Századok – 1984

ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215

1218 SÁNDOR PÁL irányítója - írta a miniszterhez Deák megfigyelése tárgyában, amikor ez 1839 március elején visszaérkezett Pestre bizalmas, bécsi tárgyalásai végeztével. Deák - mint köztudott -azért járt az udvarnál, hogy kieszközölje a három évre elítélt Wesselényi szabadon bocsátását és Kossuth börtönbüntetésének elengedését.1

1

De a politika titkos útjainak nyomon követése ezúttal kevésbé kötik le figyelmünket, amelyet most egy közömbös mondat kelti fel. Ez a Deákról szóló jelentésben - egyebek mellett - így hangzik: „Ha kérdezik, - írja Ferstl Sedlnizkynek -, adomákkal traktálja a kíváncsiakat."1

2

Deák adomázó* viselkedési módja, mint az adott szituációban kialakított magatartásforma tehát már 1840 előtt is ismeretes volt: ezúttal a titkosrendőrség emberei előtt. Viselkedésének ez a technikája, mely erős hajlamot tételez fel Deákban a tréfaalkotás iránt, hasonló szituációkban újra és újra működésbe lépett. Fiatalkori hajlamok, szokások, viselkedési módok és minták öreg korban rögződnek meg igazán az emberben. Ezért nem véletlen, hogy hasonló „stílus"-t figyelhetünk meg az „öreg úr"-nál a fentihez hasonló -politikailag bizalmas - helyzetben, hetvenéves korában is. Erről — a másik egykorú forrásból — a Magyarországra látogató és Deákot is felkereső francia főkonzul -Beaumont - egy 1873-ban Párizsba írott jelentéséből értesülhetünk. Ebben - egyebek mellett — ezt a jellemző részletet olvashatjuk: „Mikor akár a kormány, akár a képviselőház részéről tanácsért folyamodnak hozzá, ami minden jelentős kérdésben megtörténik, nem mindig könnyű dolog választ kapni tőle. A politikai megbeszéléseket, melyeket folytatni igyekeznek vele, gyakran félbeszakítja azért, hogy véget nem érő cigány-adomákat meséljen; a beszélgetésnek ezt a módját nagyon szereti." Amikor a főkonzul köszönetét fejezte ki Deáknak szíves fogadtatásáért, s annak a reményének adott hangot, hogy „e tájon .. . mindig fogunk találkozni franciák iránti szimpátiákkal," akkor „Deák úr ... visszaesve kedvenc stílusába, anekdotákat mesélt nekem, kissé könnyedeket és elég illetleneket..." - hangzik a főkonzul beszámolójának ez a része.13 Már ezek a példák is figyelmeztetnek két jellegzetességre. Egy alkati vonásra, egy állandóan jelenlevő s készenlétben álló tréfaalkotó hajlamra Deákban, amely csak a kellő szituációt várja, hogy megnyilatkozzon. Egyúttal e megnyilatkozás szerepére, rendeltetésére, amely valaminő, a számára nem kívánatos vagy kellemetlen helyzet elhárítására-kivédésére és derűs hangulatot keltő átfordítására szolgált. Megállapításunk helyességét bizonyítja Deák egy, felettébb jellegzetes vallomása. Egyik későbbi életírója *Az „adoma" az anekdota változata. Az „ad" igéből szabálytalanul képzett szó, amely a 19. század szülötte. Erdélyi János (1814-1868) a népköltészeti munkák gyűjtője ajánlotta az idegen -görög eredetű - anekdota szó helyébe. Jelentése: „adalék" vagy „adatka". Nem szorította ki az anekdota kifejezést, megmaradt mellette, de a személyhez kötődő anekdotától némileg más értelemben. Az adoma olyan történetke, amely nem személyhez, hanem típusokhoz, mint paraszt, uraság, hazafi, jegyző, bíró, cigány, zsidó stb., vagy fogalmakhoz, mint hűség, csalódás, együgyűség, hetvenkedés stb. kötődik. A két kifejezés értelme nem választható el mereven egymástól. 11

Deák bécsi küldetéséről Ferenczi szól i. m. k. 223-229. Az egyes részletekre lásd: Deák és a titkosrendőrség. Titkosrendőri adalék politikai koncepciójáról (1843) című írásunkat. Történelmi Szemle 1981.4. sz. 596-598. l2

Takáts Sándor: Deák Ferenc és a titkosrendőrség. Emlékezzünk eleinkről című kötetben, Budapest [1929] 539. 13

Vörös Károly: Az öreg Deák a budapesti francia főkonzulok jelentéseiben (1868-1876), Tanulmányok Deák Ferencről. Zalai Gyűjtemény 5. sz. Zalaegerszeg 1976, 355-356.