Századok – 1983
KÖZLEMÉNYEK - Bollmann Györgyi: A "felvilágosult konzervatív" - Pjotr Valujev 822
A „FELVILÁGOSULT KONZERVATÍV" PJOTR VALUJEV 829 tem, hogy ez addig nem lesz népünk osztályrésze, amíg csak akkor számít az orosz érett, önálló népnek, ha áldozatára, odaadására, szellemének megfeszítésére, netán vérére van szükség; de ha az érettség és önállóság más megnyilvánulása kerül szóba, nyomban kiskorúvá változunk .. ." Egyébként ez volt az az esztendő, amikor Valujev leghőbb álmát, az Államtanács átszervezéséről készített tervezetét uralkodója elé terjeszthette. Meggyőződése volt, hogy ha ezt az egyébként igen mérsékelt átalakítást végrehajtanák, akkor a cárnak sikerülne „Moszkva felé fordítani a nyugati országrészeket, sőt Varsó-elleni hátországnak is megnyerhetné ezt a régiót". Valujev valóban érzékeli a mély összefüggéseket, ezért kezeli a lengyel gázadást" olyan eseményként, amely közelebb hozhatja az államigazgatás reformját. Feljegyzésében meggyőzően kéri az uralkodót, hogy „az állami intézmények fejlesztésének útján a lengyelekkel szemben részesítse lépéselőnyben Oroszországot. Az orosz népet legalább annyi politikai joghoz juttassa, mint amennyivel a lengyeleket fogják csillapítani, ... nehogy az abszolutizmusnak később nagyobb árat kelljen fizetnie a törvényes rend fenntartásáért". Néhány gondolat kedvéért kanyarodjunk még vissza az 1861- és 1862-es évhez. A belügyi tárca birtokosának hivatalba lépésekor egyik legjelentősebb feladata volt a jobbágyreform megvalósítása. A végrehajtás féléves tapasztalatairól szóló beszámolójában találunk egy érdekes megjegyzést. Valujev azt írja a cárnak: „aligha lehet pirulás nélkül igénybe vennünk jobbágyaink munkáját..." Ugyanakkor ő az a stabil konzervatív, aki azon fáradozik, hogy a földesuraknak meglegyen a lehetőségük tartósítani az annyira megszokott robotrendszert. Lássuk a másik fontos feladatot, amely Valujev minisztériumára várt: a helyi önkormányzati szervek, a zemsztvok megreformálása. Közelítsünk most a feladat bonyolultságához Valujev nézőpontjából. Az az érzésünk, hogy az orosz belpolitikai helyzet szövevénye tárul itt elénk, ha beleolvasunk 1862 júniusában kelt levelébe, amelyben a csendőrfőnök Dolgorukov herceget avatja bizalmába: „A kormány izolálódott. ... A nemesség, illetve amit megszokásból így hívunk, nem tudja, hogy mi a valóságos érdeke; elégedetlen, nyugtalan, valamelyest tiszteletlen, szétforgácsolódott, . . . úgy, hogy pillanatnyilag nem jelent komoly támaszt. A kupecek nemigen avatkoznak a politikába, de nem is élvezik senki bizalmát; nincsenek semmilyen hatással a tömegekre. A papság viszont maga a rendetlenség. Nem támogat semmilyen progressziót, de ahol érvényre jut a hatása, ott ellenzéki. ... A parasztság többé-kevésbé magabiztos, de nyughatatlan tömeget alkot, amely veszélyes illúziók és megvalósíthatatlan remények hatásának van kitéve. S végül a hadsereg — ez az egyetlen mágnes, amely még képes látszat-egységben tartani az ország különféle elemeit, és szolgálni, mint a társadalom rendjének bázisa - nos, a hadsereg kezd labilissá válni, és már nem jelenti az abszolút biztonság garanciáját." Valujev fanyalogva jegyzi meg, hogy ellenzéki lett már a „bevehetetlen" sajtó, de valójában az orosz ifjúság is. „A társadalmi mozgolódások idején különösen fontos, hogy a szociális mozgalmakat a kormány kerítse hatalmába, és irányítsa azokat, hiszen a történelemnek mintegy háromnegyed része ilyenekből áll. Ehhez persze a hatalom részéről olyan cselekvési bátorság kell, amely meghökkentő, egyszersmind imponáló a tömegek számára." A belső rend megszilárdítása érdekében vajmi kevés a zemsztvo átszervezése. Ezen a helyzeten aligha változtat a központi kormányzat megkeményítése. Valujev az Állam-
