Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Spira György: Ján Rotarides negyvennyolca 1173
JÂN ROTARIDES NEGYVENNYOLCA 1175 az úrbéres földterület egyenesen összébbszűkül az 1848-at megelőző évtizedekben, s így a forradalom kitörésekor a jobbágycsaládok nagy többsége már csak akkora úrbéres birtokállománnyal rendelkezik, amekkora a földesúri szolgáltatások felszámolása után sem biztosíthatja többé birtoklóik megélhetését. 5 a parasztoknak — nem vitás - többnyire van lehetőségük arra, hogy úrbéres birtokállományuk elégtelenségéért valamelyest kárpótolják magukat másféle földek használatba vételével; tökéletes megnyugvást azonban ebből a lehetőségből sem meríthetnek. Általában felvállalhatnak például a szorosan vett jobbágytelki állomány keretein kívül elhelyezkedő szőlőföldeket - s majdnem mindnyájan fel is vállalnak ilyeneket —; csakhogy a paraszti szőlőbirtokok kiterjedésének a növekedése szintén nem tart lépést a parasztság lélekszámának a növekedésével, s ráadásul az efféle jobbágytelki állományuk kiegészítésére szolgáló földek hasznáatáért rájuk kivetett szőlődézsma lerovásának a kötelezettségétől a jelenlegi országgyűlés sem mentesíti a parasztokat (hogy ne keltsen még nagyobb elkeseredést a földbirtokosokban, akik közül nem keveset már az is éppen eléggé elkeserít, hogy most egyik napról a másikra le kell mondania úrbéri jövedelmeiről s ezért pénzbeli kárpótlást csak utólag - mégpedig sejthetően csak nagy sokára - fog kapni az államkincstártól). És a jobbágytelki állomány szűkösségével küszködő parasztok néhol bérbe vehetnek a birtokosok allodiatúrájához tartozó szántókat, réteket vagy legelőket is, sőt - ha a jobbágytelkek nemzedékről nemzedékre történő feldarabolódásának a folyományaképpen teljesen kiszorulnak a telkesjobbágyok köréből és zsellérsorba süllyednek — azt is megtehetik olykor, hogy mindenestül egy-egy allodiális parcellára települnek, azaz majorsági zsellérekké lesznek; csakhogy ilyen lehetősége sem adódik valamennyiüknek, és az országgyűlés az efféle allodiális jellegű földdarabok használatáért járó feudális szolgálatokat sem törli el.6 Ilyen és ezekhez hasonló okok magyarázzák tehát, hogy a föld népének az országgyűlés március 18-i jobbágyfelszabadító intézkedéseit lelkesen üdvözlő kórusába már a kezdet kezdetén belevegyülnek elégedetlenséget kifejező hangok is s március végére Hont megye vezetői is kénytelenek elkönyvelni, hogy az elégedettség az ő megyéjükben sem általános: hogy a megye keleti szélén akad öt olyan jobbágyfalu — Alsó- és Felsőpribel meg Alsó-, Közép- és Felsőpalojta* —, amelynek a lakói a jobbágyfelszabadítás közhírré tételére a megye más településein élő parasztoktól eltérően nem köszönetnyilvánítássá, hanem további engedmények sürgetésével válaszolnak. Az öt falu közül Alsópalojta a rozsnyai káptalan birtokában van, Alsópribel a Zichy grófi család divényi uradalmához tartozik, a másik három község birtokán pedig számos nemesi család osztozik, egymással közbirtokosságot alkotva, azaz a majorsági földek megműveltetéséről és a földesúri szolgáltatások behajtásáról közösen gondoskodva. Az itt lakó parasztok etnikai hovátartozásukat tekintve mindnyájan szlovákok, vallási tekintetben azonban megoszlanak : az alsópalojtaiak (a cujus regio ejus religio elvének megfelelő-6 Mindezekről bővebben Szabó István: Κ jobbágybirtok problémái 1848|49-ben, Szabó István: Tanulmányok a magyar parasztság történetéből, Bp, 1948, 311-396.; Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén, Spira György: A negyvennyolcas nemzedék nyomában, Bp, 1973, 83-150.; Varga János: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767-1849, Bp, 1967; Magyarország története tíz kötetben VI, Bp, 1979, 143-152. *Szlovák nevükön: Dőlné és Horné Príbelce, ill. Dőlné, Stredné és Horné Plachtince.
