Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Duby; Georges: A lovag; a nő és a pap. A házasság a feudális Franciaországban (Ism.: Tóth István György) 669
TÖRTÉNETI IRODALOM 671 taszította el meddő feleségét. Trónját viszont tán éppen ennek köszönhette: a császárválasztók és az egyház szemében az utódok hiánya csak előnyös lehetett. Két házasság-ideál csapott itt össze: a felbonthatatlan, exogám-monogám kötelék, amelyet az egyház hirdetett, és a meddő helyett másik, fiúörökösöket szülő, új asszonyt kereső lovagok erkölcse, amelyet a klán érdekei diktáltak. Az összecsapás különösen látványos volt, ha Franciaország királya volt a férj. II. Orbán pápa 1095-ben, a clermont-i zsinaton, miután meghirdette az első keresztes hadjáratot, kiközösítette az egyházból I. Fülöp francia királyt. Fülöp eltaszította feleségét, akitől a beteges Lajos trónörökösön kívül hiába várt újabb fiúkat, és újból megházasodott. Királyról lévén szó, a tét is nagyobb persze, mint a hitvesi hűség helyes értelmezése, másik két koncepció is összecsap itt. Az egyik Fülöpé, a régi, Karoling-kori felfogás az egyházról, amelyben a főpapok országonként a felkent király, társuk és védelmezőjük köré csoportosulnak; a másik a reformpápáé, II. Orbáné, amely az egyetemes egyház és ezzel Róma felsőbbségét hirdeti a világi uralkodók felett. Ez élezi ki ennyire a vitát, ezért kell Fülöpnek később bűnbánó csuhát öltenie. Az egyház, ha nem ilyen nagyságrendű volt az ellentét, szívesen adott felmentést a vérrokonság kérdésében, persze nem ingyen. Sok főrangú házasság példáján mutatja be Duby, hogy az egyházi hatóságok az incesztusz-tilalmat gondosan „tartalékolták”, hogy szükség esetén elővegyék, VII. Lajos francia király 1152-ben vált el feleségétől, Aquitániai Eleonórától. Mivel az új férj, Plantagenet Henrik révén a francia föld egy igen jelentős része került az angol korona fennhatósága alá, elvetve ezzel a százéves háború magvait, a válás a kortársak és az utókor figyelmét egyaránt felkeltette. Duby, kommentálva a francia krónikást, utánozhatatlan iróniával írja le, hogyan „fedezte fel” a király, majd harminc év után, a felesége és közte fennálló vérrokonságot, a válás törvényes ürügyét. Más dinasztikus történeteket elemezve pedig azt mutatja ki a szerző, hogyan döntött a pápa, a pillanatnyi politikai érdekeinek megfelelően, hol az exogámia, hol a házasság felbonthatatlanságának erkölcsi igényét előtérbe helyezve, az egyik évben így, a másikban épp ellenkezőleg. A két ellentétes követelmény, az exogámia és a házasság felbonthatatlansága a már összeházasodott rokonok esetében nyilvánvalóan ellentmondásban állt egymással. Az utóbbi lett a győztes: az egyház erkölcse lassan áthatotta a lovagságot, a meddő feleségek eltaszítása a 12. század elején még természetesnek tűnt, a század végén egyre ritkább. 1215-ben aztán a lateráni zsinat, az egyházjogászok és hamis tanúk legnagyobb kárára, heted- helyett negyedfokú rokonságra csökkentette a házasodási tilalmat. A 12. századról szólva, Duby már olyan forrásokat használhat fel, mintáz egyes arisztokrata klánok családtörténete. A családot szolgáló vagy rokon papok a genealógiai vázlatok alapján Írták meg a legendás alapító őstől kezdődően a klán történetét, fokozva ezzel összetartozásuk tudatát, s az ősök példájával buzdítva az utódokat. Érthető, hogy amint visszafelé haladtak az időben, úgy válik egyre bizonytalanabb legendává a történet, míg a házasodás szociológiája szempontjából elsősorban azokat a családtagokat vizsgálhatjuk eredményesen, akikre még emlékeztek az írásbafoglalás időpontjában. Férfitársadalom ez, a nőknek mellékszerep jut csak a kegyes családi krónikákban. Pia filia, morigera conjunx, domina clemens, utilis mater — (Jámbor leány, erkölcsös hitves, jóságos úrnő, derék anya) összegzi a krónika a lovagok feleségideálját, amelyet az egyik ősanya testesít meg. Ennyi és nem több a nő szerepe a lovagok szemében. Kivételt csak egy amboise-i grófnő jelent, aki — a mellőlle kihullt férfi családtagok szerepét átvéve, rettenthetetlen amazonként, vaskezű özvegyként intézve a családi vagyon és az árvák sorsát - azok közé a ritka nők közé tartozott, akiket a férfiak is megbecsültek, éppen mert nőiességükből kivetkőz ve, férfias bátorsággal irányították elárvult klánjukat. Általában azonban a nő szerepe kimerül az utódok világrahozatalában. A lovagok szemében, írja Duby, a nő mindenekelőtt egy anyaöl, amelynek titkos homályában formálódnak a leendő lovagok, a jövendő örökösök. A nők bábuk, ám a házassági stratégia bonyolult játszmáiban mindig a férfiak játszanak. Az eladó lányok a családi vagyon részét alkotják, erényükre a klán féltékenyen ügyel. A fiatal férfiaknál épp ellenkezőleg: a családi krónikák túláradó férfiasságukat magasztalják, a hódításaik nyomán sarjadt fattyúk számával büszkélkednek. Mint 150 évvel korábban, Burchard Decretumában is láttuk, ha nem a házasság vagy az utód törvényessége forog kockán, a társadalom, sőt az egyház is elnéző: Lille-i Alanus kézikönyve szerint a gyóntató első kérdése a nőtlen férfi mentségét keresve az legyen, hogy vajon a megejtett szolgáló szép volt-e. 11*
