Századok – 1984

TÖRTÉNETI IRODALOM - Debrecen Története (2. kötet) 1693-1849 (Ism.: Mérei Gyula) 1255

TÖRTÉNETI IRODALOM 1255 Szeged a 16. századig kereskedőváros, a török hódoltság azonban szerkezetileg teljesen átformálta a város gazdasági és társadalmi arculatát. A 16-17. században már az agrártermelés került előtérbe, ezen belül is a nagyállattartás vált elsődlegessé. Ennek kapcsán az a megfontolást érdemlő hipotézis is felvetődött a kötetben, hogy az ún. „mezei kertes" művelési rendszernek alighanem Szegeden kell keresnünk a csíráját. Népességének számszerű megbecsülésére az első megbízható adatsort az 1522. évi dézsmaösszeírás nyújtja. Eszerint a város lakossága 7-8 ezer fő körül mozgott, s a török összeírások alapján a 16. század második felében ugyanennyire számította a lélekszámot a résztanulmány írója is. Lélekszám vonatkozásában tehát a török hódoltság nem jelentett akkora törést a város életében, mintáz Alföld sok más helységében. Ellenben az etnikai összetételét jelentősen módosította, mert a 16. század elejéig csaknem teljesen magyar etnikum közé a török uralom már mintegy 20% mohamedán-délszláv népelemet is sodort. Ugyanakkor a szegedi polgárság egy jelentős része elmenekült a városból, s közülük sokan Debrecent és Kecskemétet választották új lakóhelyül. A kutatás további feladata lesz, hogy e kötet gazdag eredményeit - amelyekre tényszerűen csak futólagosan és érintőlegesen utalhattunk - a többi alföldi város történetének újszempontú megíratása után a tipologizálás és komparációs igényeknek megfelelően hasznosítsa. Mindent egybevetve, érdemleges és magas színvonalú monográfiát szerkesztett Kristó Gyula és írt - betűrendben haladva - Andó Mihály, Horváth Ferenc, Kulcsár Péter, Kürti Béla, Lakatos Pál, Nagy Margit, Nagy Zoltán, Petrovics István, Szádeczky-Kardos Samu, Szakály Ferenc, Szegfű László, Trogmayer Ottó és Vörös Gabriella. Rácz István DEBRECEN TÖRTÉNETE (2. KÖTET) 1693-1849. Szeik. Rácz István, Debrecen, 1981. 554 1. A tíz szerző munkáját tartalmazó összefoglalás különösen értékes és más helytörténeti monográfiák számára út- és példamutató amiatt, mert Debrecen lakóinak életnyüvánulásait kölcsönhatásos összefüggéseiben, rendszerszemlélettől vezettetve tárja az olvasó elé, mint erre a szerkesztői előszó utal is. Így azután az egyes fejezetek úgy élik önálló életüket, hogy szerzőik nagy gonddal mutatják be: az általuk ismertetett életnyilvánulás milyen egyéb életterületek, ill. ezekhez járulóan eseüeg milyen külső tényezők hatására jelentkezett olyanként, ahogy ábrázolják. Nagy értéke a műnek, hogy egy-egy időkör jelenségeinek elemzésekor a régebbi és a közelebbi múlt hagyományainak, esetleg csupán maradványként továbbélő, az új felé továbblépést gyakorta visszafogó hatásáról sem feledkezik meg. Nem kisebb erénye a kötetnek az sem, hogy Debrecen viszonyainak alakulását az ország általános strukturális és politikai állapotainak keretében helyezi el. Helytörténeti összefoglalásról lévén szó, az sem hagyható említés nélkül, hogy minden szerző belülről, jó értelemben vett városszeretettől áthatva látja el feladatát. Ez akkor is igaz, ha a szöveg egyes esetekben némileg túlzó lokálpatrióta elfogultságtól áthatott. A szerkesztés munkáját dicséri, hogy egy-két apró részlettől eltekintve a kötet általában mentes az átfedésektől. A monográfia elején a korszerű összefoglalások eljárásának megfelelően az emberi, így a városlakó-élet lehetőségeit is megalapozó és meghatározó népesség és település kérdéseivel foglalkozó tanulmányok állnak. A népesedési viszonyoktól Kovdts Zoltán számol be, és ismerteti a város lakosságának állapotát a 18-19. sz. fordulóján. Nem feledkezik meg arról, hogy a város népessége bevándorlások révén is gyarapodott. Előadásának súlypontját azonban a belső tényezők hatására változó népességi helyzet alakulására helyezi. A rossz életkörülmények és az ezeket súlyosbító gyakori járványok (főként a pestis, a kolera, valamint a fekete himlő és a diftéria) hatására a népesség gyarapodása a nagy termékenység ellenére is csak lassú volt. A város szerkezetének kialakulását, majd az idők során bekövetkezett módosulásait ,,A település fejlődése" c. fejezet ismerteti. Szerzője, Sápi Lajos megítélése szerint a természetes igények alapján létrejött városszerkezet az eredeti alföldi város típusa, amely hagyományaiban szinte napjainkig megőrizte a tiszta magyar település jellegzetes rendszerét és emiatt helyi és országos viszonylatban