Századok – 1983

TANULMÁNYOK - Baksay Zoltán: A munkanélküliség esetére szóló kötelező' biztosítás és a munkanélkülisegély kérdése az ellenforradalmi Magyarországon 741

748 BAKSAY ZOLTÁN szakmunkás vállalt szakképzettséget nem igénylő segédmunkát.1

0

A munkanélküliséget súlyosbította, hogy időtartama átlagosan igen hosszú volt, pl. az 1920-as népszámlálás adatai szerint az összes munkanélküli 52,1 %-a 3 hónapnál hosszabb ideig volt munka nélkül.1

1

Az állandó munkanélküliek mellett sok volt a részleges munkanélküli is az országban. A Statisztikai Hivatal 1921-ben 1930 gyárteleptől kapott erre adatokat, amelyekből kiderült, hogy ezeknek 34,2%-a (671 gyár) dolgozott napi nyolc óránál kevesebb napi nettó munkaóra mellett, mégpedig ezek közül 625 gyár egész éven át.1

2 A számadatok mögött mérhetetlen nyomor húzódott meg. A munkanélküliség egyenlő volt a legnagyobb nélkülözéssel, a testi és lelki elnyomorodással, a családi élet tönkretételével, mely kitörülhetetlen nyomokat hagyott a munkanélküliek életében. Magyarországon különösen nehéz volt a munkanélküliek helyzete, mert a háborútól és a két forradalomtól sújtott, lerongyolódott, éhező, minden értékét már régen elzálogosító vagy értékesítő munkások munka nélkül maradva, nagyon nehezen tudták átvészelni a munkanélküliség heteit vagy hónapjait. A munkanélküliek megsegítésének szükségessége teljes mértékben világossá vált a hatóságok, a politikai szervezetek és a szakszervezetek előtt. A segélyezés módjában azonban erősen eltértek a vélemények egymástól. A munkanélküliség megjelenése után a szakszervezetek azonnal segélyalapot létesítettek, és csekély anyagi lehetőségeikhez mérten munkanélküli segélyt adtak tagjaiknak, ha meghatározott ideig fizetni tudták a tagdíjat. A minden tartalék nélkül vergődő munkanélküliek részére így is évente sok millió korona segélyt fizettek ki a szakszervezetek. 1922-ben például 26,1 milliót, 1923-ban 209,7 milliót, 1924 első felében 1418,1 milliót. Ezenkívül kb. ugyanilyen nagyságot tett ki a kifizetett rendkívüli segély is.1

3 Az állam, a munkanélküliek segélyezését a „szegényügyi igazgatás" keretében oldotta meg, vagyis a munkanélküliek a megalázó ínségakció keretében kaphattak meleg levest, élelmiszert, elnyűtt ruhadarabokat. Az óriási méretű munkanélküliség azonban már 1921-ben szétfeszítette az ínséggondozás kereteit, és téli ínségakciókat kellett szervezni a társadalom bevonásával. A befolyt alamizsnák azonban csak a felnőttek támogatására voltak elegendők, így a gyermekek szegénygondozását az állam vállalta magára. Az ellenforradalmi rendszer azonban, amelynek első dolga volt, hogy a proletárdiktatúra bukása után megszüntesse a Magyarország történetében első ízben fizetett munkanélküli segélyt, 1924-ben beszüntette az ínségesek állami támogatását is.1

4

Az ínségakciókat ezt követően kizárólag a főváros és városok, illetve községek lakosságának áldozatkészségéből tartották fenn. Eleinte a fővárosban a munkanélküliek csekély térítés ellenében kaptak természetbeni támogatást, később azonban a munkanélküliek anyagi erejének kimerülésével ettől kénytelenek voltak eltekinteni. 1926-ban még az étkezést igénybevevő felnőttek 75%-a térítést fizetett az ebédért, két évvel később már csak a fele. Ezekben az 1 °Uo. ''Magyar Statisztikai Szemle 1923. 1-2. sz. 8-11. Munkapiac és munkanélküliség. 12

Uo, ''Munkaügyi Közlöny 1924. szept, 15. XI. évf. 16-18. Gál Benó'nek a Magyarországi Szakszervezeti Tanács titkárának hozzászólása a munkanélküliséggel kapcsolatos vitához. '4

Párttörténeti Intézet archívuma 672 f. 1918/23. A kereskedelmi miniszter leirata a Magyar Gépgyárosok Szövetségéhez a szénhiány miatt nem dolgozó munkások segélyezése tárgyában. Uo. 672 f. 1918/27. A hadügyminiszter rendelete a szénsegélyró'l Uo. 672 f. 1919/-3. Vsz. a Központi Bizottság levele a szakszervezeti csoportok vezetőihez.