Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - A Huszadik Század körének történetfelfogása (Ism.: Pótó János) 1276
TÖRTÉNETI IRODALOM 1277 gyökereit vizsgálja. Az aktualitás és a remélt széles körű társadalmi hatás teszi politikussá e történeti írásokat, s így, e formai, műfaji közvetítéssel alkot szerves, elválaszthatatlan egységet tudomány és politika a polgári radikalizmus gondolatvilágában. A két részre tagolódó kötet elsó' felében önálló tanulmányokat olvashatunk. Szemléleti újdonságuk — bár ez csak a hagyományos történetírással szemben újdonság, a szociáldemokrata történeti munkákkal szemben nem - s egyszersmind leegyszerűsítő' nézőpontjuk alapja az osztályérdekek társadalmi fejlődésben betöltött szerepének abszolutizálása. Különösen áll ez Wolfner Pál: A XIX. század történelméből című írására, mely - bár bevezetőjében elhatárolja magát ettől - a történelmi materializmus sematizált, leegyszerűsített képlete alapján értékeli át az 1848. évi februári forradalom történetét. Ugyanez az egyoldalú szemlélet, a gazdasági érdekek túlhangsúlyozása jellemzi Szende Pál: önálló vámterület és osztályharc című, három részes tanulmányának a kötetben közölt első, történelmi fejezetét, mely az Ausztriával fennálló kapcsolat és az uralkodó osztályok gazdasági érdekei alcímet viseli, s a mohácsi vésztől a századfordulóig tárgyalja a kérdést. Jellemző ez az írás abból a szempontból is — s valószínűleg ez egyben „elrajzoltságának" oka -, hogy a történeti fejezet csak mintegy „fölvezet", anyagot szolgáltat a szociológiai-politikai elemzéshez. A radikálisok eszmerendszerében tehát az új tudomány, a szociológia integrálja a történettudományt, s ez utóbbi további érvényessége csak e korrelációban képzelhető el. Az osztály- és gazdasági érdekek mellett nem feledkeznek meg a nemzeti szempontokról sem. A radikalizmus politikai eszmerendszerének egyik sarkpontja a nemzetiségi kérdés, Jászi is erről írja e korszakbeli fő művét (A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés, Bp. 1912.). A kötetben e témakört Erdélyi Viktor: Tanulmányok a román nemzetiségi kérdés köréből című írása képviseli. Vitairat ez is, új koncepció a „hivatalos" történetírás álláspontjával szemben. Az 1437. évi felkeléstől a szabadságharcig elemzi a román nemzetiségi mozgalmakat, s beleesik az új elméletek és vitacikkek általános hibájába: túlhangsúlyozza saját álláspontját, s ezzel „elrajzolja" a történelmi képet. Magyar urak és román parasztok küzdelmévé válik így e tanulmány lapjain Erdély késő középkori és újkori történelme. Történelmi és ideológiai elődkeresésüket példázza Szende Pál és Jászi Oszkár írása. Szende Pál: Magyar városok a középkor végén című tanulmánya városaink 14-15. századi társadalmát, gazdasági, jog- és nemzetiségi viszonyait, kultúráját mutatja be, teljes keresztmetszetet adva e városok és — ami a radikálisok önmeghatározása szempontjából fontosabb — a polgárság kialakulásáról, középkor végi életéről. Ugyancsak őskeresés, de nem történelmi, hanem eszmei elődök keresése Jászi Oszkár: Báró Eötvös József állambölcselete és politikája című tanulmánya, mely eredetileg a Társadalomtudományi Társaság előadássorozatára készült, ismertetendő „azoknak a férfiaknak működését, akik előkészítői voltak a feudális Magyarországtól a modern Magyarország felé induló folyamatnak", tehát azoknak életművét, akiket a radikálisok eszmei elődeiknek tekintettek. A politikai aktualitás — publicisztikáról lévén szó - ott munkál minden írás mélyén, szinte kizárólagos érvénnyel tör azonban felszínre néhány tanulmányban. „Intézmények az eszméket mindig deformált alakjukban objektiválják, mert csak látszólag határozza meg őket az alapjukul szolgáló eszme; valóságos determinálójuk objektíve a társadalom gazdasági rendje, szubjektíve az ezekből keltett szükségletek" - fogalmazza meg az általános szociológiai tételt Kunfi Zsigmond: A pápaság című írásában, s ezt mintegy csak illusztrálja a keresztény eszmének a pápaság intézményében végbement deformációjával. Szende Pál: Rákóczi, ill. Werbőczi című cikkei pedig a „nagyságos fejedelem" hamvainak hazahozatala, illetve a Tripartitum létrejöttének 400. évfordulója kapcsán vázolja - a „hivatalos" történetírással polemizálva, de immár „a ló másik oldalára átesve" — a kuruc mozgalmak történetét és Werbőczi István pályafutását. „A Wesselényi-Zrínyi-Frangepán összeesküvés azért ért oly gyors véget, mert az a főurak érdekszövetkezete volt a nép érdekeinek felkarolása nélkül, míg az erdélyi fejedelmek a császárral vívott harcaikban legalább időlegesen könnyítettek a proletariátus helyzetén" - írja például a Rákóczi-ban. A kötet második része kisebb írásokat, könyvbírálatokat, vitákat tartalmaz. Míg a tanulmányok a radikálisok történetszemléletének lényegi jegyeit láttatják, e kritikák azok kialakulását, fejlődését demonstrálják, s rámutatnak a radikálisok és a korabeli magyar történetírás viszonyára. Az időrendben első kritikák és gróf Andrássy Gyula: A magyar állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai (1. kötet, Bp. 1901.) című könyve kapcsán Niamessny Mihály és Radó Sámuel között kibontakozó vita azt mutatja, hogy — bár bizonyos pontokon (pl. a középosztály 13*
