Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Láng Imre: Az Egyesült Államok "új semlegessége" az 1930-as években 48
76 LÁNG IMRE Még nem történt meg az „erkölcsi embargó” bejelentése, amikor megérkezett Washingtonba a Nemzetek Szövetségének megkeresése. A Közgyűlés ajánlására létrehozott, szankciókkal foglalkozó ún. koordinációs bizottság elnöke 1935. október 21-én megküldte Hullnak a Tanács és a Közgyűlés ülésein készült jegyzőkönyveket és az Olaszország elleni szankciókra vonatkozó javaslatokat, kérve az Egyesült Államok állásfoglalását. A koordinációs bizottság javaslatai a következők voltak: fegyverkiviteli, valamint kölcsön- és hitelnyújtási tilalom elrendelése, az olasz áruk importjának megszüntetése, olyan anyagokra vonatkozó exportembargó kimondása, amelyek szállítását a Nemzetek Szövetségének tagállamai teljesen ellenőrzik (gumi, ón, aluminium, mangán, nikkel, néhány ritka fém). A bizottság egy második jegyzék kidolgozásában is megegyezett, de hangsúlyozta, hogy az e kategóriába tartozó anyagok (szén, vas, acél, olaj) exportjának tilalma csak akkor lenne hatékony, ha azokhoz a Nemzetek Szövetségén kívüli államokból sem juthat hozzá Olaszország.70 Hull október 26-i válaszlevelében a véleménynyilvánítás közvetett módját alkalmazta. Nem a megküldött dokumentumokkal kapcsolatban foglalt állást, hanem hosszasan fejtegette a béke ügyéhez való amerikai hozzájárulást és a semlegességi törvényben gyökerező intézkedéseket, hangsúlyozva, hogy Washington saját kezdeményezésére, más kormányokat megelőzve foganatosította ezeket. A külügyminiszter válaszának az volt a summája, hogy az Egyesült Államok továbbra is „a külpolitikája korlátain belül” járul hozzá a világ békéjét célzó törekvésekhez, és rokonszenwel viseltetik más országok erőfeszítései iránt.71 Az amerikai külpolitika korlátáira való hivatkozással Washington azt adta a Nemzetek Szövetségének tudtára, hogy az olasz-etióp háborúval kapcsolatos állásfoglalását az érvényben levő semlegességi törvény határozza mgg, nejn változtat külpolitikáján és gazdasági külpolitikáján. Genf a válasz-"’” levél, valamint Roosevelt október 30-i és Hull november 15-i nyilatkozata alapján levonhatta a következtetést, hogy az amerikai kormány elutasítja a szankciókban való közre - műküdésL-jnindkét félre 4dtfiqedő fegyverkivitelijmbargót alkalmaz, az „erkölcsi embar- _ gón” túlmenően nem nyújt támogatást az olasz agresszió legsebezhetőbb pontját jelentő stratégiai, fontosságú- anyagok -utánpótlásának meggátlásához, nem -szándékozik^ öläszországot sújtókölcsön- és importtflalmat elrendelni.^ A koordinációs bizottság legfeljebb ázt könyvelhette el pozitívumként, hogy az olasz kormány az 1934. évi Johnson-törvény értelmében amúgy sem részesülhetett kölcsönben.73 Az olasz—etióp háborúval kapcsolatos szankciópolitika kudarcáért egyfelől a Nemzetek Szövetségét, másfelől az amerikai Kongresszust terheli a történelmi felelősség. (A tanulmány tárgyából következően nem térek ki a koordinációs bizottság tevékenységével párhuzamos angol—francia, manőverekre.74) A Nemzetek Szövetségét azért, mert a koordinációs bizottság eleve határvonalat húzott a stratégiai fontosságú anyagok közé, s a csonka embargó-jegyzéket is csak 1935. november 18-ával javasolta érvénybe léptetni, időt hagyva Olaszországnak készletei kiegészítésére. Az amerikai Kongresszust azért, mert úgy '"‘Walters: i m. 658-662. 71 Hlül Wilson berni követnek, 1935. október 26. FRUS 1935. Vol. I. 852—854. 7 2Az olasz export főként a Nemzetek Szövetsége tagállamaiba irányult, ezért az amerikai elutasításnak alig volt gyakorlati jelentősége. 73 A Johnson-törvényre vonatkozólag L a 46. lábjegyzetet. 74 A Hoare—Laval-egyezményre és a többi fejleményre 1. Walters: i. m. 667—674., 676—678.
