Századok – 1984
TÖRTÉNETI IRODALOM - Palotás Emil: Az Osztrák-Magyar Monarchia balkáni politikája a berlini kongresszus után 1878-1881 (Ism.: Heiszler Vilmos) 1267
1268 TÖRTÉNETI IRODALOM esés ez a választás az osztrák-magyar politikát irányító politikusok egyéni jellemzése szempontjából is: szembetűnő' a különbség pl. Haymerlének Szerbiával szemben megütött hangneme s a két szomszédos nagyhatalom, Németország és Oroszország irányában alkalmazott tárgyalási stílusa között. Ε két vonal képezi Palotás Emil könyvének vázát: egyfelől tisztázza a Monarchia balkáni aktivitásának külső feltételrendszerét alkotó hármas (német, orosz, osztrák, magyar) kapcsolat jellegét az adott időszakban, másrészt Szerbia példáján mutatja be a lehetőségek alkalmazását. A munka első fejezetében az Osztrák-Magyar Monarchia balkáni politikájának fő vonásait rajzolja fel az 1875-78 közötti időszakban, a berlini kongresszussal, ill. az osztrák-magyar-szerb konvencióval (1878. VII. 8.) zárva a fejezetet. A két záróaktus önmagában is mutatja a balkáni problémák sokrétűségét: már nemcsak a klasszikus nagyhatalom-közi diplomáciával kellett itt a pozíciók javítására törni, hanem számolni kellett a térségben élő népek önérdekérvényesítési törekvéseivel is. Az új szituáció már Bosznia-Hercegovina „európai mandátummal" történő megszállása alkalmával is megmutatkozott: az akció korántsem zajlott le oly békésen, ahogy azt Bécsben remélték. A boszniai nehézségek a Monarchia politikáját irányító tényezők közötti ellentmondásokat is kiélezték. Palotás Emil jó érzékkel tapint a katonák és a politikusok közötti véleményeltérésre. Jól látja szerzőnk az ún. katonai párton belüli véleménykülönbségeket is, cáfolva a Wertheimer által nekik tulajdonított fantasztikus hódítási tervek meglétét. Frissen feltárt levéltári anyagok alapján bizonyítja, hogy vezető katonák (mint pl. Schönfeld vezérkari főnök és Beck, a császári katonai kancellária vezetője) is képesek voltak józanul értékelni a lehetőségeket, s poütikus eljárást - jó viszony kialakítását Szerbiával — ajánlottak a balkáni hegemonisztikus tervek megvalósításához is. A források gondos tanulmányozása a politikusok közötti véleményeltéréseket is felszínre hozza. Jellemző példa erre Andrássy és Kállay véleménykülönbsége Kelet-Rumélia politikai berendezkedése ügyében. Beosztottja kissé doktrinér, a szabadelvű alkotmányosság mindenhatóságába vetett naivan optimista várakozásaival szemben Andrássy józan szkepticizmussal utalt a nacionalizmus nagyobb erejére. A tárgyalt időszakban komoly személyi változásokra is sor került: megtörtént az Andrássy-Haymerle váltás a Ballhausplatzon. Érthető tehát, hogy a szerző ítéletet kíván alkotni Andrássy balkáni politikájának egészéről is. Az ítélet Andrássynak egy nyilván önigazoló szándékkal írt leveléhez kapcsolódik. Úgy érzem, itt túl sommásan fogalmaz Palotás Emil : Andrássyt azok közé sorolja, akik a Balkán-félsziget nyugati felének jövőjét csak fekete-sárga színekben tudták elképzelni. Ne feledjük azonban: Andrássy nem az 1850-es, hanem az 1870-es években töltötte be a külügyminiszteri posztot, amikor a Monarchia külpolitikájának alakításában a fekete-sárga mellett érvényesültek a piros-fehérzöld komponensek is. Azt semmiképpen nem róhatjuk fel egy külügyminiszternek, hogy az általa képviselt hatalom befolyását növelni kívánta egy szomszédos területen; a Monarchia befolyása pedig 1879-ben a Balkánon magyar befolyás érvényesülését is magában foglalta. Andrássy „magyar liberális politikusi" minősítését árnyalandónak, vagy vitathatónak vélhetjük ugyan, de kizártnak nem. A célkitűzésekben s az eszmei eszköztárban, amit Andrássy 1871-ben Pestről Bécsbe magával vitt, a magyar nacionalizmus és a szabadelvűség erősen képviseltette magát. Az az izgalmas kérdés, hogy mi maradt ebből 1879-re. Legalábbis kétséges, hogy mindez eltűnt, s Andrássy a metternichi hagyományok hűséges folytatójává vált volna. 1879 októberében, szinte a személycserével egyidőben létrejött Németország és Ausztria-Magyarország Kettősszövetsége, az imperialista korszakra jellemző hatalmi blokkrendszer egyik alkotórésze. Ε strukturális változást Palotás Emil igen helyesen már régebben megindult folyamatok szerves folytatásának látja, mint ahogy könyvének egyik fejezetcíme (Új miniszter-régi politika) mutatja. A Kettősszövetség azonban csak egy lépés volt a hatalmi csoportosulások kikristályosodásának útján. A szövetség továbbfejlesztése mind Berlinben, mind Bécsben élő gondolat volt, csak éppen a továbbfejlesztés útját képzelték el eltérően: Bismarck Oroszország bevonását szerette volna elérni a régi konzervatív „három császár politika" feltámasztásával, míg Bécsben inkább Anglia felé hajlottak. Az eltérések oka: Ausztria-Magyarország Oroszország ellen kívánt együttműködni az angolokkal, míg a németek éppen Oroszország bevonásával kívánták a néha túl szorosnak érzett szövetségesi viszony lazítását elérni osztrák-magyar barátaikkal szemben. Az erősebb fél elképzelései ezúttal is utat törtek maguknak: 1880-tól kezdve a Berlin-Pétervár-Bécs háromszögben folyó tárgyalások foglalják le az osztrák-magyar külpolitika irányítóinak figyelmét,
