Századok – 1984
FOLYÓIRATSZEMLE - Girault; Jacques: A francia tanítók szakszervezete a spanyolországi háború kezdetén (1936-37) 1300
1300 FOLYÓIRATSZEMLE JACQUES Gl RAULT: A FRANCIA TANÍTÓK SZAKSZERVEZETE A SPANYOLORSZÁGI HÁBORÚ KEZDETÉN (1936-37.) Girault széles forrásanyag alapján közelíti meg témáját: a pedagógusok különféle irányzatú lapjaira, a szakszervezeti konferenciák anyagaira és a szere pl ők visszaemlékezéseire támaszkodik. Megállapítja, hogy a francia tanítók szakszervezete nagyon hamar állást foglalt a spanyol polgárháború kérdésében, s elmarasztalta mind a külső fasiszta intervenciót, mind a militarista-fasiszta felkelést; mindvégig rokonszenvezett a spanyol köztársasággal s a cikkek, határozatok egész sora tanúskodik erről; emellett gyűjtéseket is rendezett a köztársasági rászorultak, mindenekelőtt gyermekek megsegítésére. Mindemellett Girault aláhúzza, hogy ez a segély nem volt túl nagy; a tanítók szakszervezetén belül a kisebbség keveselte is a megajánlott összegeket. Az igazi ellentétek azonban nem annyira a gazdasági segélyek, hanem a helyzet, a lehetőségek és a feladatok politikai megítélése körül mutatkoztak. A határozatok és beszédek megfogalmazásánál a különbségek első pillantásra talán nem is túl élesek, holott a hangsúlybéli eltérések világos irányzatbéli ellentéteket tükröztek. A tanítók szakszervezetének tisztségviselői ugyanis, miközben a szolidaritást hangsúlyozták, minden esetben hozzáfűzték, hogy ők a békét, s a béke megőrzését semmiképp nem engedik háttérbe szorítani. S ebben a vonatkozásban nemcsak a Népszövetség bekapcsolását, a „Benemavatkozási Bizottság" tevékenységét helyeselték, hanem saját szakszervezetükön belül elutasították annak a cselekvő kisebbségnek előterjesztéseit, amelyek a gazdasági segélynyújtáson túlmenő elképzeléseket is szorgalmaztak: vagyis katonai felszerelési segélynyújtás biztosítását, önkéntesek szabad utaztatását. Ezt a többség minden esetben pacifista értelmezésben utasította el. Méghozzá nyilvánvalóan nem azért, mert a köztársasági kormány és a felkelő tábornokok között kívánta volna pártatlanságát bizonyítani, hiszen e tekintetben érdemi értékítéleteket alkotott, hanem hangsúlyozottan azért, mert a legfőbb rossznak az összeurópai háború kirobbanását tekintette. Ez volt e szakszervezet szemléletének tengelyében, s ilyen alapon hárította el a „túlfeszített" spanyol szolidaritási kezdeményezéseket, vállalt közösséget a francia kormánnyal, de ezt is úgy tette, hogy inkább a kormány félszeg visszahúzódását támogatta, s nem azokat a hátsókapus megoldásokat, amikor az mégis ennél több segítséget nyújtott Madridnak. Ilyen alapon a tanítók szakszervezete szembekerült - s ez világosan meg is mutatkozott nyüatkozataiból - a CGT központi irányvonalával, ugyanis Jouhaux sokkal hatékonyabb segélynyújtást követelt a francia kormánytól, s a CGT vezetősége világosan kimutatta a „benemavatkozási" politika teljes csődjét. Ezt a tanítók szakszervezete és kiadványainak többsége nem óhajtotta elismerni, mégpedig pontosan azért, mert a nagyobb katasztrófától félt, amit e szakszervezet főtitkára, André Delmas többször meg is fogalmazott. Delmas a spanyol feszültség, szolidaritásmozgalmak új felerősödésekor (Guernica bombázása, majd Alméria tűz alá vétele) kijelentette: „mi nem mehetünk el oly messze, mint ahogyan egyesek akarják." S Delmas burkolt formában Jouhaux-t is bírálta, újra hangsúlyozva, hogy nekik legalább oly mértékben kell a béke megőrzésére törekedni, mint a spanyol szolidaritás érvényesítésére. A tanítók szakszervezetének egy másik központi alakja éppen üyen alapon utasította vissza a fegyveres segítségnyújtás szorgalmazására irányuló mozgalmakat. A végső soron végletes pacifista alapállású többség „a többet akaró" kisebbség szemére vetette, hogy mind Franciaországban, mind Spanyolországban ők bontják meg a népfront-mozgalom egységét, vagyis a bajok okát a baloldaliak s a kommunisták „túlzásaiban" vélték felfedezni. Ilyen értelemben már 1936 telén óvtak attól, hogy egyes csoportok megkíséreljék túlzottan érvényesíteni ideológiájukat. 1937 tavaszán Delmas újra ebben a szellemben nyilatkozott, egy pillanatra sem tagadva, hogy a spanyol és francia fejlődés mennyire összeszövődik, s hogy „Franco győzelme nagyon nyugtalanítóan növelné a fasizmus terjedését Európában, s a demokratikus erők veszélyes visszaesését jelentené" - de a helyzetelemzés nyomán változatlanul a pacifista terápiát ajánoltta. A szakszervezeti vezetőség által képviselt szemlélet ellen több helyi, megyei szervezet „lázadt fel", s mind 1936 telén, mind 1937 tavaszán akadtak olyan megyék, ahol a megyei kollektív vezetőségi ülések után hoztak olyan határozatokat, amelyek a kormánytól a hatékonyabb segélyn yűjtást követelték, és a tanítók országos szakszervezeti vezetőségével szemben Jouhaux és a CGT központi irányvonalát támogatták.
