Századok – 1984
KÖZLEMÉNYEK - Horváth Csaba: A Bolotnyikov-féle parasztháború ábrázolása az orosz történeti irodalomban 998
A BOLOTNYIKOV-FÉLE PARASZTHÁBORÚ HISTORIOGRÁFIÁJA 999 másrészt az alapvető okot az ősi Rurik-dinasztia kihalásával, konkrétan Dimitrij cárevics halálával indokolta. A felkelés célját és programját a kortársak általában Ál-Dimitrij visszahelyezésének kísérletében jelölték meg. Hogy ez a valóban létező, a jó cárba vetett hit eszméje mégsem volt kizárólagos kérdés, az a Moszkva melletti szakítás körülményeiben és a parasztseregek tevékenységének leírásában mutatkozott meg. A rablások, pusztítások stb. bemutatásán túl a „Novij Letopiszec", a „Vremennyik", Hermogen pátriárka, valamint az ,Angol jelentés", Isaac Massa és Diamentowski utaltak a mozgalom valódi céljaira is, a feudális földtulajdon, az elnyomás elleni harcra, a „felsőbbek kiirtásának" szándékára. Bolotnyikov fővezérségéről kissé megoszlottak a vélemények. Az orosz források csak egyik vezetőnek véltek a többi - Sahovszkij, Tyeljatyevszkij, Paskov, Ál-Péter — közül, a külföldi kortársak viszont egyértelműen őt emelték ki. A moszkvai szakítás nyomán ez a kérdés is tisztázódott, s a vita a legtöbb műben véglegesen eldőlt Bolotnyikov javára. Már a 18. században is, de főleg a 19. század elejétől (Karamzintól) sor került a történeti források más fajtáinak felkutatására, majd a forráskritikára is. Mindez azonban nem zárja ki, hogy az említett kortársi munkák — felhasználásukkal, figyelembevételükkel — ne játszottak volna jelentős szerepet a tanulmányozott időszak történészeinek a parasztháborúról alkotott szemléletében s a történészek egymásra hatásában. A 19. század folyamán a Bolotnyikov mozgalom ábrázolásában nélkülözhetetlenné vált a más típusú források felkutatása — cári archívum aktái, a kinevezési jegyzékek, az ún. panaszlevelek és a helyi források stb. Ezek megfelelő kritikai felhasználása gazdagíthatta, alakíthatta és valósabbá tehette a parasztháború értékelését, bár ez még függhetett az egyes történetírók társadalmi helyzetétől, a történeti irányzatokban elfoglalt helyétől is. A 18. század képe a parasztháborúról A 18. sz. első felében a felvilágosodás eszméi elérték az orosz birodalmat is, és az új gondolatok hatása a történeti munkákban is visszatükröződött a vallás meghatározó szerepének megkérdőjelezésével. Az enciklopédikus ismeretek halmazából kivált történeti téma művelői fokozatosan megszabadultak az isteni gondviselés szerepének hangsúlyozásától, és az eseményeknek reálisabb, racionálisabb magyarázatot adtak. Bár nem szűnt meg teljesen, de aláhanyatlott az annales forma is, így az évek szerinti elbeszélés módját felváltja az uralkodók életének bemutatása, amit már nagy történelmi eseményekkel is összekapcsolnak. A feudális-nemesi történettudomány kialakulásával az irányító szerepet a templomok krónikáitól a kormánykörök vették át. A történettudomány kialakulásában és tudományossá tételében nagy szerepet játszottak I. Péter reformjai, majd az 1725-ben megalapított Tudományos Akadémia. Megkezdődött a forráskutatás és egyes elemeiben a forráskritika. A feudális-nemesi historiográfia kialakulásához vezető fordulatot Α. I. Mankijev 1715-ben befejezett „Jadro rosszijszkoj isztorii" (Az orosz történelem magva M. 1784) munkája jelentette. Könyve az önkényuralom története. A cárok szerinti elbeszéléseket a fejezetekre bontás és a kisebb eseményeket jelölő széljegyzetek egészítik ki, s kísérletet tett az egyes jelenségek magyarázatára is. A parasztháború kitörésének okát — a 7 Századok 1984/5
