Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Baksay Zoltán: A munkanélküliség esetére szóló kötelező' biztosítás és a munkanélkülisegély kérdése az ellenforradalmi Magyarországon 741
A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AZ ELLENFORRADALMI MAGYARORSZÁG 797 dumot nyújtottak át a hatóságoknak. Ebben az MSZDP csak általánosságban beszélt a munkanélküliségről, és az ínségsegély ellen tiltakozott. Konkrét követelést nem fogalmaztak meg, elszalasztva ezzel egy kiváló alkalmat, amikor követeléseiket a tömegek megmozdulásával támaszthatták volna alá.2 5 2 1932 közepén a munkanélküliség kérdésében a főváros hosszú szünet után ismét hallatta hangját. Sipőcz Jenő főpolgármester az „országos szükségmunkák megszervezésének kérdéséről" terjedelmes tanulmányt terjesztett a népjóléti miniszter elé, amelyben kitért a munkanélküliséggel kapcsolatos minden fontosabb kérdésre.2 5 3 A főpolgármester tanulmánya szerint a főváros 1931. november 1-től 1932. március 31-ig 4 300 000 P-t fordított segélyezésre, amely duplája volt annak, amit a főváros a munkanélküliség esetére szóló biztosítás bevezetése esetén a biztosított munkanélküliek részére kifizetett volna. Ez is bizonyítja, hogy nem volt irreális a korábbi terv, amely nem az anyagi megterhelés miatt nem valósult meg, hanem a tőkések ellenállása következtében szenvedett hajótörést. A főpolgármester adatai szerint egyedül Budapesten 230 ezer ember szorult hatósági segélyre, vagyis majdnem minden negyedik ember.2 5 4 Ha az öt téli hónapon át ínségenyhítés céljaira felhasznált összeget egybevetjük a segélyezettek számával, akkor megállapítható, hogy a segély összege a „tengődési minimumot" sem biztosította a segélyezettek részére, mivel egy családra öt hónap alatt átlagosan számítva 70 P segély jutott. Napokra átszámítva ez a segély napi 46 fillért jelentett családonként és 13 fillért személyenként.2 5 5 A főpolgármester tanulmányában felhívta a figyelmet a munkanélküliség erkölcsromboló hatására, és ismertette, hogy a nyugati államokban a munkanélküliség elleni kötelező biztosítás bevezetése mellett is milyen nagy összegeket fordítanak az ínséges lakosság segélyezésére. Az 1932. június 1-i szegénynyilvántartás adatai szerint a főváros anyagi támogatására szoruló ínségeseknek 72%-a munkaképes családfenntartó, akik közül 8% szellemi foglalkozású, a többi fizikai munkás volt. Ezek ugyanolyan segélyezésben részesültek, mint a betegek és rokkantak, vagy az öregek, ami a főpolgármester szerint is a munkakedv kiöléséhez vezethet a munkaképes, de munkához nem jutó emberek esetében. Ezután a főpolgármester azt bizonygatta, hogy Európa nyugati államaiban bevezették ugyan a munkanélküliségi biztosítást, de az utóbbi időben a megnövekedett terhek következtében a segélyek kifizetése nehézségekbe ütközik.2 5 6 Ebből kiindulva a főpolgármester arra az eredményre jutott, hogy Magyarország pénzügyi helyzete a munkanélküli segély bevezetésével járó anyagi megterheléseket „most semmi körülmények között sem tudná elviselni". Szerinte Magyarországon minden foglalkozási ágat beleszámítva 1932-ben 560-610 ezerre tehetjük a munka nélküli családfők számát. Ha ezek mindegyike havi 40 pengő segélyt kapna, akkor havonta 24 millió pengőt, évente pedig 288 millió pengőt, tenne ki a munkanélküli segély összege.2 5 7 Sipőcz szerint, ha ennyi pénze lenne az állam-2S2 PI. Archívum 651 f. 2/1932-1-4593. A Belügyminisztérium felhívása az összes főispánhoz a SZDP 1932. ápr. 7-i memorandumának átnyújtása tárgyában. 2 5 3 PI Archívum 666 f. I. 1932/3. öe. Sipőcz Jenő főpolgármester előterjesztése a népjóléti miniszterhez az országos szükségmunkák megszervezésének kérdéséről. 2 s 4 Uo. 2 5 5 Uo. 2 5 6 Uo. 2 51 Uo.
