Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880-1940 (Ism.: Urbán Aladár) 1271

TÖRTÉNETI IRODALOM 1273 adottságok, mind pedig a lakosság etnikai összetétele szerint különböznek egymástól. S ha kimutathatók is bizonyos hasonlóságok, azok nem adnak kellő magyarázatot e területek megnövekedett vándorlási hajlandóságára. „Más megfogalmazásban: az ország népesedési és gazdasági viszonyaiban a különbségek korántsem voltak olyan mértékűek, mint a kivándorlás térhódításában." (101.) A gócokat vizsgálva, a szerző arra a megállapításra jut, hogy közös bennük a „peremvidéken", vagyis Budapest ipari vonzáskörzetétől távoli elhelyezkedés, hogy általában (de nem kizárólag) nem tipikusan mezőgazdasági körzetek, hanem hegyvidéki területek, mostohább természeti viszonyokkal. A természetes szaporodás e területeken meghaladta az országos átlagot, és a termőföldekhez viszonyítva pedig különösen szembetűnő a népsűrűség. Az északi területeken a lakosságnak ez a sűrűsége már korábban intézményessé tette a népesség vándorlását — nyári mezőgazdasági munkák idején — az ország központi sík vidékeire. A népesség gyors megnövekedése következtében ez már nem volt elegendő, s ha nem nyílt lehetőség a kisebb távolságra irányuló migrációra (mint pl. máshol Ausztriába, Havasalföldre), maradt a tengerentúli kivándorlás. Az ÉK-i megyék esetében is ez történt, de ezt az eredményt a szerző nem logikai úton elért magyarázatként nyújtja, hanem az európai kivándorlási hullám terjedésének vizsgálatával. Ez észak felől érte el az ország határát, s a galíciai kivándorlások tapasztalatai hatottak azután a Sáros és Szepes megyékből elsőként meginduló tömeges kivándorlásra, tgy a személyes tapasztalatok is szerepet játszottak abban, hogy a „taszító és vonzó tényezők" találkozzanak és kifejtsék hatásukat. Ezek a közvetlen, sokszor a családi vagy lakóhelyi kötelékek által is hitelesített kapcsolatok játszottak nagy szerepet a kivándorlási szándék gyors és tömeges teijedésében. A kapcsolatok láncolatának érvényesülését „egyértelműen megerősíti, hogy az Egyesült Államok bevándorlási hatóságainak kimutatása szerint az 1910-es évekre az összes magyarországi kivándorlónak például már 82%-át fűzte ismeretség vagy rokoni szál az Egyesült Államokba előzőleg bevándorlottakhoz". (103.) Ez a migrációs mechanizmus azután egyaránt érvényesült a szegény Sáros, a gazdag Torontál, a dunántúli vagy az erdélyi kivándorlási gócok esetében. Az a leginkább közös ezekben a régiókban — mutat rá a szerző -, hogy etnikailag vegyes települések, hogy a kivándorlás kezdeményezői mindenütt a németek és a szlovákok voltak, s az ő közvetítésükkel teqedt azután „a kivándorlási láz" tovább a velük vagy közelükben élő más etnikumokra. A magyarországi kivándorlás különbségei tehát megmagyarázhatók a migrációs mechanizmus ismertetett jellegzetességeiből. „Nem feltétlenül illeszthetők bele - írja a szerző - mint meghatározó ösztönzők a nemzetiségi kérdés politikai problémái. Hasonló regionális gócok láncolatában terjedt a kivándorlás azokban az európai országokban is, ahol a népesség etnikailag homogénebb. . . Mindenütt felfedhető, hogy először tömegesebben a belső ipari csomópontoktól távol eső, kedvezőtlenebb természeti adottságokkal rendelkező vidékek népessége mozdult meg, továbbá hogy e régiók valamilyen formában nyitottabbak a kivándorlásban már jártasságra szert tevő népek, vidékek felé." (104.) A kivándorlás demográfiai hatását vizsgálva, a munka arra a megállapításra jut, hogy a korábbi kutatások igen nagy demográfiai veszteségről szóló eredményei abból adódnak, hogy egyes hazatért, majd újra kiutazott személyek többször szerepelnek, míg a visszavándorlást nem vették figyelembe, vagyis a kivándorló személyek számát azonosnak tekintették a demográfiai veszteséggel. A szerző számításai szerint a természetes szaporulat és a lakosság tényleges száma közötti különbség 1880-1910 között 886 072 fő. „Ennyi a vándorlási egyenleg, a közel kétmilliós vándorlási forgalomból a tényleges demográfiai veszteség." (107.) Ez azonban a teljes kivándorló létszám, nem csupán azoké, akik az Egyesült Államokba mentek. Ez utóbbi pontosan nem állapítható meg az Egyesült Államok korabeli népességstatisztikáinak ilyen irányú pontatlansága miatt. A szerző ezt követően megvizsgálja a kivándorlás hatását a társadalom elöregedésére és feminizálódására, sőt megyénkénti bontásban, és térképre vetítve megadja a tengerentúli kivándorlás adatait a természtes szaporulat százalékában is. (Ld. a 11. ábrát) A feldolgozás ennek kapcsán foglalkozik a korabeli sajtóban és politikai életben gyakorta emlegetett „elnéptelenedett falvak" kérdésével. Kétségtelen, hogy voltak falvak és járások, ahol a lakosság abszolút számokban is csökkent, de ezek száma országosan elenyésző. Az egyenetlen kivándorlásnak visszahatása is egyenlőtlenül jelentekezett a demográfiában. De ez kimutatható ott is, ahol a belső migráció az urbanizáció kapcsán jelentkezik. „Nem az a jellegzetessége - mutat rá a szerző - a magyarországi kivándorlásnak, hogy a külső vándorlások az egyes régiók népességi arányait módosították, hanem hogy az ország lakosságának soknemzetiségű összetétele következtében ezek a változások egyenetlenül érintették a különböző etnikumok népességét." (113.) így történhetett, hogy a magyar etnikum soraiban is jelentkező