Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Nemzetiségtörténeti forrásközlemények és tanulmányok a Baranyai Helytörténetírásban (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 1283
TÖRTÉNETI IRODALOM 1283 NEMZETISÉGTÖRTÉNETI FORRÁSKÖZLEMÉNYEK ÉS TANULMÁNYOK A BARANYAI HELYTÖRTÉNETÍRÁSBAN „A nemzetiségi művelődés távlati programja Baranyában", amelyet a Baranya megyei Tanács egy 1978. évi határozata fogadott el, felszólítva a nemzetiségi kultúra ápolásában érdekelt minden szervet az abban körvonalazott feladatok megvalósítására, a Baranya megyei Levéltárat bízta meg azzal, hogy továbbra is fogja össze és szervezze a megyében folyó nemzetiségtörténeti kutatásokat, együttműködve Pécsett a Dunántúli Tudományos Intézet, a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztálya, s a Tanárképző Főiskola (ma: a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara) kutatóival. A Baranya-megyei Levéltár igazgatója, Szita László, maga is a nemzetiségtörténeti problematika kiváló és termékeny kutatója, aki már addig is rendkívül sokat tett egy lelkes és hozzáértő kutatógárda kialakítására, s akinek igen nagy érdemei vannak a tekintetben, hogy a nemzetiségtörténeti forrásfeltárást és feldolgozó munkát az általános helytörténeti tevékenységen belül arra a helyre és színvonalra emelje, amelyet a helyi adottságok és szükségletek mellett a nemzetiségi kérdés története iránti általános érdeklődés és tudományos igény is megkövetel. Szita László a Baranyai Helytörténetírás címmel kiadott levéltári évkönyv-sorozat 1978. évi kötetének előszavában vállalta, hogy a vonatkozó kutatásokat s azok eredményeinek publikálását szisztematikussá teszi, előkészítve ezzel a távlati programban szereplő Baranya megyei nemzetiségtörténeti szintézist. Annak megállapításához, hogy mennyire sikerült máris előrejutni e vállalt nagy jelentőségű feladat teljesítésében, egyelőre az azóta megjelent (1978-1982. évi) öt kötetnek tanulmányozása szolgálhat alapul. Az eredmény igen biztató, s bizonyos, hogy a már elkészült, de még meg nem jelent további kötetek meg fogják erősíteni ezt a kedvező benyomást. Áttekintésünk nem követi mereven a publikációk egymásutánját, hanem azt vizsgálja, hogy a nagy folyamatok, az átfogó problémák hogyan és mennyiben kísérhetők nyomon e különböző évkönyv-kötetekben megjelent nemzetiségtörténeti forrásközlemények és tanulmányok együtteséből. Az első nagy kérdéskör a török uralom alól felszabaduló, elpusztult, elnéptelenedett terület betelepítése, s ennek során a megye nemzetiségi struktúrájának kialakulása a 18. században. A Császári Udvari Kamara pécsi prefektúrájának 1687. évi összeírása, amelyet Nagy Lajos tett közzé (1978: 15-55), a legteljesebbnek tekinthető a töröktől felszabadított országrészekben végzett egyéb hasonló összeírások közül. Adatai ellenőrzéséhez, az elpusztult helységek azonosításához nagy segítséget nyújtott a megyei dűlőnév-gyűjtés gazdag anyaga, amely azóta a „Baranya megye földrajzi nevei" című hatalmas publikáció (I—II. k.: Pécs, 1982.) révén közkinccsé válhat. Ugyanez a jeles helytörténész -egyébként orvos-kandidátus - tette közzé a Baranya megyei Batthyány-uradalom kialakulásával foglalkozva (1978: 57-64), az ezen uradalom népességéről és javairól 1701-benkészült összeírást (1978: 65-86), amely már jelentős délszláv betelepülésről ad számot. Mint Szita Lászlónak a szerb („rác") népességmozgással foglalkozó, egy 1713. évi összeírásra támaszkodó fonásközlő tanulmánya (1978:87-149) rámutat, a baranyai szerbek 1690-1701 közt települtek be, főleg közvetlenül Szlavóniából, de részben Boszniából is („bosnyákok"). A határőrszolgálatra szervezett szerb falvak lakosságának — gazdálkodásuk, életmódjuk másságából is következő — magatartása számos éles összeütközésre vezetett a megye magyar lakosságával; fegyveres alakulataik felhasználhatók voltak a bécsi udvar részéről a Rákóczi-szabadságharc ellen. Az 1704. évi emlékezetes „rácdúlás" megtorlásától tartva, a szerbek nagy többsége még az évben elmenekült, és csak a szatmári békekötést követően, 1711-1713 közt települt vissza a békés gazdálkodást vállaló részük. A földbirtokosoknak óriási szükségük volt munkaerőre a megye elpusztult, elnéptelenedett területein. Fricsy Ádám lelkész, aki a püspöki levéltár anyagából publikálta a pécsi püspök, a káptalan, a székesegyház és a szeminárium birtokainak egy 1733. évi összeírását (1978: 151—204), arra utal, hogy az egyházi birtokokon is a telepítési lehetőségek feltárása, telepesek hozatása volt ekkoriban a legfőbb törekvés. A 18. századi német telepítésekkel a legátfogóbban a méltán nagyra becsült néprajztudós, Andrásfalvy Bertalan tanulmánya (1978: 335-346) foglalkozik, rendkívül gyümölcsöző új történetinéprajzi megközelítési módszerrel aknázva ki a rendelkezésre álló vonatkozó levéltári forrásokat, számos kitekintéssel a hazai - közelebbről a baranyai - németség további, 19., sőt 20. századi fejlődésére is. Igen érdekesen fejtegeti, hogy a megye legjobb termőterületeire jelentős kedvezmények-
