Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940 (Ism.: Urbán Aladár) 1271
1274 TÖRTÉNETI IRODALOM tömeges kivándorlás ellenére a magát magyarnak valló lakosság az 1880. évi 46,6%-ról 1910-re 54,5%-ra emelkedett (ld. a 19. táblázatot), amely természetesen nem pusztán a kisebb kivándorlási veszteségre, hanem a magasabb természetes szaporulatra és az asszimilációra is visszavezethető. A kivándorlás gazdasági hatását elemezve, a szerző a kint megtakarított és hazaküldött vagy hozott összegeket és azok felhasználását vizsgálva, arra a megállapításra jut, hogy az „amerikás" magyarok földvásárlásai nem módosították lényegesen a paraszti birtokstruktúrát, még a kivándorlási régiókban sem. Ott is csak a kisgazdaságok számát szaporították, vagy a parasztság proletarizálódását lassították. Ami a hazatérők gondolkodását, magatartását illeti, e téren a hatóságok az irányukban tapasztalt tiszteletlen, sőt lázadó magatartást panaszolták, amit magától értetődő folyamatnak kell tartanunk. Ugyanakkor ez nem volt hosszú életű jelenség, mert a beilleszkedni nem tudók hamarosan visszatértek az újhazába, míg a visszavándoroltak másik - feltehetően nagyobb - csoportját azok alkották, „akiknek életformájáról, gondolkodásmódjáról a hazai környezet hamar lekoptatta az amerikai tapasztalatokat". (127.) A korabeli magyar kormányok kivándorlási politikája sajátos kettősséget mutat: egyrészt a túlnépesedéstől félve, másrészt a gazdasági liberalizmus eszméitől vezérelve nem óhajtottak komolyan beavatkozni a kivándorlás menetébe - de az olcsó munkaerőt féltő földbirtokosok sürgetésére különböző, többnyire hatástalan intézkedést hoztak a kivándorlás ellenőrzésére és részben korlátozására. Ugyanakkor beavatkoztak a kivándorlást lebonyolító hajóstársaságok versenyébe, és megkísérelték Fiumét előnyben részesíteni a hagyományosan használt német kikötőkkel (Hamburg, Bréma) szemben. A hajóstársaságok versenye: a viteldíjak leszállítása egyébként ösztönzően hatott a kivándorlásra, amelyet a magyar hatóságok valójában nem akadályoztak még a háborús készülődés éveiben sem, amikor a katonai érdekek a fegyverfoghatók itthontartását kívánták. Ekkor is csak a katonaköteles korban levők kivándorlásának megnehezítésére szánták rá magukat. A munka második része (Az Egyesült Államokban) a tengerentúl ideiglenesen vagy véglegesen letelepedők élet- és munkakörülményeivel, a beilleszkedés problémáival, a bevándorlók társadalmi, kulturális és politikai szervezeteivel foglalkozik. -Elsőként a betelepedés útirányait tekinti át államonként (ld. a 12. ábrát), majd a magyar bevándorolok letelepedésének jellegzetességét vizsgálja. Az élet- és munkakörülmények bemutatásánál a munkabérek, a munkaidő és munkafeltételek mellett megismerjük a többnyire család nélkül a tengerentúlra szakadt férfiak sajátos életformáját az ún. „burdos házakban" (boarding house). Ezek kollektív szállást jelentettek, ahol a „burdos gazda" és felesége gondoskodtak a 20-40 főnyi csoport élelmezéséről és szálláshelyének takarításáról, fehérneműjének mosásáról, vasalásáról. Ez a feszültségektől és konfliktusoktól sem mentes életmód, amelyet a család hiánya és az idegen környezet együttesen alakított ki, biztosította a keretet ahhoz az életvitelhez, amely a lehető legszigorúbb takarékosságot igényelte. A bevándorlók nagy többsége ugyanis minden fillért félretéve és hazaküldve, kezdetben maga is ideiglenesnek tekintette kinntartózkodását, és készült a visszatérésre. A végleges letelepedés szándéka ugyanis többnyire később, különböző tényezők hatására alakult ki. A magyar és általában a Kelet-Európa agrárnépességéből kikerülő „új bevándorlók", mint szakképzetlen munkások nagy többségben a bányaiparban, a vas- és acélgyártásban találtak munkát a maguk számára. Az itteni munkakörülmények, a balesetek gyakorisága (többnyire összefüggésben a gyenge nyelvtudással is) és munkásbiztosítás hiánya vezetett ahhoz, hogy többnyire helyi és etnikai keretek között segélyező egyletek (fraternal organization) sora jött létre. Ezek azután idővel kapcsolatba léptek egymással, és lassan kiléptek a helyi, majd az állami keretek közül is és „országos" (szövetségi) szinten szervezkedtek. A szervezkedés azonban nem maradt meg a betegsegélyző munkánál, hanem egyéb társas igényeket: vallási vagy politikai tevékenységet, önképző törekvéseket is szolgált. (Ld. 28. táblázat) Utóbbiak az anyanyelvi kultúra megőrzésének és egyben elmélyítésének lettek eszközei. ,Az egyletek műkedvelő csoportjainak rendezvényei, pontosabban azok műsorai gazdag forrásanyagként kínálkoznak a társadalomtörténeti és művelődéstörténeti kutatások számára" - mutat rá a szerző. (241.) Az egyletek az egymásrautaltság és összetartozás kifejezői voltak, s érthetően törekedtek ezt - a nemzeti identitást — látványos rendezvényekkel, egyleti jelvényekkel is kifejezésre juttatni. Csak idő kérdése volt, hogy az egyletek vezetői a magyar bevándoroltak képviseletében lépjenek fel az amerikai hivatalos és társadalmi szervek előtt. 1906-ban a fejlődés elvezetett „Magyar-Amerika" egységes szervezetének, az Amerikai Magyar Szövetségnek a létrehozásához.
