Századok – 1983

TANULMÁNYOK - Kumorovitz L Bernát: I Lajos királyunk 1375. évi havasalföldi hadjárata (és "török") háborúja 919

I. LAJOS KIRÁLY 1375. ÉVI HÁBORÚJA 947 leveléből ítélve) mások esetében is siker koronázta, véleményünk szerint bizonyos, hogy sem ők, sem utódaik nem hagytak föl a kutatással, s hogy a zarándoklattal egybekötött (vagy azzal álcázott) utazásaik célja a törökök által (1375-ben) elhurcolt rabmagyarok felkutatása volt, a vajda rhódoszi kitérése pedig arra vall, hogy a keresés munkájába a johannitákat is bevonta. b) A másik, eszme-, illetőleg művészettörténeti bizonyítékunk Lajos királyunknak a törökökön aratott győzelméről szóló, eredetileg szóbeli, majd Mannesdorfer által 1487-ben írásba foglalt mariazelli legenda, melynek gyökerei — véleményünk szerint — egészen az 1375. évi havasalföldi hadjáratig nyúlnak le. Mivel a búcsújáróhely történetének kutatói még napjainkban is érdeklődést mutatnak a csodás történet és a „török"—magyar háború iránt, ezért mi sem zárkózhatunk el vizsgálatuk elől — főleg azért, mert úgy érezzük, hogy az eddigieknél elfogadhatóbb magyarázattal járulhatunk hozzá a fontos kérdés megoldásához. A legenda fordításban így hangzik: „A Szent Lambert-kolostor apátjának: Dávidnak, továbbá a felséges IV. Károly császárnak s a Harciasnak nevezett Lipót stájer hercegnek és III. Frigyes most uralkodó császár nagyatyjának, valamint IV. Albert osztrák hercegnek, László Magyar- és Csehország királya és Ausztria hercege nagyatyjának stb. az idejében, miután a törökök vad népe Ázsiából és Tráciából (!) a Hellespontuson átkelve Pannoniának, valamint a Walachiának nevezett Alsó- és Felső-Misiának a pusztításához, leigázásához, saját uralma alá való hajtásához és vallásának e népek által való elfogadtatásához látott — Lajos, a magyarok legyőzhetetlen és legkeresztényibb királya húszezer lovassal és gyalogossal e népnek útját állta. Amikor azonban az ellenség (nagy) sokaságát megpillantotta — ugyanis nyolcvanezren voltak —, megrettent és úgy döntött, hogy visszavonul. Álmában azonban eszébe jutott, amit korábban már sokaktól hallott, hogy a Boldogságos Szűz Mária — Cellben -nagy csodákat művelt, és maga a dicsőséges Szűz is megjelent neki, s képét a mellére helyezte, és fölbátorítva őt meghagyta : ütközzék meg az ellenséggel. Amikor felébredt, s a képet a mellén találta, álmát pedig vitézeinek is elmondotta, fellelkesülve és fölbátorodva a királlyal együtt ők is az ellenségre támadtak, és szerencsésen győzedelmeskedtek. Lajos király azután — seregestül — Cellbe zarándokolt. Mivel pedig az őrgróf (marchio) által alapított kápolnát szűknek találta, lebontatta, s helyén a mostani templomot építtette. Az arannyal és drágakövekkel ékesen díszített képet is az egyháznak ajándékozta, s adott még egy gazdag ereklyetáblát, továbbá arany liliomokkal díszített és ugyancsak arannyal (át)szőtt szent ruhákat és számos ékszert, melyek mind címerével vannak díszítve, s a mai napig a templom kincstárában őriztetnek, és időnként bemutatásra kerülnek".150 Az újabb történetírók közül S. Steinherz foglalkozott behatóbban Mannesdorfer csodás történetével. A legenda befejező részéből kiindulva elmondja, hogy a régészeti kutatások szerint Lajos nem új templomot épített Zellben, hanem csak egy kápolnával > I possit . . . Respondeatur ei, quod ex singulari benevolentia, quam gessimus et gerimus ad magnificentiam suam et domini Stephani vayvode patris (!) sui et suorum.simus parati complacere ei,sicut petit. Wenzel: Anjouk. Dipl. Emi. III. 613. 15

"Latin nyelvű szövege: Függelék 10.