Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Avreh; A. Ja.: A progresszizmus és a "valódi" burzsoázia pártja létrehozásának problémája 902
902 FOLYÓIRATSZEMLE jövedelme, besorolása emelkedhetett - amit éppen e szakmunkások kifogásolhattak. Ennek a mozgásnak egy része éppen a nők iparba állásával, sőt az iparban jobb helyzet elérésével függött össze. Montgomery egy másfajta jelenségre is felhívja a figyelmet: a teljes foglalkoztatottság, a sztrájkok és a bérkövetelések eredményei közötti összefüggésre. Hangsúlyozza, hogy 1909 és 1920 között valahányszor bekövetkezett a teljes foglalkoztatottság, a sztrájkok, pontosabban bérkövetelő sztrájkok száma kiszélesedett, s a munkások általában eredményeket tudtak elérni. Hozzátette, a sztrájkok során általában a gépipar betanított munkásai értek el sikereket, akiknek bérszintje gyorsabban emelkedett a szakmunkásokénál. A valóság azonban csakhamar megint új problémákkal és megoldási kísérletekkel gyarapodott. Egyfelől a munkáltatók új kifejezetten munkaügyi igazgatókat alkalmaztak, az egyetemeken külön tanszékek létesültek 1918 után e feladatkör elvégzésére (nem véletlenül jobbára a „keleti" part egyetemein). Az új igazgatóknak kifejezetten az volt a feladatuk, hogy enyhítsék a szociális feszültséget, s a termelékenység növelésével együtt lehetőleg csökkentsék a munkaerő mobilitását. Nagyjából ugyanebben az időszakaszban, pontosan az 1914-ben jelentkező háborús kereslettel összhangban az IWW sztrájkot hirdetett, a detroiti autógyár, s az azt kiszolgáló üzemekben - a 48 órás munkahét és minimális munkabér elfogadtatására. E sztrájk során a külföldi munkásoknak is egyenlő bért követeltek. E korszak egyik nagy sztrájkhulláma még az 1912-1913-as gazdasági virágzás idején következett be, amikor mintegy 1 millió ember vett részt sztrájkokban, a világháború idején, amikor általában 2% alá csökkent a munkanélküliek aránya, több új sztrájkhullám követte egymást. Nem kevésbé jellemző, hogy ezek gyakorta voltak „vadsztrájkok". Montgomery hangsúlyozza, hogy pl. 1915-ben 179 gépészmunkás sztrájk robbant ki, s ezekből mindössze 43-at támogattak a szakszervezetek. 1917-1918-ban a sztrájkmozgalmak - tovább szélesedtek, s ezúttal ezek a mozgalmak nemcsak közvetlen bérjavításokat eredményeztek, hanem a szakszerveztek megerősödésével jártak: a szakszervezetek taglétszáma az 1910-es kétmillióról 1920-ra 5 millióra emelkedett. S az új időknek jellegzetes vonása volt, hogy a munkások beleszólást követeltek a vállalatok vezetésébe - sőt nagyon elterjedtek az olyan állásfoglalások is, amelyek tulajdonképpen az egész kapitalista rendszert kérdőjelezték meg. S végeredményben ennek az 1910-1920-as harcos korszaknak nemcsak ilyen eredményei voltak, nemcsak általában bérjobbításokat tudtak elérni, hanem éppen ekkoriban szorították le a munkaidő hosszát is. 1910-ben a munkásoknak alig 8%-a dolgozott a heti 48 órás munkahét rendszerben, s 66% dolgozott többet a heti 54 óránál. 1919-ben már 49% érte el a 48 órás munkahét előnyeit, s már csak 26% dolgozott 54 óránál többet. Montgomery ugyanilyen alapos áttekintést nyújt a bérfront mozgásáról, ennek összetevőiről, külön fejezetet szentelt a Bridgeportban lezajlott sztrájkokról, amelybe a kormányadminisztráció -Wilson vezetésével - is beavatkozott, s aláhúzza, hogy a korszak mozgalmai és konfrontációi ideológiai vetületet is kaptak, amelyek hosszú időre szerepet játszottak. (Le Mouvement Social. 1978. január-március. 101-127.1.) A. JA. A VREH: A PROGRESSZIZMUS ÉS A „VALÓDI" BURZSOÁZIA PÁRTJA LÉTREHOZÁSÁNAK PROBLÉMÁJA Az első orosz forradalmat követő ellenforradalmi korszak ismert szakértője az eddigi kutatási eredmények és újabb források alapján akarja tisztázni a vitatott kérdést: volt-e, hogyan, miért szerveződött a progresszista párt, ill. irányzat? Az amorf csoportosulás a két legjelentősebb orosz liberális politikai erő, az oktobristák és a kadetok között helyezhető el, a Heyden báró által 1906-ban létrehozott „békés megújítok" örököseként. Jefremov tőkés-nagybirtokos vezetésével a III. Állami Dumában formálódott, mint frakció. Irányvonaluk viszonylag haladó jellegével, ill. a párt-kötelmek
