Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215
1220 SÁNDOR PÁL akart Pozsonyba menni követnek.1 7 Helyzetének kényelmetlen volta tehát érthető. Ugyanakkor adott egy szubjektív tényező: Deáknak az az egyik tulajdonsága, amely lappangó szándékként folyton keresi az alkalmat, hogy újból és újból derűs hangulatot vonjon maga köré. Esetünkben tehát alkat és helyzet meghatározott találkozásáról van szó. Csakis e két tényező „összjátékából" alakulhat ki a fenti idézetbe foglalt magatartás. Ε megjegyzésünk figyelembe vétele alapján kapja meg igazi értelmét az idézett deáki kijelentés is. Tudniillik az, „hogy akkor is adomázok, ha senki se kérdez". Ez ugyanis egyszerűen azt jelenti: akkor is örülni akarok, ha senki sem ösztönöz erre. S mivel, mint láttuk, a tréfa derűs hangulatkeltésből fakad, amelynek legjellegzetesebb vonása a lelki gátlások csökkentésére való hajlam,18 valószínűsíthető a véleményünk: Deák tréfakedvelő-adomázgató természete olyan emocionális igényt fejez ki, amely a lélek mélyén megbújó gátlások-szorongások feloldására szolgál. De ne firtassuk most tovább ezt a problémát. Meggyőző tényanyag birtokában később visszatérünk rá. Elégedjünk meg most azzal, hogy az utóbbi példánk is megerősíthet bennünket korábbi meggyőződésünkben. Deák adomázása egy számára kellemetlen, vagy — és most emlékezzünk vissza a gyámleányától származó korábbi közlésre - súlyos traumát, „izgalmat" okozó pszichés állapot feloldására, elhárítására irányul. Mégpedig oly derűs hangulatok felidézésével, amelyek pszichés védelmet nyújtanak számára az izgalmak ellensúlyozására, vagy politikai természetű titkok, esetleg éppen véleményének megőrzésére, ha — és ezt hangsúlyozzuk — az adott helyzetet és időt alkalmatlannak tartja a nyílt megnyilatkozásra. Ez a tulajdonsága már önmagában is magas fokú intellektust feltételez. De hadd jegyezzünk meg ehhez még valamit: politikai magatartásmódjának eddig nem vizsgált egyik formáját is — „tréfás" burkolatban — fedezhetjük fel benne. Ilyen értelemben joggal mondhatta róla említett életrajzírója a következő jellemző szavakat: „Deák szerette adomákba burkolni meggyőződését.. ," 19 Hogy miként és miért? - látni fogjuk további fejtegetéseink során. Egyelőre bővítsük ki vizsgálataink eddigi körét. Ekkor felhívhatjuk a figyelmet egy ismert és a mindennapokban folyvást tapasztalható körülményre. Arról van szó, hogy az egyén derűs hangulatkeltése, mint saját önvédelmi reflexének egyfajta megnyilatkozása, a szociális kapcsolatteremtés hatásos eszköze is egyúttal egy másik személy felé. Sokszor „telibe találja" a másikat. Kivált, ha az utóbbi hasonló szorongásokkal, gátlásokkal telített, de más természet lévén, nem derűs hangulatot teremtő, hanem azt befogadó típusú személy. Ebben az esetben valamilyen lelki rokonság bújik meg az aktív (a hangulatkeltő) és a passzív (a befogadó) személy között, amely egészen bizonyosan összefügg kora-gyermekkori életkörülményeik és -élményeik azonos, vagy egymáshoz igen hasonló vonásaival. Nem lehet ugyanis véletlen, hogy a „prózaikus" Deák - az eszmei rokonság alapvető közvetítő szerepe mellett — oly mély és meghitt baráti kapcsolatot "Deák Antal levele Oszterhueber Józsefhez 1833. március 24-éről Ebben, többek közt azt írja Oszterhuebernek öccséről, hogy ha „éppen nem engedi magát reá beszélleni [ti. a követségre — a szerző]: erőltetni nem lehet." Eötvös Károly Vegyes jegyzetei. Országos Széchényi Könyvtár — Kézirattár - Levelestár Fol. Hung. 1385. 113-121. Vö.:Eötvös Károly: i. m. 2. k. 246. "Vö.: Sigmund Freud: Der Witz und seine Beziehung zum Unbewussten. Leipzig, 1905, illetve a legújabban megjelent magyar nyelvű kiadást, A vicc és viszonya a tudattalanhoz címmel. Esszék, Budapest 1982, különösen a 140., 144., 150., 192-3, 218-221. "PH ugyanott (a továbbiakban: uo.)
