Századok – 1984
FOLYÓIRATSZEMLE - Thomas; D.: A kommandóhadműveletek szerepe a modern hadviselésben; 1939-82 1302
1302 FOLYÓIRATSZEMLE UGT és a mexikói szakszervezetek küldöttei — további tárgyalásokat kívántak a nézeteltérések tisztázására, leküzdésére. A tanácskozás és az összefogás kísérlete így többoldalú merevség és eló'ítéletek miatt jutott zátonyra. (International Review of Social History. 1980 3. sz. 350-394. oldal.) , D. THOMAS: A KOMMANDÓHADMÜVELETEK SZEREPE A MODERN HADVISELÉSBEN, 1939-82 Az ellenség hátországában önálló hadműveleteket végrehajtó különleges katonai alakulatok története magával a hadviseléssel egyidős. A második világháború előtt azonban a „kommandó hadműveleten" összefoglaló elnevezéssel illetett katonai tevékenységet, vagyis a hírszerzést, szabotázst, fogolyszerzést, rajtaütést stb. a partizán- vagy gerillaharc részének tekintették. így pl. Clausewitz is elismerte az effajta katonai akciók hasznát, jóllehet ezeket egyértelműen az irreguláris alakulatok feladatának tekintette, amelyekben egyébként nem bízott túlságosan. A második világháború kezdetéig hasonló bizalmatlanság jellemezte a legtöbb vezérkari tisztet; e harcmodort igazából nem tartották a katonai becsülettel összeegyeztethetőnek, következésképp egyetlen fontosabb hadseregben sem létezett a szóban forgó jellegű alakulat, ezért a kommandó típusú reguláris katonai egységek egyértelműen a második világháborúban született újításnak tekinthetők. A tanulmány célja a kommandó jellegű hadviselés értékének vázlatos vizsgálata a modern harctevékenységben, kifejezetten csak az elvi kérdésekre koncentrálva, eltekintve az egyébként fontos technikai részletektől. A megközelítés történeti jellegű, és csak a néhány legfontosabb hadsereggel foglalkozik, vagyis a brittel, a némettel és a szovjettel, mivel a források alapján úgy tűnik, hogy e három tulajdonított megkülönböztetett fontosságot a kommandóhadműveleteknek, ezeket egy többé-kevésbé kidolgozott elméleti koncepció alapján hajtották végre. Nem véletlen, hogy éppen e három hadsereg volt az, amelynek katonai tevékenységére a manőverező jelleg, a rugalmasság, az ellenfél hibáinak számításba vétele volt a jellemző, nyilvánvalóan ez az oka annak, hogy ők voltak a kommandó típusú hadviselés élenjárói, míg pl. a kifárasztásra és az óriási méretű hadtáptevékenységre építő hadseregek (pl. az Egyesült Államoké) a második világháborús kommandóműveletekben jelentéktelen szerepet játszottak. A német hadsereg, a Wehrmacht volt az első, amely önálló koncepcióvá fejlesztette a kommandóhadviselést, mint az új villámháborús stratégia szerves részét; kockázatos, de kevés embert igénylő meglepetésszerű hadműveletekkel is megpróbálták a német hadsereg általános gyengeségét ellensúlyozni. A német kommandóhadviselés 1943-ig úgyszólván kizárólag a nagy offenzívakat megnyitó páncélos ékek előrehaladását volt hivatott megkönnyíteni. Az első német kommandóalakulatot a vezérkar utasítására az Abwehr hozta létre 1939-ben, a Lengyelország elleni háborúra való felkészülés jegyében, feladata a lengyel Szilézia területén található ipari és közlekedési objektumok elfoglalása volt, rombolásuk megakadályozása céljából. Az 1940 tavaszi nyugat-európai hadjáratra készülve szerepköre kibővült; a támadó páncélos hadosztályok előtt valamennyi fontosabb közlekedési és hírközlési műtárgy, erődítmény stb. előzetes birtokba vétele. Ehhez új alakulatokat szerveztek, közülük legfontosabb az ún. Brandenburg-zászlóalj volt. Franciaország, Belgium és Hollandia területén összesen kb. hatvan kommandóakciót hajtottak végre igen sikeresen, legnevezetesebb a belga Eben Emael erődkomplexum elfoglalása. A Szovjetunió elleni villámháborúra készülve a Brandenburg-zászlóaljat ezreddé fejlesztették, 1941. június 22-ére száznál több kulcsfontosságú objektum elfoglalását kapta feladatul. 1941 -42-ben a keleti fronton harcoló minden német hadseregcsoport mellé külön kommandóalakulatot szerveztek. Azonban azt követően, hogy a Wehrmacht keleten végérvényesen defenzívába szorult, az eddigi kommandóhadviselési koncepció használhatatlanná vált. Ennek felismerését mutatja, hogy az átszervezett kommandóalakulatok lényegében csapatfelderítő egységekké váltak, míg a Brandenburgezred tényleges utóda, a Skorzeny-féle SS alakulat csekély fontosságú rajtaütéseket hajtott végre az ellenfél hátországában, a Wehrmachttól függetlenül. A német kommandóhadviselés addig volt sikeres, amíg a háború támadó szakaszában szorosan az előrenyomuló hadsereg szükségleteihez igazították.
