Századok – 1984
FOLYÓIRATSZEMLE - Tunón de Lara; M.: Gazdasági válságok és szociális mozgalmak; a spanyol eset (1898-1934) 1296
1296 FOLYÓIRATSZEMLE angol-francia ellentétek mélységét, s megalapozatlanul reménykedtek Anglia csatlakozásában a Hármas Szövetséghez. Bismarck nyilvános polémiában vonta felelősségre örököseit a külpolitikai helyzet kedvezőtlen alakulásáért; az új vezérkari főnök, Schlieffen pedig erősen kételkedett egy kétfrontos háború megnyerhetőségében. 1892-ben az orosz-német közeledés hívei jelentősen megerősödtek Berlinben, minőségi fordulatra azonban az orosz-francia gazdasági viták ellenére sem volt már meg a lehetőség. Az orosz-német gazdasági ellentétek jelentős részét sikerült ugyan 1893 végére megszüntetni, a francia-orosz szövetségi tárgyalások ez időre már oly mértékben előrehaladtak, hogy azok megszakítása a további együttműködést veszélyeztethette. 1893/94 fordulóján a francia-orosz szövetség már jobban megfelelt Oroszország érdekeinek, mint a korlátozott együttműködés Németországgal, s ez alapvetően meghatározta a folyamatok további alakulását. (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1983/1. 982-99 7.) E. G. Μ. TUNÓN DE LARA: GAZDASÁGI VÁLSÁGOK ÉS SZOCIÁLIS MOZGALMAK; A SPANYOL ESET (1898-1934) Spanyolországot alapvetően agrárjellegénél fogva erősen érintette a 19. század utolsó harmadának általános mezőgazdasági világválsága, de lisztje és textiltermékei számára még mindig monopolpiacot tudott biztosítani meglevő gyarmatain (Kuba, Puerto Rico és a Fülöp-szigetek). A spanyol nemzetgazdaság e gyarmati kizsákmányoláson túl a Nagy-Britanniába irányuló vasérckivitel volumenének jelentős növelésével is tudott helyzetén javítani. A vizsgált időszakban a spanyol gazdaság sajátossága az, hogy az általános ciklikus válságok mellett (1906 és 1921) vannak prosperáló periódusok is, így a gyarmatok elvesztése (1898) utáni évek és az első világháború időszaka, ámikor Spanyolország jól ki tudta használni a semlegességből fakadó előnyöket. 1898-1934 között a társadalmi fejlődés jóval gyorsabb volt a gazdaságinál, a szociális válság 1931-36 között tetőzött. A vizsgált történeti periódus tehát a gyarmatok elvesztésével, általános agrárválság idején kezdődik, de ugyanekkor indul meg a nagybankok irányításával és erős állami protekcionizmus mellett a kohászat és a villamossági ipar kifejlesztése, ami viszont a munkásmozgalom gyors szervezeti erősödéséhez és egyre gyakoribb sztrájkokhoz vezetett. 1910 után a munkásmozgalom szocialista szárnya már parlamenti képviselettel rendelkezett, és a republikánusokkal való szövetség megteremtését tűzte ki célul, míg az anarchoszindikalisták saját szakszervezeti-politikai központjuk (Consejo Nációnál del Trabajo - CNT) létrehozására összpontosítottak. Spanyolországban az első világháború idején a kapitalizmus és a munkásmozgalom egyaránt gyorsan fejlődött, a háborút követő ciklikus válság időszakában született meg a kommunista párt (Partido Comunista de Espana - PCE). Az uralkodó rétegek e válságból Primo de Rivera 1923-ban megteremtett diktatúrájának segítségével próbáltak meg kijutni; e kísérlet 1930-ban látványosan megbukott. Az ezt követően kibontakozó széles körű népi mozgalom, a gazdasági világválság és a spanyolországi pénzügyi krízis 1931-ben elsöpörte a monarchiát. Ettől kezdve a régi hatalmi blokk mindent megtett korábbi pozícióinak visszaszerzése érdekében, az osztályharc egyre keményebbé vált, és az 1934 októberi asturiai munkásfelkelésben csúcsosodott ki. A vázolt periodikus ingadozások a munkásmozgalom helyzetének alakulásában is tükröződnek. Az 1898-as viharos áremelkedés hatására gyorsan szaporodott a szakszervezetek, munkásvédő egyesületek száma; Madridban 1898-ban 28 volt, míg 1903-ban már 57. Hasonló ütemű volt a növekedés Baszkföldön, Asturiában és Barcelonában is. 1903-ban a madridi munkások 30%-a már szakszervezeti tag, Baszkföldön 1898-ban két sztrájk zajlott, 1900-ban nyolc, két ével később már tíz, 1903-ban pedig általános sztrájk tört ki.
