Századok – 1983

KÖZLEMÉNYEK - Babanászisz Szteriosz: Az 1821-es görög forradalom és a kapitalizmus fejlődése Görögországban 804

810 BABANÁSZISZ SZTERIOSZ kajnardzsi és az 1812. évi bukaresti békeszerződésekben garantált jogokra hivatkozva leszögezte, hogy Oroszország nem hajlandó lemondani a keresztények védelméről, és arra törekszik, hogy „a görögök megkaphassák a politikai létükhöz szükséges engedményeket". Mivel Törökország nem fogadta el ezeket a követeléseket, Oroszország megszakította vele a diplomáciai kapcsolatokat. Anglia — elsősorban a status quo felborulásától tartva — nyugtalansággal fogadta a görög forradalom hírét, és kezdetben barátságtalan lépéseket tett. A törökországi angol nagykövet törvényes akcióként fogadta a török atrocitásokat a görög lakosság ellen, és Anglia barátságos magatartásáról biztosította Törökországot. Anglia semlegesnek nyilvánította a fennhatósága alatt tartozó görög Ioni-szigeteket, megfélemlítve a görög lakosokat, és megtiltva mindennemű kapcsolatukat a görög forradalommal. Ugyancsak megtiltotta a görög hajók közeledését az Ioni-szigetekhez. A földközi-tengeri angol flotta úgy is segített a törököknek, hogy átkutatta a görög hajókat, nehogy hadianyagot szállítsanak a görög felkelőknek. Angliáéhoz hasonló magatartást tanúsított Ausztria, Poroszország és — bizonyos mértékig - Franciaország. Eltérő volt az Amerikai Egyesült Államok reagálása. Ott egy erős filhellén mozgalom bontakozott ki, és ennek hatására a görög kérdés a kongresszus elé került. Azonban az európai politikától távolmaradást igénylő Monroe-elv szellemében az USA hivatalosan nem avatkozott be a görög forradalomba és az ezzel kapcsolatos európai ügyekbe. Pozitívabb volt a világ haladó erőinek hozzáállása a görög forradalomhoz. Egy széles körű fiihellén mozgalom bontakozott ki Európában és Amerikában, amely sok formában nyilvánította ki szimpátiáját és szolidaritását Görögország iránt. Az erkölcsi és anyagi támogatáson túlmenően sokan önkéntesként, fegyverrel a kezükben harcoltak a görögök oldalán, és járultak hozzá a forradalom győzelméhez. A legtöbben Franciaországból, Spanyolországból, Portugáliából, Angliából, Nápolyból, Lengyelországból, Magyarországból, Bulgáriából és Szerbiából érkeztek. A forradalom második szakaszában annak vezetésében fokozatosan a polgári elemek kerültek túlsúlyba. A. Mavrokordatosszal az élen. Az 1825—1827-es években a forradalom komoly nehézségekbe ütközött, átmeneti vereséget szenvedett. Ezzel egyidejűleg azonban fokozódott az európai filhellén mozgalom és annak támogatása. Ez, valamint a forradalom új fellendülése beavatkozásra kényszerítette a nagyhatalmakat. Oroszország, Anglia és Franciaország hármas szövetsége közvetítő kísérletet tett a forradalmi Görögország és a Porta között, de ez nem járt sikerrel. A törökök tagadó válasza a navarinói tengeri ütközethez vezetett (1827. október 20.), amelynek során elpusztult a törökegyiptomi hadiflotta. Törökország az 1828-ban kitört orosz—török háborúban elszenvedett veresége után, 1829-ben kénytelen volt elismerni Görögország autonómiáját. Ezt követően az 1830 februárban Londonban aláírt jegyzőkönyv Görögországot független államnak nyilvánította. Közben 1827-ben a Nemzetgyűlés Ioannisz Kapodisztriaszt, volt cári minisztert választotta meg Görögország kormányzójává, aki a forradalom katonai vezetői által vezetett ún. orosz pártra támaszkodva, személyi diktatúrát vezetett be. A földkérdést képtelen volt megoldani, de komoly és sok szempontból sikeres erőfeszítéseket tett az újgörög állam megszervezésére. Bizonyos erők, köztük az ún. angolpártiak és franciapártiak, nem nézték jó szemmel oroszbarát politikáját, és 1831-ben meggyilkolták. Az ezt