Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Avreh; A. Ja.: A progresszizmus és a "valódi" burzsoázia pártja létrehozásának problémája 902
FOLYÓIRATSZEMLE 903 mellőzésével remélték bázisuk kiszélesítését. Nem eredménytelenül, mert 1908-1912 között 25-ről 48-ra emelkedett a progresszistákhoz tartozó képviselők száma. Avreh már a bevezetőben rámutat, hogy a követők számának a növekedése kérdésessé tette a párttá szerveződés lehetőségét. A végbement folyamat másik sajátossága, hogy elsősorban „valódi", tényleges burzsoák tömörültek a progresszista frakcióban. Egy részük (az egykori pártalapító, Sipov követőiként) a Gucskov típusú nagybirtokos vezetéstől akart megszabadulni, amikor hátat fordított az októbristáknak. Mások a kadet párt jobbszárnyáról váltak le, a doktrinér intellektuellek (Miljukov) diktatúrája miatt. Témája részletezését annak a paradoxonnak a felvillantásával kezdi a szerző, hogy a polgári átalakulás politikai erőit az értelmiség szervezte és vezette, bázisukat a zömében földbirtokos zemsztvo-liberálisok képezték, míg a burzsoázia elhatárolta magát pl. a kadetoktól, legfeljebb konzervatív, szinte politikamentes gazdasági szervezetekbe tömörült. Magyarázatként az orosz burzsoázia forradalomellenességéről, a cárizmus gazdaságpolitikájától való függőségéről olvashatunk a cikkben. Avreh nem mélyed el oroszországi kapitalista fejlődés sajátosságainak, az állami gazdaságpolitika szerepének részletezésében, mint ahogy az abszolutisztikus politikai berendezkedés és a burzsoázia politikai erőtlensége közötti összefüggésre sem mutat rá, ami pedig az elnyomott dolgozó osztályok szervezett forradalmisága miatt az önkényuralom védőszárnyai alá kényszerítette a zömében nemesi, paraszti származású, első, második generációs burzsoáziát. Az oroszországi tőkések 1908-1909-es óvatos szerveződési kísérletét - a progresszisták első fellépését — a politikai önállósulás, a kormányzati gyámkodás alóli felszabadulás törekvéseként értékeli a szerző. Különböző sajtóorgánumok köré akarták tömöríteni a politizáló vállalkozókat. A kezdeti eredménytelenség után a moszkvai ún. „fiatal" tőkések szervezkedése képezte a majdani progresszisták magvát. Rjabusinszkij, Konovalov és társaik az iparági, gazdasági érdekek mellett mérsékelt polgári liberális célkitűzéseiknek is hangot adtak, elhatárolva magukat a júniusi monarchiát kiszolgáló Gucskov vezette oktobrista tábortól. Egyidejűleg kapcsolatot kerestek a konzervatív nacionalista értelmiségiekkel, a kadet párt jobbszárnyára került Sztruvéval és Trubeckoj professzorral. A következő lépést a pétervári progresszistákkal - az egykori békés megújítókkal - teremtett kapcsolat jelentette 1911-ben, a duma választásokon való együttműködés érdekében. Céljuk a pártoktól független erők tömörítése volt, a céltudatos politikai cselekvés helyett az óvatos apró lépések taktikáját hangoztatták. 1912 novemberében a dumában követendő irányvonal egyeztetésére gyűltek össze, amit sokáig pártalakulásként értékelt a történetírás, cikkünk szerzője is korábbi munkáiban, a program körvonalazottsága alapján. A képviseleti intézmény törvényes működtetését, a jogrend biztosítását, új választási törvényt sürgettek, növelni akarták a duma jogkörét, felvetették az Államtanács reformját, s természetesen a polgári szabadságjogok biztosítását kérték az alkotmányos monarchia kereteiben. Programelképzeléseik fontos pontját képezte a parlamentnek felelős kormány szükségességének hangoztatása, amit politikai vonzerejüknek tekint a szerző. Fellépésük korabeli sajtóvisszhangjának - azon belül Lenin kritikáinak - elemzése, valamint újabb levéltári anyagok alapján vonja le Avreh azt a következtetést, miszerint pártszerű képződmény progresszista programmal ekkor sem jött létre. A tényszerű adatok mellett a liberális tábor irányzatai közötti erőviszonyok is alátámasztják az értékelést. A konzervatív többséggel szemben mindkét főváros progresszistái kisebbséget jelentettek. Az első világháború éveiben újra megélénkült szervezkedésük, egyértelműen az osztály érdekei alapján. 1915 márciusában léptek fel, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a korrupt cári hivatali apparátus nem képes biztosítani a harcoló hadsereg ellátását. Márpedig a háború eredményes folytatásában a progresszista tőkések több szemponból is érdekeltek voltak. Nemzeti liberális elveik, imperialista terjeszkedési igényeik mellett a hadiszállításoktól remélt haszon motiválta lépésüket Jefremov a duma ellenőrzési jogának érvényesítését sürgette, ill. különbizottság alakítását a honvédelmi tárva mellé. Céljaik elérése érdekében ismét a felelős kormány jelszavát hangoztatták, míg a tőlük egyébként balra álló kadetok (Miljukov) csupán a bizalom kormányáról beszéltek. Tehát szükséges a képviseleti intézmény bizalma, de az uralkodó nevezi ki és számoltatja be a kabinetet. Mi a magyarázata az újabb politikai paradoxonnak? Személyek rivalizálása talán? Természetesen nem. A háborús gazdálkodás növelte az orosz burzsoázia gazdasági erejét, nőtt politikai önállósága. Nem elégedtek meg a nagybirtokos oktobristák és az értelmiségi kadetok között a mérleg nyelve szerepével. Míg a háború előtt az oktobristák, 1915-16-ban a kadet pár bomlasztásával akarták növelni bázisukat. Ez volt a magyarázata az alkotmányos demokraták befolyásán éberen őrködő Miljukov elleni kampányuknak is. A dumában létrehozott Progresszív Blokkból is a kadet tábor gyengítése érdekében léptek ki. 13*
