Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215
AZ ANEKDOTÁZÓ DEÁK FERENCRŐL 1233 élő s közben alakjukat változtató, írásban csak később rögzített anekdoták értékesítésénél. Csakhogy az anekdotának speciális jellegzetessége is van, s ezáltal eltér a szóbeli források imént vázolt általános jellegzetességétől. Az anekdota ugyanis, mint hangsúlyoztuk, könnyed, jóízű, derűs vagy szomorú, komoly vagy humoros, érzelmes vagy tárgyias, de mindenképpen emberi érzésektől, rejtett szándékoktól vezérelt előadásba foglalt jellemző történet elbeszélése. Eredeti rendeltetése, valamilyen negatív szándék kifejezéseként az anekdotázó belső gátlásainak feloldása, hogy az általuk elzárt örömforrások újra hozzáférhetővé váljanak. Tartalmától azt váijuk, hogy jellemző legyen, és az eseményt, amelyre vonatkozik, csattanós megoldáshoz juttassa. Célja pedig kettős: megőrizni a különböző színárnyalatú hangulatkeltés játékos örömét egyfelől, másfelől vélemény- vagy ítéletalkotás, vagy annak elhárítása valamiről, amit az anekdotázó a legtöbbször a tréfa leple mögé bujtat, hogy az adott szituációban kikerülje a kritika korlátozó vagy tiltó hatályát. Ezért az anekdotának, hogy megfeleljen a fenti feltételeknek, sajátos szóanyaga, példatára és gondolati konstrukciója van. Ezek a legtöbbször szokatlanok, meghökkentőek; olykor egyenesen logikátlannak tűnnek. Ennek ellenére mégis magukban rejtenek egy — a fenti feltételekhez simuló — sajátos logikát. Éppen ezek a sajátos ismérvek, különböztetik meg az anekdotát egyúttal a visszaemlékezések műfajától is, amelyek szintén nem egyidejűleg keletkeznek valamely adott eseménnyel. Vizsgáljuk meg ezt a kérdést közelebbről a következő egyszerű példákon. Egy Deák-anekdota szövegrésze így hangzik: „ — Olyanok az asszonyok, mint a madarak..." — ami valóban meghökkentő és logikátlannak tűnő hasonlatba foglalt vélemény. De a szöveg további része, már némi magyarázattal szolgál e különös, és egyelőre érthetetlen vélemény értelméről. így folytatódik: „Otthon hangos szavú szürke seregélyek, a sétányon pávák, udvarlójuk társaságában turbékoló galambok."5 6 A szokatlan és a madarak e három fajtájának természetét jellemző hasonlat ezek szerint azt jelenti, hogy az asszonyok otthon állandóan ide-oda sürgölődő, másokat folyvást zavaró (a szürke verebekhez hasonlóan) hangoskodó, kellemetlenkedő, káros nőszemélyek; a sétányon „páváskodva", már pompás ruhát öltenek fel, és pöffeszkedő-hivalkodó természetűek, hogy felhívják magukra a férfiak figyelmét; udvarlójuk társaságában pedig ellágyultan enyelgők, „turbékol"-va hízelgő „galambok", akik házastársukhoz hűtlenek. (Lásd: valakinek a kedvese = „galambja".) Deák e tréfás madárhasonlata mögött tehát komoly és negatív vélemény húzódik meg az asszonyi természetről. Az anekdota csattanója ez a negatív vélemény. Ebben a minőségében kell kikerülnie a kritikát. Másik feladata pedig az, hogy feloldja az anekdotázó belső gátlásait a tréfa tárgyát illetően, és hogy a negatív érzésekből fakadó negatív véleményt vidám hangulatkeltéssel ellensúlyozva, mondjon burkolt ítéletet a szóban forgó kérdésről. Ezt a kettős célt szolgálja a meghökkentő madárhasonlat alkalmazása, ami a gondolati konstrukció eszköze. A három madárfajta szétválasztásának módja pedig a tréfa megvalósítását szolgáló technika. Ellenkező esetben, ha az anekdotázó nem alkalmazná ezt a leleményességet, amellyel komoly és negatív véleményét a tréfa leplébe bujtatja, lelepleződne a nyomasztó igazság, amit nem akar kimondani: érzelmi hűvössége, ilyen s 6 AMAK—1957, 209.; Kaszinózó táblabírák. 1. k. 23.
