Századok – 1983
TANULMÁNYOK - Láng Imre: Az Egyesült Államok "új semlegessége" az 1930-as években 48
60 LÁNG IMRE rövidebb ideje érvényesültek az amerikai külpolitikában. A platform kinyilvánította, hogy a demokrata párt szilárd külpolitika, a világbéke, a nemzetközi viták választott bíróság útján való rendezése, a szerződések sérthetetlensége mellett foglal állást; elveti a más nemzetek belügyeibe való beavatkozást; bizonyos fenntartásokkal javasolja az Állandó Nemzetközi Bírósághoz való csatlakozást; egyetért a párizsi paktummal, amit szerződésszegések veszélye esetén konzultációkkal és tárgyalásokkal kell érvényre juttatni; síkraszáll a fegyverzetcsökkentést célzó nemzetközi megállapodásokért; meghirdeti a nyugati félteke országaival való együttműködést a Monroe-elv szellemének fenntartása érdekében; ellenzi a külföldi országok amerikai adósságainak törlését.32 A program tanulmányozója arra a következtetésre juthatott, hogy választási győzelem esetén aligha különbözne a demokrata párti kormány külpolitikája az elődétől. Ezt támasztotta alá a nemzetközi viták rendezésével kapcsolatos célkitűzés, amellyel a demokrata párt a századelőre visszanyúló gyakorlat folytatását helyezte kilátásba.3 3 Emellett szólt a szerződések sérthetetlenségének hangoztatása és a fegyverzetcsökkentés igenlése is: az előbbi a Stimson-doktrinával való egyetértést, az utóbbi a leszerelési konferencia támogatásának fenntartására irányuló szándékot juttatta kifejezésre. Az Állandó Nemzetközi Bírósághoz való csatlakozás célját abban a meggyőződésben iktathatta programjába a párt, hogy ezzel nem hirdeti meg a Nemzetek Szövetségével való kapcsolat szorosabbra fűzését. Tudott volt, hogy olyan ország is ratifikálhatta a Bíróság szabályzatát, amely nem volt népszövetségi tagállam. A csatlakozás terve a republikánus éra öröksége volt, e vonatkozásban szintén érvényesült a folytonosság.34 A nyugati félteke országaival való együtt-3 2Hull.' i. m. 153. 3 3 Az Egyesült Államok 1908-1909-ben egy sor kétoldalú szerződést kötött, amelyekben a felek megegyeztek, hogy szerződéseik értelmezésbeli problémáit vagy más jogi természetű kérdéseiket a Hágában működő választott bíróság elé terjesztik. A szerződések értékét nagymértékben csökkentette az a kikötés, hogy a választott bírósági eljárás nem terjedhetett ki a felek „létfontosságú érdekeit, függetlenségét vagy becsületét” érintő ügyekre, valamint az a tény, hogy a szenátus fenntartotta magának az eljárás előzetes jóváhagyását. A tárgyalásokat folytató Root külügyminiszterről elnevezett szerződéseket Kellogg külügyminisztersége alatt újakkal váltották fel, és továbbiak is létrejöttek. A Kellogg-szerződések már nem a korábbi formulát alkalmazták a kivételekre, hanem meghatározták a bíróság elé nem terjeszthető ügyeket, köztük azokat, amelyek a felek belügyét képezték, és a Monroeelwel kapcsolatos kérdéseket. Vö. Pratt: A History of United States Foreign Policy. 454., 534 -5 35. 3 4 Az állandó Nemzetközi Bírósághoz való csatlakozás ügye nem jutott előre a republikánus érában. A Harding-kormány 1923-ban állást foglalt a csatlakozás mellett, de ezt a Hughes külügyminiszter által kidolgozott négy fenntartáshoz kötötte (a csatlakozás ne jelentsen jogviszonyt a Nemzetek Szövetségével, az Egyesült Államok a népszövetségi tagországokkal azonos joggal vehessen részt a bírák megválasztásában, a Kongresszus állapíthassa meg a Bíróság költségeihez való hozzájárulást, a Bíróság szabályzata csak amerikai jóváhagyással legyen módosítható). A szenátus külügyi bizottsága csaknem három év múlva azt az ötödik fenntartást állapította meg, hogy a Bíróság amerikai beleegyezés nélkül ne foglalkozzék az Egyesült Államok érdekeit érintő kérdéssel, s kikötötte, hogy a Bíróság tagállamai nyilatkozatban vegyék tudomásul a fenntartásokat. Az ügy holtpontra jutott. 1929 tavaszán kompromisszum jött létre a Bíróság tagállamaival. Az elfogadott formula kimondta: az Egyesült Államok a Nemzetek Szövetsége tagjaival azonos joggal ellenezheti, hogy a Bíróság valamely üggyel foglalkozzék, s ha nem adnak helyt tiltakozásának, megszüntetheti tagságát. Hoover csak 1930 végén terjesztette a formulát a szenátus elé, ahol ismét elakadt az ügy. Vő. Pratt: A History of United States Foreign Policy. 529-533.; Selig Adler: The Uncertain Giant: 1921-1941. American Foreign Policy Between the Wars. New York, London, 1965. 84-87., 157-159.
