (SOG) taktikai és stratégiai mélységben, a szárazföldön, folyókon és a tengeren végzett felderítést, míg a nagy létszámú, önálló hadtáppal rendelkező Long Range Penetration Group (LRPG) a japánok hátországában tevékenykedett. Ez utóbbi szoros értelemben már nem tekinthető kommandóalakulatnak; e dandár erejű egység 1944-ben Burmában sikeresen megszakította a japán hadtápvonalakat, így közvetlenül hozzájárult a 14. brit hadsereg előnyomulásához. A brit kommandóalakulatok második világháborús tevékenységét összességében értékelve úgy tűnik, hogy szerepüket a későbbiekben túlértékelték. Egyedül a SAS volt az, amely létszámához és a felhasznált erőforrásokhoz képest kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Ugyanakkor a kommandóerők sehol sem tudtak döntő mértékben hozzájárulni a reguláris hadsereg taktikai vagy stratégiai sikereihez, jóllehet, akcióikkal nemritkán sikerül feldühíteniük még Hitlert is. A szovjet hadsereg számára a háború kezdeti szakaszában a Belügyi Népbiztosság (NKVD) és a vezérkar felderítő főcsoportfőnökségének (GRU) irányításával a német vonalak mögött tevékenykedő partizáncsoportok hajtották végre a kommandóakciókat. Később létrehozták az ún. „különleges rendeltetésű alakulatokat", amelyek ugyancsak e két szervhez tartoztak, valamint a vezérkar alá