Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Eperjessy Géza: Zsidó iparűzők a reformkori szabad királyi városokban 711
ZSIDÓ IPARÍÍZÖK A REFORMKORBAN 731 A pesti ipar nemcsak minőségében, hanem volumenében is felülmúlta bármelyik hazai városét. Noha a céhek száma12 4 jóval nagyobb, mint bárhol, az ipar szerkezete lényegesen modernebb, a céhen kívüli üzemek súlya jóval nagyobb volt e városban. A céhes polgárság zsidókkal szembeni magatartása viszont lényegében azonos volt más városokéval, a városi tanács pedig többnyire a céheket támogatta, amint az Dóka Klára alapos tanulmányában részletesebben bemutatja.12 5 Hátrányos megkülönböztetésben volt részük a zsidó kereskedőknek és iparosoknak olyan, jelentőségét már régen elveszített, csekély népességű városban is, mint pl. a Pesthez közel fekvő Esztergomban}26 ahol a régebben működött céhek nagyobb része nem újította meg kiváltságait,12 7 s ahol céhen kívüli vállalkozásokat sem találni. A városi hatóság itt többnyire magas összeg ellenében adott letelepedési engedélyt a zsidóknak. Egy vágvécsei zsidó fakereskedő, aki a gróf Zichy és Hunyadi uradalmakból hozott ajánlóleveleket, pl. 600 forint ellenében kapott incolátust, de ingatlant nem vásárolhatott. A kérelmezőnek, aki már 10—15 ezer forint értékű faárut beszerzett, és két „Schreibert" fölfogadott, a kereskedést további 50 forintos taksa ellenében engedélyezték.12 8 A lakhatási jogot nem nyert zsidók az Esztergom melletti mezővárosokban telepedtek le, mint pl. az a zsidó orvos, akinek a felesége Szenttamáson „asszonyi kézi s divat mívekkel" folytatott kereskedést. Esztergomba való beköltözésüket a választott községgel egyetértésben a magisztrátus is ellenezte. A zsidók ipari tevékenységét azok a „céhes" kézművesek is gátolták, mint pl. a bőrös tímárok,1 29 akiknek nem volt 1815 után megújított privilégiumuk. E mesterek nem tűrték el, ha valamelyik társuk zsidónál dolgozott, azt pedig különösen nem, hogy a termeléshez szükséges tőkével és nyersanyaggal rendelkező zsidó elszegényedett keresztény kézművesek segítségével fogjon vállalkozásba. Egy tímárt pl. azzal vádoltak társai, hogy egy Lőw Ignác nevű zsidónál heti 3 pengőforintért dolgozik. A város jelentéséből megtudjuk, hogy a bevádolt tímár valóban nem űzi „maga kezére ... a nagy pénzerőt kívánó tímármesterséget szegénysége tekintetéből ... s... a megkívántató szerszámok és bőrök a zsidóé lévén . .. egyedül munkájáért fizettetik, sőt ha saját pénzén vett bőrét készíti, a szerszámok használatáért ő köteles fizetni". (Kiemelés tőlem.) A bepanaszolt tímár többek között azzal védekezett, hogy Komáromban is dolgoznak keresztény legények zsidóknál.1 30 Az Esztergomtól nem messze fekvő, élénk kereskedővárosban, Komáromban, amelynek lakossága 1848 körül 20 ezer körül mozgott, s a zsidóság száma (kb. 800) ugyancsak elég tekintélyes, a gabona-, liszt- és fakereskedést főképp zsidók bonyolították megfelelő munkaerőt alkalmazhattak (az eredeti szövegben: „adjunctis sibi sociis"), lerakatot (depositorium) létesítettek, azt haszonbérbe is adhatták, a földesúri jogok tiszteletben tartásával („salvo tarnen . . . jure dominali"). Kassics/1835.206. 124 A Kancelláriától 1815 után adományozott céhkiváltságok száma 47 • 1 volt. Eperjessy, 1967. 243. 12 s Dóka/1979.118-123. 126 A városnak 1848 körül csak mintegy 7300 lakosa volt, s népessége a vízivárossal, valamint az Esztergommal lényegében egybeépült Szenttamás és Szentgyörgymezeje mezővárosokkal együtt is 11 és félezer, kevés a zsidók száma is. Fényes, 1851.1. 311. 127 Az esztergomi iparosoknak - a fentebb említett mezővárosok kézműveseivel együttesen -mindössze 6, 1815 után a Kancelláriától kapott szabadalmuk volt. Eperjessy, 1967. 227. 12 8 OL Ht. Dep. Civ. 1837/45/17. 12 'Uo. 1845/45/10. 13 0Uo.
