Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Curtis; James C: Old Hickory árnyékában: Martin Van Buren politikai pályája 698
698 FOLYÓIRATSZEMLE A tanulmány szerzői a tartalom szempontjából öt témát választottak ki, hogy megvizsgálják, mennyit változott a történelemszemlélet, mennyit fejlődött a történettudomány. Az öt téma a következő: Mi volt a Jay’s Treaty szerepe a politikai pártok fejlődésében? Miért lépett be az Egyesült Államok az 1812-es háborúba? Ki volt a Monroe-elv szerzője? Helyesen tette-e Jackson elnök, hogy megszüntette a Nemzeti Bankot? Hogyan bántak a rabszolgákkal a polgárháború előtt? A vizsgált könyvek közül hétnél a szerzője tartja fontosnak az első kérdéssel kapcsolatban azt hangsúlyozni, hogy a federalisták az angolok, a republikánusok pedig francia pártiak voltak, és mind a két felet bántotta a Jay-féle szerződés. Mindegyik könyvben található vagy egy bibliográfia, vagy egy esszé, amely arról világosítja fel az olvasót, hogy ezt a kort a történészek többféleképpen értékelik, s ha maguk a szerzők nem is foglalnak világosan állást, az érdeklődőknek megadják a lehetőséget a komolyabb elmélyülésre. Az 1812-es háborúról sem egyöntetűek a vélemények, és az olyan másodlagos kérdések, mint a Monroe-doktrína szerzősége is megosztja a szerzőket, de korántsem annyira, mint a vizsgált öt kérdés bármelyike. A tizenhat könyv közül tizenkettő részleteiben vagy teljes terjedelmében közli John Quincy Adams nyilatkozatát, de hogy ténylegesen ki írta az üzenetet a kongresszusnak, nem jutnak egyetértésre. Andrew Jackson elnöki működése mindig heves ellenzőkre és nagy tisztelőkre lelt az amerikai történészek körében. De a történelmi monográfiákban egyértelműen bírálták és bírálják bankpolitikáját. Hogy foglalnak állást a modern történetírók? Gyakorlatilag egyetértenek abban, hogy rossz tanácsot adtak Jacksonnak, amikor rábeszélték a bankellenes álláspontra. A szerzők szerint a legérdekesebb a rabszolgakérdéssel foglalkozó fejezetek vizsgálata. Az utóbbi időben oly bő ennek a témának az irodalma, hogy szinte lehetetlenség elvárni a tankönyvírótól, hogy a friss következtetéseket megeméssze és továbbadja olvasóinak. Egyik fejezet sem tükrözi jobban a történelmi interpretációk fejlődését, mint ez. A szavak gondosan választottak, a stílus óvatos, az embert kíváncsivá teszi, hogyan reagálhatnak a hallgatók az ilyen fejezet olvasásakor. Vagyis a vizsgálatból az a következtetés vonható le, hogy a témák kezelése, csoportosítása, terjedelme mind-mind a szerzőktől függ. De a terjedelem csökkenésének, az illusztrációk növekedésének is megvan a következménye. A jelen tankönyvírói jól tennék, ha a jól megalapozott történetírói hagyományokat folytatnák, és tanulmányoznák elődeik műveit — állapítják meg a szerzők. (Journal of the Early Republic, Vol. 1. No. 2. Summa-1981. 107-125.1.) JAMES C. CURTIS: OLD HICKORY ÁRNYÉKÁBAN: MARTIN VAN BUREN POLITIKAI PÁLYÁJA „Ilyen emlékezetes elnöki beiktatást még sohasem láttam.” Thomas Hart Benton két évtized távlatából is így emlékezett vissza Martin Van Buren-nek elnöki hivatalba lépésére. A történészek már nem tartják ilyen egyedülállónak az ezt az aktust követő négy évet, sőt sokan inkább Andrew Jackson harmadik elnökségét emlegetik, ha az amerikai történelemnek ez a periódusa szóba kerül. James C. Curtis az University of Delaware Történelem Tanszékének tagja tanulmányában ezzel a nem sokat vizsgált időszakkal foglalkozik. Andrew Jackson és Martin Van Buren 1823-ban találkoztak a szenátusban, és amikor 1824-ben a választások után Jackson párt nélkül, Van Buren pedig elnökjelölt nélkül maradt, politikai szövetségül szinte kézenfekvő volt. Kettejük szorosabb barátságának Jackson különös személyisége volt a legfőbb akadálya, hiszen ő egy-két közelebbi hívétől eltekintve mindenkivel szemben bizalmatlan volt. A politikai pártokat sem szerette, létüket teljesen feleslegesnek és értelmetlennek tartotta. Ezzel szemben Van Buren hitt a pártok szükségességében, és politikai karrierjének nagy részében éppen az olyan egyszemélyi politika ellen harcolt, amelynek Jackson jelentős képviselője volt. Az ő politikai elveinek két síkja volt. Egyrészt a fegyelem fontosságát hangsúlyozta és azt, hogy az egyénnek alá kell vetnie magát egy csoport akaratának. Másrészt a jeffersoni korlátozott hatalmú kormány híve volt. Szerinte a pártnak
