Századok – 1984

TANULMÁNYOK - Urbán Aladár: A Batthyány-kormány megalakulása és kinevezése 1085

1090 URBÁN ALADÁR határozott döntés vagy megegyezés nem történt. Ezt bizonyítja Joseph A. Blackwellnek", a bécsi angol nagykövet által a pozsonyi országgyűlésre küldött félhivatalos megbízottnak (ágensnek) március 19-én főnökéhez, Viscount Ponsonbyhoz küldött jelentése. Blackwell, aki már az 1843/44-es országgyűlésen is jelen volt Pozsonyban, széles körű ismeretséggel rendelkezett, s igen jó kapcsolatban volt az ellenzék számos vezetőjével, így Szemerével és Eötvössel is. Március 19-i beszámolóját az előző este Eötvössel folytatott beszélgetésre alapozta, amikor jelentette, hogy a minisztérium még nem alakult meg. Jelenleg az látszik valószínűnek — írja -, hogy Batthyány elnöksége mellett Deák a belügyminiszteri, Kossuth a pénzügyminiszteri, Eötvös a „közoktatás és vallási ügyek", míg Esterházy herceg „a nemzetközi kapcsolatok" - vagyis „a független Magyar Királyságnak a Habsburg Birodalom más államaival váó kapcsolata" — tárcáját fogja kapni. Blackwell azt is hozzáteszi: ez ma valószínű — de holnap már egy másik kombináció készülhet. Blackwell beszámolójának érdekessége, hogy foglalkozik Széchenyi jelöltségével is. Véleménye szerint kívánatosnak tartják, hogy Széchenyi legyen a közmunkák és a közlekedés minisztere, de — tolmácsolja az információkat - senkinek sincs „a legkisebb bizalma" benne. A jelentésnek egyébként Kossuthtal kapcsolatban is van megjegyzése. Eszerint „Kossuth, ha van egy kis érzéke, nem akar belépni a minisztériumba". A múltban játszott és a jelenben tökéletességig vitt szerepe az agitátoré és a népszónoké — folytatja Blackwell. „Mint miniszter, és különösen mint pénzügyminiszter, néhány hónap alatt elveszett ember." Eötvös, Szemere és Lónyay (fedi fel informátorait), valamint a liberálisok mérsékeltjei csak mosolyognak Kossuth bécsi fogadtatásán, és arra törekednek, hogy „a diákok és jurátusok bálványát" hasznosítsák, amennyire csak tudják. A jelentésből kiviláglik a Kossuth tekintélye, befolyása és taktikai érzéke miatti aggodalom is, mert Blackwell - aki bevallottan nem híve Kossuthnak — hozzáteszi, hogy a mérsékelteknek nagyon óvatosaknak kell lenniük, mert együttműködés szempontjából Kossuth „igen veszedelmes fickó". A jelölteknek fentebb elősorolt listája és Széchenyi esetleges miniszterségének a lehetősége volt az, amelyet Pest város küldöttsége március 19-én Pozsonyban hallott. Nem kétséges, hogy a Batthyánynál másnap tett látogatásuk alkalmából a „népszerűtlen nevek" elleni tiltakozás elsősorban Széchenyinek, s nem Esterházynak szólt. Utóbbit a közvélemény alig ismerte, s ezekben a napokban pedig a szóbeszéd kifejezetten pozitív módon emlékezett meg róla, hiszen köztudottan neki tulajdonították, hogy március 16-án éjjel Lajos főherceg mégis engedett a magyar országgyűlés kívánságainak. Batthyány, mint a sajtóban megjelei.t rövid tudósításból is kitetszik, nem volt hajlandó erre érdemben reagálni, hanem — ismert elveire hivatkozva — lényegében bizalmat kért leendő kormánya iránt. Azon nem csodálkozhatunk, hogy a miniszterelnök nevekről nem akart beszélni, hiszen március 20-án semmi sem volt biztos. Blackwell 21-én sem tudott mást jelenteni, mint azt, hogy a minisztérium még nem alakultmeg. Utalt arra,hogy március 18-án különböző miniszteri kombinációk születtek, s úgy tűnt, hogy sikerült kielégítő megoldást találni, de most meglehetősen borúsak a kilátások. Március 22-én a helyzet hasonló: „Gróf Batthyány még nem volt képes minisztériumot alkotni" — kezdi a témát érintően. Majd Szécsen Antallal aznap folytatott beszélgetésre hivatkozva közli annak nézetét, hogy a minisztériumnak szükségszerűen az alsóház tagjaiból kell alakulnia, mivel „az ellenzék mágnás tagjai — természetesen Eötvös kivételével — alkalmatlanok a közügyek intézésére". Az igazi akadály azonban maga