Századok – 1984
TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: A Batthyány-kormány megalakulása és kinevezése 1085
1092 URBÁN ALADÁR némely tárczára egyet-egyet, némelyikre kettőt-hármat is (igy a király személye melletti miniszterségre Perényit, Telekit, herczeg Esterházy Pált, — a közoktatásügyi tárczára Szentkirályit és Eötvöst), a kereskedelmire senkit sem (én suggeráltam Klauzált), s a pénzügyminiszterségre nézve kijelentette, hogy azt tanácskozásra nem bocsátja, ezt nekem kell elvállalnom, ez politikai kénytelenség! Megindultak a nyilatkozatok. Legelőbb Perényi és Teleki kijelentették, hogy ők hivatalt nem vállalnak. Majd Szentkirályi és Eötvös közt fejlődött ki az egymás iránti tisztelet vetélkedése, mely az elsőnek szerény visszavonulásával végződött." Kossuth emlékeit annak kapcsán elevenítette fel, hogy Horváth Mihály a „Huszonöt év Magyarország történetéből" c. munkájában (megjelent 1864-ben) azt állította, hogy Kossuth a belügyminiszteri tárcát szerette volna. Ezzel szemben Kossuth leszögezi, hogy ő belügyminiszternek Nyáry Pált óhajtotta, s maga pedig egyébként sem akart a miniszterek sorába lépni. Beszámolóján évtizedek múltán is érződik az ingerültség, amint elmondja megbotránkozását, s azt, hogy „félreintette" Batthyányi, és megmondta neki: „nagy hibát követett el az értekezlet összecsődítésével. Minisztérium alakítása nem megyei tisztújítás. Ha egyenként megkérdezte volna politikai barátai közül azokat, akiknek véleményére súlyt helyez: az rendén lett volna. így megkérdeztetve, figyelmeztettem volna egyre-másra", különösen arra, hogy „minden élő magyar közt" Nyáry Pált tartja legalkalmasabbnak a belügyminiszterségre. Kossuth szerint Batthyány elismerte, hogy nagy hibát követett el, „de - úgymond — megtörtént, nem lehet a dolgon változtatni". Ismerve Kossuth és Szemere 1848 őszétől érzékelhető, s 1849-ben kibontakozott személyes ellentétét, felmerülhet a gondolat, hogy az emlékező memóriájában ekkor már összekeveredett a felelős minisztériumról szóló törvénycikk előkészítésének zártkörű megbeszélése és a Szemere kandidálása miatt Batthyánynak utólag és négyszemközt tett szemrehányás. Annál is inkább gondolhatunk erre, mert az emlékezés szerint Szemere lévén Batthyánynak az egyetlen jelöltje a belügyminiszterségre, annak elhangzása után Kossuth Batthyányi igen nagy valószínűség szerint csak az értekezlet végén hívhatta félre, és tehetett neki szemrehányást. Az értekezletre azonban ezekben a napokban valóban sor került. A „ministeriumot alakító tanácskozmány" összehívásáról Szemere is tanúskodik, illetve tanúsítja azt Csengery Antal - természetesen Szemere elbeszélésére hivatkozva. Ezen az értekezleten a kormány — mesélte Szemere — „egyenesen a conservativok figyelembe vételével is alkottatott. Nem Austriától, mindenki a conservativektől félt akkor. így jelent meg benne Széchenyi, Esterházy." Az emlékezések szerint „Kossuth akart lenni a belügyminister, de előbb Deákot kínálta meg vele". Végül — Csengery szerint — „Batthyány és Deák akarták, hogy Szemere vegye által a belügyi tárczát". Az értekezletről szóló második változatban nem az az érdekes számunkra, hogy egyes dolgokat Szemere másként mond el, mint Kossuth. Inkább az a fontos, hogy megragad egy olyan elemet, amely Kossuthnál nem kap hangsúlyt, vagy nem is szerepel: az ellenzékhez nem tartozó Esterházy és Széchenyi miniszterségét. Kossuth elbeszélésében Esterházy ügye Perényi és Teleki visszalépésével megoldódott. Széchenyi neve, illetve tárcájának kérdése nem is szerepel. Mivel az igazságügy- és a hadügyminisztériumról sem esik szó, illetve Deák és Mészáros Lázár nevét sem említi Kossuth, úgy tűnhet, hogy az ő jelöltségükkel nem volt semmi probléma. Bár az utóbbi két személy kapcsán ez valóban így lehetett, Széchenyi esetében a helyzet nem ilyen egyszerű.
