Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: A Batthyány-kormány megalakulása és kinevezése 1085
1094 URBÁN ALADÁR hogy Batthyány a konzervatívok várható szembenállását igyekezett - mai nyelven szólva - a lehetséges „jobbfelé történő nyitással" mérsékelni. Esterházy esetében - legalábbis Kossuth tanúsága alapján — elképzelhető, hogy az említett tanácskozáson megegyezés született. Széchenyi személyét illetően ez minden bizonnyal függőben maradt - ezt Blackwelltől tudjuk. Széchenyi maga március 23-án reggel így adja meg titkárának, a Pesten levő Tasner Antalnak a minisztérium lehetséges névsorát: Batthyány, Deák, Kossuth, Szemere, Eötvös, Teleki stb. A levél hangvétele, visszahúzódó magatartásáról szóló beszámolója nagyon valószínűvé teszik, hogy a grófnak sejtelme sem volt arról, hogy pár órán belől őt is a ,.hivatalos" miniszteijelöltek sorában fogják ünnepelni. Széchenyi naplójából tudjuk, hogy ezen a napon délelőtt az alsótábla kerületi ülésein elnökölt. (A gróf mint Moson megyében megválasztott képviselő nem a mágnásoknál, hanem az alsótáblán vett részt az országgyűlés munkájában.) A délelőtt folyamán itt kereste őt meg Batthyány, és kérte fel a közlekedési tárca elvállalására. „Lehetetlen volt el nem fogadni!" — írta a gróf Tasnernak szóló, reggel kezdett és délután folytatott levelében. Ezt követően a miniszterelnök — aki az alábbiakban még tárgyalandó okok miatt hirtelen cselekedni kényszerült - nyilvánosságra hozta kormánya névsorát, s azt déli egy órakor a rendeknél, majd azt követően a főrendeknél is bejelentette. A nyolc felsorolt miniszter neve között ott volt Széchenyié is, amit — legalábbis a tudósítások egy része szerint — a rendek nagy örömmel fogadtak. Ismerve a kormányalakítás körüli nehézségeket, a kései olvasónak feltűnik Batthyánynak a főrendek naplójában megörökített kitétele, amely szerint reábizatván a király jóváhagyása alá teqeszteni társait az első független minisztériumban, ő „e tekintetben magával tisztába jött" ... Ez a nyilatkozat a fentiek ismeretében valamiféle személyes felelősségvállalásnak tűnik. Blackwell március 23-i jelentése alapján megértjük, hogy az egyéni elhatározásnak ez a hangsúlyozása Széchenyivel, az ő miniszteqelöltségével függ össze. Blackwell szerint legalább hárman vannak a kabinetben olyanok, akik nem örülnek Széchenyinek, s ezekhez valószínűleg csatlakozni fog a Pesten levő Klauzál is. Majd így folytatja: „Ma reggel tíz órakor közülük még egyiknek sem volt tudomása arról, hogy gróf Batthyánynak szándékában van Széchenyit bevenni a minisztériumba, jóllehet igen valószínű, hogy ez volt a Premier törekvése már a kezdet kezdetén. Széchenyi, ez tény, szokás szerint intrikál, és attól tartok - teszi hozzá Blackwell —, hogy ki fog derülni, ugyanolyan erősen bomlasztó lesz az új miniszterek számára, mint maga Kossuth." Mivel Széchenyi miniszterségének gondolata már korábban is felmerült, Blackwell jelentését csak úgy érthetjük, hogy az előző esti értekezlet után nem gondolták a designált miniszterek, hogy Batthyány mégis beveszi Széchenyit a kabinetbe. (Azt, hogy az éjszaka során megtörtént az „elrendezés" — ti. Széchenyit kivéve, a személyeket illetően -, ezt Blackwell is említi.) Ez az Eötvöstől vagy Szemerétől származó információ egyértelművé teszi, hogy 22-én este nem alakult ki egyetértés Széchenyit illetően, s másnap — az új helyzetben — Batthyány azonnal és egymaga döntött. A fejlemények egyékbént azt is valószínűsítik, hogy Batthyány viselkedése a minisztérium összetételéről határozó tanácskozáson nem naivság vagy rosszul értelmezett „demokratizmus" volt. Magánbeszélgetésekben meggyőződve arról, hogy nemcsak elvi fenntartások akadályozzák az általa szükségesnek vélt „széles koalíció" létrehozását, hanem az ellenzék soraiban létező személyes ellentétek is, a még eldöntetlen jelölések
