Századok – 1983

KÖZLEMÉNYEK - Bollmann Györgyi: A "felvilágosult konzervatív" - Pjotr Valujev 822

Bollmann Györgyi A „FELVILÁGOSULT KONZERVATÍV" - PJOTR VALUJEV Ki volt az a kiváló képzettségű közigazgatási szakember, akinek tudományos érdeklődése a pedagógiától a gazdaságtörténeten át a csillagászatig terjedt, akinek még szépírói ambíciói is voltak? Amikor pedig 1861-ben az orosz kormányba új belügyminisztert kerestek, hogyan, hogy reá esett a választás? Miért cserélt gazdát a tárca már 1868-ban? .. . Nos, Pjotr Alekszandrovics Valujevről sok mindent megtudhatunk az 1961-ben újra megjelentetett naplójából. Szerkesztője Zajoncskovszkij professzor, a kiváló szovjet történész, aki biztos kalauzunk a korszakban és e kétkötetes kiadványban. Valujev írása autentikus forrás. Első kézből kapunk értesüléseket a kormánykörök legbelső világáról, a birodalmat feszítő, „égető" kérdésekről, a felszabadító mozgalmak megítéléséről, II. Sándor ambivalenciáiról stb. Helyzetéből adódóan Valujev a birodalmi politika sok olyan részletét ismerte, amelyről a legszűkebb körben tudhattak. Monarchiahűsége mélységesen őszinte: neki a legfontosabb az abszolutizmus, ezért érzi úgy, hogy a kormány, de még a cár hibáival szemben sem lehet elfogult. Mindent a magas kormánytisztviselő prizmáján keresztül érzékel, de bölcs és szkeptikus, előérzetek gyötrik; a történtekbe sokszor belelátja az egész rendszer bukásának a valószínűségét is. Pjotr Valujev államférfiként és magánemberként egyaránt figyelemre méltó személyiség, ezért szeretnénk politikai jellemrajzát is felvázolni. Ehhez, naplóján kívül, egyéb írását is igénybe vesszük. Az 1860-as éveket kutató érdeklődésünk sok támpontot kap az ő analíziseiből, leveleiből, feljegyzéseiből, amelyek révén érthetőbbé, megközelíthetőbbé válik az orosz kormánypolitika. Szándékunk továbbá, hogy ne csak az információs tartalomra, hanem az írások, a történtek egy rejtettebb rétegére is felhívjuk az olvasó figyelmét. Az eltűnt idők emberéről alkotott képet árnyaltabbá teheti e személyes vallomás varázsa. Helyenként a belletrista tollából eredő hangulati színezés is fellelhető, de az olvasó meggyőződhet, hogy ez nem torzít; mind az adatok, mind a tények megbízhatóak. Valujev igazmondását az sem csorbítja, hogy fontosnak tudja önigazolását, bevallottan igényt tart az utókor érdeklődésére, sőt elismerésére is: * „Eljön az idő, amikor én már nem leszek. A fiaim, de meglehet, mások is fogják olvasni feljegyzéseimet... és vajon mit fognak gondolni rólam, illetve az ügyekkel kapcsolatos helyzetemről? ... hogyan ítél meg engem és a többieket az olvasó az elmondottak után? ... Hát hallgattam én, amikor szólnom kellett volna? Hát megszegtem én azt a törvényt, amely évekig vezérelte tetteimet és szándékaimat? ... Sok mindent nem mondtam el, ami pedig megmagyarázná a szerepemet, de azért olyan is akad, amit nem nehéz kitalálni. Jelentőségemet a legcsekélyebb mértékben sem növeltem ..." (1866. nov. 24., illetve 1867. dec. 25.)