Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Debrecen Története (2. kötet) 1693-1849 (Ism.: Mérei Gyula) 1255

1260 TÖRTÉNETI IRODALOM Az előző fejezetek tényei amellett tanúskodnak, hogy Debrecen — lakóinak elmaradott termelési szerkezete, gazdálkodási eljárásai miatt - megrekedt az előrelépésben. Államigazgatási, egyházi, kulturális központ funkciói révén emelkedhetett a mezővárosi helyzet legmagasabb szintjén levők fölé, többek között a kontinens protestáns országaihoz fűződő jelentős egyházi-kulturális összeköttetései révén. Balogh Istvánnak a városigazgatásról szóló tanulmányához fűzött kritikai észrevételek ennek a fejezetnek alapállására minden tekintetben még fokozottabban érvényesek. Ismétlésüket mellőzhetőnek véljük. A szerzőknek a tradicionálisát mintegy abszolutizáló alapállása sem fogadható el hitelesként. Az az állításuk is kétkedéssel fogadható, mintha Debrecen és a protestantizmus lett volna a magyar népi kulturális hagyományok tulajdonképpeni őrzője, a parasztság óvatos mértéktartása pedig valamiféle örök, paraszti és amit ezzel azonosnak vélnek, magyar karaktervonás. Helyeselhető a Református Kollégium szerepének kiemelése abban, hogy a város értelmiségi elitje a kései felvilágosodásig nagyjából lépést tarthatott az európai eszmei-kulturális fejlődéssel. Érdemének megfelelően méltatják a szerzők a debreceni nyomdának a régi magyar irodalmi nyelv megóvásában és a paraszti nyelv alakításában vitt szerepét. Bajkó Mátyás tanulmánya úgy vizsgálja az egyházi szervezet és az iskolarendszer kérdéseit, hogy - mint erre maga is utal - ezeket az életnyilvánulásokat beágyazza a város társadalmi, gazdasági, valamint az országos és a helyi értelemben vett politikai viszonyok összefüggéseibe az 1704-től, a Református Kollégium akkor kiadott iskolai szabályzatától 1849-ig terjedő időben. Nem mulasztja el annak említését sem, hogy ezekben az évtizedekben más egyházi szervezetek is létrejöttek, egyes felekezetek életrehívták saját iskoláikat, ám a kálvinizmus művelődéstörténeti szerepe végig elsőrendű fontosságú maradt. Bajkó Mátyás Debrecen iskolakultúráját szintén a többi protestáns oktatási központokra is jellemző ellentmondásos fejlődés általános menetébe ágyazza be. Hangsúlyozza, hogy miközben ezek a gócok magas szintű oktatási intézményeket működtettek, feudális vonásoktól nem mentesen, félfeudális körülmények között stagnáltak. Talán ezzel kapcsolatban nem lett volna éidektelen annak jelzése, mi indította ezeket a városokat előremutató lépéseikre? Vajon csupán a kormány támogatta katolikus kultúrpolitikai nyomás ellensúlyozásának szándéka lokálpatriotizmussal összefonódva, vagy egyéb indítékok is? Nagyon szép a Református Kollégium életének, különösen a coetus önkormányzati hatáskörének ismertetése, a coetus és a diáklázadások összefüggéséről szóló rész. Hatvani professzor oktatói munkásságának bemutatása amiatt is lényeges, mert fény derül arra, hogy korszerűen gazdálkodó tevékenységét a városi környezet időnként közömbösen, vagy kifejezetten ellenségesen fogadta. Ez a körülmény is erősíti az olvasónak följebb már kifejtett amaz igényét, amely annak az ellentmondásnak a feloldását kérné, ami a város társadalmi, gazdasági elmaradottsága és a kálvinista oktatási intézmények áldozatos támogatása között feszül. A szerző tanulmánya befejezéseként helységenként felsorolva mutatja be, hogy 1833 és 1849 között Debrecen lett a tiszántúli iskolakultúrára kisugárzó központi tényezővé, amihez a diáktársaságok is hozzájárultak. Mindez növelte Debrecen országos tekintélyét. A kötet zárófejezetének A feudális előjogok és kötöttségek felszámolása c. részében Balogh István ismét azt a - helytörténeti írások esetében - helyes eljárást követi, hogy ha valamely helység országos események színhelye, nem írja meg az ott zajló — és az országos szintézis keretébe tartozó — események történetét, hanem arra szorítkozik, hogy a város sorsát, vezetésének, lakosainak magatartását az országos események függvényeként vázolja. Ismerteti a városrendezési, városi képviselet megválasztásáról alkotott törvények debreceni visszhangját, a debreceni sajtóbizottság, a városi csend- és rendfenntartó bizottság megalakulását, majd a közbiztonsági választmány életrehívását. Figyelemreméltó, hogy Debrecenben a választói jogosultság elnyeréséhez alacsonyabb cenzus volt szükséges, mint amit az 1848:V. tc. előírt. „A forradalom sodrábarí' c. részben érzékletesen vázolja Debrecen lakosságának magatartását az 1848 júniusától a szabadságharc végéig történt eseményekkel kapcsolatban. így sikerül - a régi és a közelmúlt maradványainak nyomait nem leplezve - érthetővé tenni a város népének a forradalmi kormány iránti bizalmatlanságát, mert még nem tudott megszabadulni az abszolutista kormányzás hatásaitól.