Századok – 1983

FOLYÓIRATSZEMLE - Löw; Richard: Hogy hullott szét a "kis Internacionálé"? 706

706 FOLYÓIRATSZEMLE A Roosevelt- és a Taft-kormány — aggódva a hazai faji problémák, a Libériát fenyegető veszély miatt és egy új külpolitikai irányt kidolgozva, aktívabb Afrika-, illetve libéria-politikát folytatott. Noha az amerikai beavatkozás újra biztosította az amerikai-libériai közösség függetlenségét, nem változtatott az afrikai néprétegek alávetett, gyarmati helyzetén. (Diplomatic History, Vol. 5. No. 3. Summer 1981. 221-243.1.) „ „ LÖW, RICHARD: HOGY HULLOTT SZÉT A „KIS INTERNAdONÂLÉ”? Az osztrák szociáldemokrácia nemzeti kérdésben elfoglalt álláspontját eleinte „naiv kozmopoli­­tizmus” jellemezte, ahogyan azt Otto Bauer írta. A nemzetiségi harcokat tisztán polgári ügyként kezelték, melyekkel a munkásosztálynak nem kell törődnie. A nemzeti eszmerendszer helyébe egy humanisztikus színezetű világpolgárság s valamennyi proletár testvériesülésére való felhívás lépett. A hainfeldi pártkongresszus elvi nyilatkozata is csak egy rövid mondatot tartalmaz a nemzeti kérdésről, melyben az ausztriai szociáldemokrata párt magát internacionalista pártnak nyilvánítja, s általában elutasítja a nemzeti előjogokat. Viktor Adler igyekezett a nemzeti kérdést lehetőleg kikapcsolni a vitákból. Ez a magatartás megfelelt az osztrák-német munkásság relatív nemzeti közömbösségének, mely a németség ausztriai domináns szerepével magyarázható, s mindig egy bizonyos német fensőbb­­ségi érzéshez kapcsolódott. A nemzetiségek szerinti szervezeti elkülönülés már korán megindult: a cseh-szláv szociáldemok­rácia, mely az osztrák-német mellett az egyetlen említésre méltó szervezettel rendelkezett, gyakorlati­lag már a hainfeldi kongresszus óta önálló volt. Külön cseh és német szervezetek alakultak, a vegyes struktúrák létehozása elől kitértek. Formálisan azonban csak 1897-ben jött létre a „kis Inter­­nacionálé”. Ekkor teljesen föderalizálták a pártot: a különböző nemzeti pártok képviselői minden második évben általános kongresszuson találkoztak, s volt egy közös végrehajtó szerv. Az osztrák­német párt privilegizált helyzete továbbra is megmaradt: a nemzetközi párt tulajdonképpeni vezetése egy állandó bizottság kezében volt, mely a közös végrehajtó szerv Bécsben lakó tagjaiból állott, s melyben a németek természetesen többségben voltak. Mindazonáltal a 90-es években még a nemzetközi szolidaritás gondolata érvényesült: az 1897-es nemzeti villongások idején a német és a cseh munkásság is élesen fellépett a nemzeti gyűlölködés szítói ellen. A szervezeti szakadás a szakszervezetekben kezdődött: 1897-ben külön cseh szakszervezeti bizottság jött létre. A közös cseh-német fellépést nehezítette az a tény, hogy Csehországban a német burzsoázia erős pozíciói miatt az osztályharc gyakran nemzeti színezetet kapott. A nemzeti ellentétek kiéleződésére az osztrák szociáldemokrácia külön nemzetiségi program, az 1899-es brünni program kidolgozásával reagált. A nemzeti kérdés nyelvi és kulturális vonatkozásainak kiemelése, a fennálló politikai határok érintetlenül hagyása miatt a párt a „birodalomfenntartó erők” sorába lépett. A számtalanszor proklamált nemzetközi szolidaritás mellett azonban egyre inkább tért nyert a saját nemzet uralkodó osztályával való kulturális és nyelvi közösség tudata. A munkásmozgalom kebelén belüli szakszervezeti vita hamarosan politikai térre terelődött: a bécsi szociáldemokrata vezetők nem támogatták a csehek igényeit, hogy a Bécsben élő csehek külön iskolát kapjanak, s a választásokon külön képviselőjelöltet indítsanak. A választójogi reform után a Birodalmi Tanácsba bekerült 89 szociáldemokrata képviselő közösen lépett feL 1910-re megváltozott a helyzet, német és cseh szociáldemokraták egyre több vitába keveredtek egymással. 1911-re Otto Bauer kénytelen volt megállapítani, hogy a közös párt 1905 óta gyakorlatilag nem létezik, nincs osztrák szociáldemokrácia, csak német, cseh, lengyel, rutén, délszláv és olasz szociál­demokráciák, melyek laza szövetségben állnak egymással. Egy csehországi szakadár csoport elismerése fölötti vita miatt pedig 1911-től a cseh-szláv szociáldemokrácia nem ismerte el többé a közös végrehajtó szervet.

Next

/
Thumbnails
Contents