Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Horváth Csaba: A Bolotnyikov-féle parasztháború ábrázolása az orosz történeti irodalomban 998
1002 HORVÁTH CSABA vnyesnyih nyeprijatyelej (Krónikák a külső és belső ellenség által elkövetett sok lázadásról és a Moszkvai állam pusztulásáról). A „Kratkaja poveszty. .." aktualitását az 1773-ban kitört Pugacsov-felkelés adta, több vonatkozásban is. Az elbeszélés arra emlékeztetett, hogy ilyen jellegű „szerencsétlenségek" az orosz történelem folyamán már nemegyszer előfordultak, ám a befejezés mindig a felkelések leverését eredményezte. A mű másik aktualitását Pugacsov és a zavaros idők eseményeinek összehasonlítása kínálta. Pugacsov, mint „III. Péter, ugyanolyan trónkövetelési igényekkel lépett fel, mint a szmuta névbitorlói" (pl. Ál-Péter). Végül, a téma időszerűsége Scserbatov figyelmét arra irányította, hogy magyarázatot próbáljon adni a népi mozgalom kitörésének belső, szociális okaira is. A „Kratkaja poveszty"-ben a felkelést a zavaros idők belvillongásainak egyik motívumaként tárgyalta, melyet — Mankijevhez hasonlóan — Ál-Péter tevékenysége jellemez. A néptömegek csatlakozásában az akkori politikai helyzetet, az arisztokrácia széthúzásait érezte felelősnek (Margeret hatása).7 A Bolotnyikov által vezetett rétegeknek - kereskedők, sztrelecek és parasztok - Ál-Péterhez kapcsolódásában viszont még csak nem is a „törvényes utód" trónrajuttatásának igénye fogalmazódott meg, hanem — véleménye szerint - „az aljas nép... kész volt csatlakozni mindenkihez, ki önkényességet és rablást ígért".8 A „Novij Letopiszec"-re alapozva, Scserbatov azonban nem hagyhatta figyelmen kívül azt, hogy ennek az „önkényességnek" volt bizonyos irányultsága is. A „saját uraik életéte törnek" kifejezés és az ezzel kapcsolatos cselekedetek leírása mégis arra utalt, hogy a történetíró — ha csírájában is —, de már érezhette a prasztság feudalizmus elleni fellépésének ilyen formában végbemenő megnyilvánulásait.9 A Bolotnyikov-felkelés tudományosabb alapú feldolgozására az „Isztorija Rosszijszkaja ot drevnyejsih vremjon" (Orosz történelem az ősidőktől. Sz. 1790-91) c. könyvében került sor. Bár a parasztháború leírása itt is a „Novij Letopiszec"-en alapult, azonban előző könyvéhez képest sokkal szélesebb forrásbázist használt fel, és nemcsak korabeli krónikákat, hanem okiratokat, okmányokat is tanulmányozott, valamint figyelembe vette saját kortársai munnkáit is.1 0 A „Novij Letopiszec" újraértékelése alapján a felkelés kirobbantójává Sahovszkij vált, aki csatlakozott Ál-Péterhez, a másik névbitorlóhoz. Az egyesülésig tartó időszakban a Bolotnyikov fémjelezte vonal határozottabb szerephez jutott, amit Scserbatov - alapforrásának nagymértékű bedolgozásával - a „bűnös, sötét cselekedetek" kidomborításával realizált, amelyből azonban már eltűnt a „saját uraik ellen" elkövetett tettek kifejtése. Bolotnyikov programját a bojárok és a cár megölésének feltételezése jelentette.1 1 Szemléletig a legnagyobb változás a felkelés okainak megvilágításában tapasztalható. A társadalmi elégedetlenség fő okát - Tatyiscsevhez hasonlóan — Scserbatov is Groznij, ΊΜ.Μ. Scserbatov: Kratkaja poveszty o bivsih ν Rosszii szamozvancah, Sz. 1774 91. és G. Margeret: Szosztojanyije Rosszijszkoj gyerzsavisz 1590 po 1606, Sz. 1830 102. 'Scserbatov: Kratkaja poveszty. . . 93. 'Scserbatov: Kratkaja poveszty. . 92. 10 Alapvető forrásai: Letopisz ο mjatyezsah, Hronograf, Margeret, Mankijev i. m. — G. F. Müller: Prodolzsenyije opita novejsih isztorii ν Rosszi - valamint: Archivi inosztrannoj kollegii, Gyela Polszkije, Sztatyejnyije zapiszki. . . 11 Scserbatov: Isztorija Rosszijszkaja ot drevnyejsih vremjon, Sz. 1790—91 VII. k 2. rész, 181 és 189.
