Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Nemzetiségtörténeti forrásközlemények és tanulmányok a Baranyai Helytörténetírásban (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 1283

1284 TÖRTÉNETI IRODALOM kel telepített németek gazdálkodási kultúrája fokozatosan fejlődött a közismert magas szintre, mégpedig az itt talált - nem mindenestül kipusztult - termelési kultúra felhasználásával, továbbfejlesztésével. Ebben nagy segítségére volt árutermelési, piacgazdálkodási érzéke, készsége, amely eredeti hazája fejlettebb körülményei között alakult ki, onnan hozta azt magával. Az itt talált lakosságnál sokkal nagyobb rugalmasságot tanúsított a kereslet változásaihoz való igazodásban, a jövedelmezőbb ágak (dohány- ül. szőlőtermesztés, tejgazdaság stb.) kultiválásában. Intenzívebben vonta be az asszonyokat, sőt a kisgyermekeket is a munkába, ami azonban bizonyos népegészségügyi károsodásokkal is együtt járt. A muzeológus Bezerédy Győző tanulmánya (1978: 397-408) szintén a baranyai német lakosság letelepedésével foglalkozik. Rámutat a telepesek kezdeti vándorlására, hogy a kedvezményeket biztosító idő lejártával új helyen további évekre szerezzenek maguknak kedvezményeket; majd a német falvakból történő kirajzásokkal létrejött újabb és újabb településekre utal. Megállapítása szerint a vegyes lakosságú falvakból hamarosan kiszorítják, elvándorlásra késztetik a magyar, ill. szerb elemet. A német népesség általánosan tapasztalható terjeszkedése összefügg a paraszti birtokot az elsőszülött fiú javára osztatlanul fenntartó örökösödési szokással, a pénzzel kielégített többi gyermek eredményes földvásárlási törekvésével. Foglalkozik a német községek igazgatásának kérdéseivel is, és igen szemléletesen mutatja be, mint tükröződik a német lakosság ruhaviselete, a legfontosabb szerszámokkal jelzett gazdálkodása a helységpecsétek ábrázolatjaiban. Az egyes községek vonatkozásában folytatott vizsgálatok, így a szintén muzeológus L. Imre Mária adatai Mecseknádasd 18. századi népességének alakulásáról (1978: 371-396), ugyancsak a német elem terjedéséről vallanak. A bólyi Batthyány-uradalomban élő nemzetiségek viszonyait a 18. század elejétől az úrbérrendezésig tekinti át Nagy Lajos kitűnő tanulmánya (1982: 367-391). A 18. századi népesség-struktúra vizsgálatához tartozik az 1775-1779 közti évekből fennmaradt megyei cigányösszeírások mintaszerű publikálása és feldolgozása a levéltáros Móró Mária Anna közleményében (1978: 205-301). Viszont már a 19. század első felének viszonyairól adnak képet azok az 1809., ill. 1843. évi leírások, amelyeket Sándor László tesz közzé (1978: 303-332) ugyancsak a bólyi Batthyány-uradalomról, a hozzá tartozó községek nemzetiségi összetételéről. A megye adottságainak megfelelően a délszláv és a német nemzetiségi problematikára koncentráló közlemények és tanulmányok sorában feltűnik egy szlovák-magyar művelődéstörténeti kapcsolatokra utaló tanulmány is: Timár György lelkész - röviden áttekintve a pécsi egyházmegyében a 18. század folyamán jeles szerepet játszott szlovák származású egyházi személyek tevékenységét, akik a magyar, német és délszláv lakosság lelki gondozására nyelvismeret szempontjából is felkészültek voltak - nagy figyelmet szentel Papánek György munkásságának (1980: 428-443), aki 1765-ben Baranya megye földrajzi leírását, 1780-ban pedig a szlovák nemzet történetét jelentette meg Pécsett, latin nyelven. Ez utóbbi műve alapján a szlovák irodalomtörténet az első szlovák történetíróként tartja őt számon. Igen izgalmas kérdés, hogy a nacionalizmus ébredésének és felerősödésének korszakában a magyar nemzeti nyelv jogainak kivívására, de egyszersmind e nyelvnek a nemzetiségek közt való terjesztésére is irányuló törekvések hogyan mutatkoztak a megyében? A Tanárképző Főiskolán működő történész Kiss Géza (ma egyetemi docens, kandidátus) tanulmánya (1978:409-441) Baranya megye 19. századi társadalomiajzából kiindulva számol be a megye sorozatos állásfoglalásairól a reformkori magyar nyelvmozgalomban, rámutatva arra, hogy a magyar államnyelv melletti határozott kiállás nem párosult a magyar nyelvnek a nemzetiségekre való ráerőszakolásával. Az e törekvés meglétéről tanúskodó egyes türelmetlen - olykor püspöki - megnyilatkozások ellenére az egyház általános gyakorlatában a nemzetiségi falvak lakossága anyanyelvéhez való alapvető alkalmazkodás mellett másodlagosan jelentkezett annak előmozdítása, hogy a magyar nyelven tudás előnyeit is élvezhessék. Magyarosodás főleg a városi polgárság német és szerb elemeinél mutatkozott, szoros kapcsolatban gazdasági érdekeikkel. Mi a helyzet a 19. század második felében? Egy 1874-ből kelt tanfelügyelői jelentés, amelyet Laki János tanár tett közzé (1979: 373-384), azt mutatja, hogy a nemzetiségi lakosságú falvak iskoláiban túlnyomóan anyanyelven oktatnak, „a magyar nyelvből alig itt-ott taníttatik egy kevés", s ott sem alaposan és jó hatásfokkal. Szita Lászlónak a baranyai nemzetiségek nyelvi, kulturális helyzetét 1850-1880 közt elemző, úttörő jelentőségű tanulmánya (1979: 501-536) mintegy 150 falura kiterjedő vizsgálat alapján állapítja meg, hogy az asszimilációs törekvések a falusi nemzetiségi