Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Rohrs; Richard C.: Pártpolitika és az Andrew Jackson elnök elleni merénylet 700
700 FOLYÓIRATSZEMLE szövetségi hatalmat kellett erősítenie a súlyos gazdasági válság közepette, akkor, amikor az amerikaiak már amúgy is rettegtek az erős hatalommal felruházott elnöktől. S ebben rejlik a helyzet iróniája: a jeffersoni elvekhez hű Van Burenről, aki minél kevesebb hatalmat akart magának, azt tartotta kora közvéleménye, hogy korlátlan hatalmat megszerezni vágyó elnök. (Journal of the Early Republic, Vol. 1., No. 3. Fall 1981. 249—267. l.j RICHARD C. ROHRS: PÁRTPOLITIKA ÉS AZ ANDREW JACKSON ELNÖK ELLENI MERÉNYLET Warren R. Davis South Carolina-i képviselő temetése 1835 telén egyike volt azon kivételes alkalmaknak, amikor a gyengélkedő' Andrew Jackson elnök kimozdult a Fehér Házból. Ahogy az elnök kilépett a Capitoliumból, egy munkanélküli szobafestő, Richard Lawrence pisztolyával rálőtt. A fegyver azonban csütörtököt mondott. A merénylő a második pisztollyal sem járt jobban, így könnyedén sikerült őt elfogni. A közvélemény reakciója ugyanolyan volt 1835-ben, mint manapság, ha az amerikai közélet jelentős személyiségei ellen követnek el merényletet: szomorúság, fájdalommal vegyes önvizsgálat. Nbha sokan hittek abban, l.ogy az isteni gondviselés mentette meg az elnök életét, a szkeptikus megjegyzések sem voltak ritkák. Elterjedt az a vélemény, hogy a merénylő elmebeteg, és ezt az állítást az orvosi vélemények is alátámasztották. Néhányan ennek ellenére kételkedtek a vizsgálat hitelességében, mert kiderült a fegyverszakértői vizsgálatok során, hogy Lawrence mindkét pisztolya jól volt megtöltve, és a próbán mind a kettővel pontosan lehetett célozni. Lawrence maga a felsülését azzal magyarázta, hogy a merénylet napján esett az eső, s a nedvesség ártott meg a fegyvereknek. Noha Lawrence azt vallotta, hogy senkinek sem árulta el szándékát, hogy mire készül, vádaskodások árasztották el Washington politikai köreit. Két nézet kapott gyorsan lábra. Az egyik variáció szerint Jackson ellenfelei találták ki az egészet, és bujtották fel a merénylőt. A másik változat az elnök híveit teszi felelőssé, mert állítólag így akarták Jackson népszerűségét növelni. A Globe c. folyóirat annak a véleménynek adott hangot, hogy Lawrence egyáltalán nem volt elmebeteg, hanem John C. Calhoun ellenzéki szenátor Jackson-ellenes tirádája tüzelte fel tette elkövetésére a merénylőt. Mások szerint az elnök halálából pont az alelnök, Martin Van Buren profitált volna a legtöbbet, hiszen így automatikusan ő került volna Jackson helyébe. A Telegraph c. újság viszont azon tűnődött el, hogy hogyan kételkedhet bárki is egy olyan kormány tisztaságában és bölcsességében, ahol az isteni gondviselés mentette meg az elnök életét. Mielőtt azonban a pártok megkezdték volna a felelősség egymásra hárítgatását, maga Jackson elnök vádolta meg a merénylet elkövetésével egyik politikai ellenfelét, George Poindexter Mississippi-i szenátort. Azt a Poindextert, aki valamikor Jackson elszánt híve volt, és a merénylet idejére ugyanolyan elszánt ellenségévé vált. A dolog odáig fajult, hogy két tanút is találtak, akik látták Lawrencet bemenni a szenátor házába. Hivatalos bizottságot jelöltek ki az ügy kivizsgálására. Hamarosan azonban kiderült, hogy a két tanú nem teljesen szavahihető, sőt egyikük képtelen volt felismerni Poindexter házát, ahova pedig látta a merénylőt bemenni. így a bizottság arra az eredményre jutott, hogy nem áll elegendő bizonyíték rendelkezésre, amely alátámasztaná Lawrence és Poindexter kapcsolatát. A sajtó reagálása az eseményekre is pontosan tükrözi a pártok egymáshoz való viszonyát, illetve viszályát. A Jackson-párti újságok úgy próbálták meg kihasználni a helyzetet, hogy azt állították, a bizottságban Poindexter barátai kaptak helyet, így nem volt kétséges az eredmény. Az ellenzéki sajtó is megpróbált élni pillanatnyi előnyével, és az egész ügyet arra igyekezett felhasználni, hogy újabb és újabb bizonyítékot találjon a Jackson-kormány korruptságára és hozzá nem értésére. Teljes ékesszólásukat latba vetve, minden kínálkozó alkalmat megragadva bírálták a Jackson-adminisztrációt. Ezekben a hetekben a pártviszályok annyira eluralták a sajtót, hogy a közvélemény szinte meg is feledkezett Richard Lawrence-ről, a merénylőről. A bíróság végül is meghozta döntését, és elmebetegség okán felmentette.
