Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - A Nemzetiségi Füzetek első öt számáról (Ism.: Arday Lajos) 1286

TÖRTÉNETI IRODALOM 1287 MTA Kelet-Európai és Nemzetiségi Komplex Bizottságának kiadványaként, Kővágó László szerkesztésében és az Akadémiai Kiadó gondozásában. Napjaink időszerű nemzetiségi kérdéseivel csak az első és utolsó kötet foglalkozik, a másik három nemzetiségi témájú történelmi tanulmány. Kővágó László: Nemzetiségeink jelene c. munkájának második kiadása is megjelent 1979-ben, és jelentősen bővített, átdolgozott változata (Nemzetiségek a mai Magyarországon 1981, 189 o.) megérdemelten kapott akadémiai nívódíjat. A szerző az eredeti mű bevezetőjében áttekinti a közép-kelet-európai térség és hazánk nemzeti kisebbségei számának és arányának alakulását e században, a nemzetiségi kérdés iránti érdeklődés feléledését 1968-tól, s megfogalmazza szándékát: a magyar nemzetiségi politika eredményeinek és eseményeinek számbavételét, amelyek megvalósításához maga is tevékenyen hozzájárult a Művelődésügyi Minisztérium Nemzetiségi Osztályának újjászervezője s vezetőjeként. Kővágó megindokoltan tartja helyesnek, hogy nemzetiségpolitikánk a népszámláláskor megállapított (s egyre csökkenő) hivatalos számokon túlmenően a nemzetiségi oktatási és kulturális igénnyel rendelkezőket veszi figyelembe, a Hoóz-féle baranyai felmérés eredményeinek országos szintű általánosítása alapján. Az általa adott számérték: (254 ezer) megbízhatóságát igazolta a Központi Statisztikai Hivatal 1981 januári, társadalmi minősítésen alapuló kiegészítő felmérésének eredménye (263 ezer). Külön fejezet foglalkozik a nemzetiségek egyenjogúságának alkotmányos jogi rendezésével, szövetségeik munkájával, oktatási és kulturális életükkel, az anyanemzeteikkel fenntartott — hivatalosan támogatott — kapcsolataikkal. A statisztikai adatokat is felsorakoztató összefoglalás hű képet ad a hazai nemzetiségek helyzetéről a 70-es évek közepén — egyedül a gazdasági-társadalmi viszonyokat bemutató részt érezzük halványabbnak, elnagyoltnak. A sorozat ez idáig utolsó kötete, Joó Rudolfé, szerves folytatása és továbbfejlesztése a szerző korábbi nagy sikerű művének: Nemzetiségek és nemzetiségi kérdés Nyugat-Európában (1977, 189 1.). Míg a könyv államok szerint haladva mondja el a legfontosabbakat, amelyeket az 1960-as évektől újjáéledő nemzeti kisebbségekről és mozgalmaikról tudni kell, tehát elsőrenden hézagpótló, ismeretterjesztő mű, a jelen tanulmány érdekesen megírt szaktudományi munka. A bevezetőben a szerző megpróbál olyan fogalmi meghatározást adni, amelybe Kelet- és Nyugat-Európa, de a fejlődő világ valamennyi nemzetisége is belefér. Az első fejezet a nyugat-európai nemzetté válás és a kisebbségek kialakulásának történelmi folyamatát elemzi, a térségekre, országokra jellemző vonások kiemelésével. Hivatkozik az ENSz Diszkriminációellenes és Kisebbségvédelmi Albizottságának 1977-es nemzetközi felmérésére (az ún. Capotorti-jelentésre) a kisebbségek csoportosítását illetően, s bírálja is azt, mint statikusat. Tény, hogy többségüket az önálló államiság nélküli, tehát anyanemzettel nem rendelkező etnikai közösségek alkotják (okszitánok-katalánok, baszkok, bretonok, skótok), s e tekintetben alapvetően különböznek a kelet-európai nemzetiségek (magyarok, albánok, németek, szlovákok, délszlávok, törökök stb.) zömétől. Közös vonásuk viszont, hogy e nemzetiségek mindegyike a mai államhatárok megvonása, sőt már a nemzettéválás előtt jelenlegi településterületén élt. R. Petrella olasz kutató a modern polgári nemzetállamok létrejöttét a központ és periféria harcára vezeti vissza, s Nyugat-Európában öt fő kisebbségi térséget lát (kelta, földközi-tengeri, alpi, rajnai és baszkföldi). Nyugat-európai sajátosságnak tekinthető a történelmi-etnikai tudat és a politikai nemzethez tartozás érzésének kettéválása (skótok, walesiek, okszitánok, elzásziak), amely a legtöbb esetben kétnyelvűséggel vagy nyelvváltással párosul. Ezt a folyamatot erősítették - ismét csak Kelet-Európától eltérően - a gazdasági fejlődésből és integrációból, valamint a gyarmatbirodalmakból származó előnyök. Megismerkedhetünk a nyelvi-regionális mozgalmak rövid történetével, az elmúlt másfél évtized alapvető irányzataival s az elért eredményekkel. A második fejezetben Joó ismét visszatér a térség kisebbségeinek tipológiájához, megnevezésük és osztályozásuk problémájához, felsorakoztatva és szembeállítva a legnevesebb szakemberek (Héraud, Modeen, Capotorti, Petrella, Casanova, Salvi, Lafont) megállapításait, majd ismerteti az egyes nyugat-európai államok és néhány kommunista párt kisebbségekkel kapcsolatos álláspontját. A tanulmány végén három különböző forrásból származó adatsort találunk a kisebbségek számára vonatkozóan, majd az impozáns és friss irodalomjegyzékkel zárul a füzet. Trócsányi Zsolt munkája az 1790-91-i erdélyi országgyűlés egyházügyi és tanügyi bizottságának működését és azok tervezeteit, javaslatait ismerteti. A feldolgozás szükségességét és e sorozatban való megjelentetését indokolja, hogy a bizottságok tevékenysége és az általuk kidolgozott programok mélyebb betekintést nyújtanak a korszak politikai és nemzetiségi viszonyaiba, a rendezési elképzelé-