Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Eperjessy Géza: Zsidó iparűzők a reformkori szabad királyi városokban 711
ZSIDÓ IPARÍÍZÖK A REFORMKORBAN 719 fölterjesztésében olvashatjuk: „. . .ha olyatén parasztmezővárosban, mint Szentanna is, aljasabb remekdarabokat készíteni szokott mesterembereket szabad királyi városban ... céhbe bevenni kellene, akkoron mindegyik elkerülvén a szabad királyi városokat, ahol nagyobb ügyesség s tökéletesebb remekdarabok kívántatnak, inkább remekelné(nek) mezővárosokban, mivel ottan a mesterek tudatlanabbak lévén, aljasabb, tökéletlenebb remekdarabokat is elfogadnak, s csak azután kívánkoznának szabad királyi városba jönni, ezáltal az egész város megtelne tudatlan mesterekkel . . ."50 A mezővárosi iparűzőket könnyebben távol tudták tartani, sokkal nagyobb veszélyt jelentett a céhesekre az olyan zsidók jelentkezése, akik megfelelő tőkeerőt igazolva gyárszabadalmat kívántak maguknak szerezni. Winkler Jakab zsidó tímár ebbéli kérelmét a város pl. úgy véleményezte, hogy az a privilégizált keresztény tímárok teljes romlását fogja okozni.51 A Helytartótanács ennek ellenére megadta a kért engedélyt. Csupán egyetlen olyan esetről van tudomásunk, amikor Arad városa a céh ellenében zsidónak fogta pártját. Ez történt, amikor Landsberger József „héber zsibárusnak" engedélyt adtak kész ruhák árusítására, s a német szabócéh ezért több ízben is a panasszal fordult a Helytartótanácshoz a város ellen.52 Az 1845. december 22-i tanácsülés jegyzőkönyvi bejegyzésével egybehangzóan a város 1846. március 18-án — a Helytartótanács ismételt sürgetésére — azt jelentette, hogy Pest és Pozsony példájára jártak el az engedély megadásakor. Továbbá tekintettel voltak a lakosok igényeire és a vásárok alkalmával Aradon nagyszámban megjelenő idegenekre, akik távolabbi vidékekről, főként Erdélyből érkeznek, s kész ruhákat kívánnak vásárolni. Az efféle kereskedést — írják — „városunk nagyobb előhaladása tekintetéből ... kívánatosnak (és) szükségesnek" találják. Az engedélyt azzal a föltétellel adták, hogy a kérelmező a ruhákat a helybeli szabómesterekkel készítteti, „kiknek ezáltal alkalom nyújtatik a nagyobb keresetre". A jegyzőkönyvből, ill. a fölterjesztésből kiderül, hogy a szóban forgó zsidó kereskedő az engedélyért nem csekély anyagi áldozatot hozott (a városi pénztárba tűzoltószerekért 11 pengőforintot, a kórházi pénztárba 20 pengőforintot és a szegényházra 20 pengőforintot fizetett).5 3 Feltehetően többet is adhatott ennél, amire a városnak egy félévvel későbbi jelentéséből következtethetünk: A kérelmező „vagyonbeli állapotát tekintve ... a mesterség űzésére és a kereskedés folytatására, több ezer pengőforintokra rúgó ingó vagyona elégséges biztosítékot" nyújt.5 4 A folyamodónak, aki a városi tanács szerint a zsibárusságot beszüntette, az 1840. 29. tc. alapján engedélyezték működését, méghozzá utcára nyíló boltban. A Helytartótanács azonban nem értett egyet e döntéssel, mert az idézett törvény szerint a mesterséget csak zsidó legényekkel űzheti, utcára nyíló boltban pedig csak céhes mesterek árulhatnak. A Helytartótanács ezért eltiltotta a zsidót a kész ruhák árulásától. A céhesek újabb (1847. március 8-i) beadványából megtudjuk, hogy a város később mesterjoggal is fölruházta a nevezettet, aki szerintük soha nem tanulta az ipart. A céhesek állítása szerint csalárd bukást is színlelt „számos hitelezői megrontására", ezért áruit az aradi váltótörvényszék lefoglalta.5 5 50 OL Ht. Dep. Qv. 1845/7/46. 51 . .. „privilegiatorum christianoium alutarionim plenariam ruinam . . . allaturam credeamus" - OL Ht. Dep. Commerc. 1839/18/100. 5 2 OL Ht. Dep. Civ. 1846/7/10. s3Uo. 1846/7/35. 54Uo. 1846/7/89. 5 5 Uo. 1847/7/12.
