Századok – 1984
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Sándor Pál: Az anekdotázó Deák Ferencről 1215
A PESTI ANGOL KONZULÁTUS TERVE AZ 1840-ES ÉVEKBEN 1217 megállapíthatjuk, hogy ezek hajdani társadalmi miliőjüktől függetlenedtek, és — a századforduló után bekövetkezett tetszhalálukból — új életre keltek, egy egészen más korszakban. Ebben a jelenségben bizonyára egy állandó társadalmi igény — s ezzel együtt — egy ösztönös emberi hajlam működött közre. Az olvasók ezért nemigen tettek és tesznek különbséget a verbális eredetű, derűs érzéseket keltő tréfás olvasmányok koronként eltérő tartalmi és formai jellegzetességei között. Ez a nyilvánvaló körülmény magyarázza az anekdotakötet újrakiadását 1957-ben, és egyúttal azt a természetes jelenséget, hogy a mai olvasó is önfeledten élvezi a múlt élményeiből fakadó játékos-tréfás, de mindig valami komolyra utaló történeteket, a jelen korszak jobbára kesernyés és szatirikus ízű vicceinek9 „fogyasztása" mellett is. A tréfaalkotás lelki indítékai és rendeltetése Deáknál Elolvasva az említett köteteket, úgy tűnik: a Deák-anekdoták legtöbbje az 1840-50-es éveket követő időszak sajátos prózai termékei. Alig akad köztük olyan anekdota, amelyik — tartalmi vonatkozásban — az ezt megelőző évek eseményeihez fűződik. Ez persze, mint később látni fogjuk, korántsem jelenti azt, hogy az anekdoták tartalmi vonatkozásai megfelelnek keletkezésük időpontjának. Még kevésbé azt, hogy az 1840-es évek előtt nem született számos Deák-anekdota. A jelzett körülmény csak két mozzanatra utal. Egyrészt arra, hogy Deák tréfás elbeszélései, illetve tréfakedvelő hajlama — úgy látszik — az 1840-es évek elejétől kezdve vált általában is közismertté. Akkor tehát, amikor Deák a reformellenzék elismert vezetőjeként politikai népszerűségének tetőpontján állt.1 0 Ez a körülmény nyilvánvalóan fokozta az érdeklődést személye és tulajdonságainak megismerése csakúgy, mint megismertetése iránt. Ezért van, hogy anekdotái ettől az időtől kezdtek szájról szájra jámi, lehetőséget adva a későbbi publikáláshoz. Utalnunk kell másrészt arra is, hogy a későbbi évek gyűjtőinek már nehezebb feladatuk volt, amikor az 1840-es évek előtt keletkezett Deák-anakdotákat, az ő élces, humoros vagy önirónikus megjegyzéseit, tréfás kis történeteit kívánták megörökíteni egykorú olvasótáboruk számára. Két-három évtized, vagy a még ennél is hosszabb idő eltelte után, csak a szájhagyományok formájában „vándorló", alakjukat olykor változtató közléseket rögzíthették írásban.1 °'a Ezeket viszont már nehezebb volt összegyűjteni, mint a közel egyidejűleg hallott történeteket. Egykorú írásos nyomokat — más mesterségük lévén — természetesen nem kutattak fel. De ilyen nyomok voltak, meg is maradtak. Idézzünk fel néhányat. S mindjárt hivatkozhatunk két írott forrásra, amelyek a kérdéses esettel egyidőben keletkeztek. Mindkettő Deák jellegzetesen azonos magatartásmódjáról emlékezik meg, a jellegzetesen azonos körülmények között. Az egyik egy titkosrendőri jelentés 1839 elejéről. Ferstl Lipót — Sedlnitzky József gróf, rendőrminiszter titkára, a rendőri ügyek 9 Például : Katona Imre: Mi a különbség? Budapest, 1980. 10 Ferenczi Zoltán: Deák élete. Bpest, 1904, 1. k. 308-309. (A továbbiakban -.Ferenczi.) loa Lásd például Darnay Kálmán: Kaszinózó táblabírák című kétkötetes munkáját, amely „korfestő tréfá"-kat tartalmaz. A szövegek keletkezésének megjelölt időpontjai olykor kétségesek. (A továbbiakban: Kaszinózó táblabírák.) A kötetre Spira György hívta fel figyelmemet. Szívességét ezúton köszönöm meg.
