Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Kossok; Manfréd: A felvilágosult abszolutizmus Spanyolországban 493
494 FOLY ÓIRATSZEMLE valósítása útján, uralkodását azonban mindvégig a kontinuitás és a diszkontinuitás, a hagyományos és a felvilágosult abszolutizmus híveinek harca jellemezte. VI. Ferdinánd uralkodását (1746 -59) szerző az Európához való felzárkózás előkészítéseként fogja fel. A korszak politikai életének alapvonását az angol és a francia párt vetélkedése adta meg. Míg az angol irányzatot Corvayal, a Szépművészeti Akadémia megalapítója irányította, az ellentábor hangadójának a III. Károly előfutáraként számon tartott Ensenada bizonyult. Politikájának legfőbb eredményeit a modern spanyol flotta felállítása, az észak-itáliai mintát követő adóreform bevezetése, az ország infrastruktúrájának fejlesztése, a XIV. Benedekkel 1753-ban kötött s a központi hatalom egyház feletti győzelmét biztosító konkordátum jelentette. A spanyol felvilágosult abszolutizmus virágkora III. Károly uralkodásának idejére (1759-88) esett. A Nápoly-Szicília királyaként már jelentős tapasztalatokat szerzett Károly (Tanucci reformjaira alapozva valóságos felvilágosult abszolutisztikus mintaállamot épített ki) határozottan látott hozzá elképzelései megvalósításához. Igaz, az indulást igencsak megnehezítette az 1755-ös földrengést követő felvilágosodás-ellenes, irracionális-vallásos hisztériahullám, melynek visszaszorításában jelentős érdemeket szerzett a Locke és Descartes nyomdokain járó Benito Geronimo Feijov y Montenegro. A nagyszabású munkálatok egyik irányát az egyházreformok kibontakoztatása jelentette, amely végül is Róma és az inkvizíció befolyásának visszaszorításához vezetett. Óriási jelentősége volt a gyarmatok adminisztratív és gazdasági újjászervezésének, s kereskedelempolitika liberalizálásának, amivel sikerült megteremteni a reformprogram végrehajtásának gazdasági alapját. A későbbiek szempontjából negatív következménnyel járt azonban az, hogy a gyarmati kereskedelem nem vált a tőke felhalmozódás forrásává, s hogy a piaci lehetőségek javulásával a kereskedő polgárság fokozatosan elveszítette antifeudális potenciálját. Meghatározott szerepet játszott az elemzett politika kidolgozásában Conde de Aranda, a „filozófus reformer”, Diderot és Voltaire barátja. Következetes kiállásának köszönhető, hogy a károlyi reformok nagy mértékben hozzájárultak Spanyolország polgári-kapitalista átalakulásának előkészítéséhez. A teljes kibontakozást azonban akadályozták a nemzeti osztállyá válás szintjét még el nem érő spanyol polgárság fejlődésének torzulásai. Fokozta a problémákat az is, hogy a kapitalista fejlődés megindulása nem segítette elő az egységes nemzeti piac kialakulását, hanem éppen a belterületek és a periféria közötti különbségeket mélyítette el. A peremterületek gazdaságilag egyre inkább a külföldi piacokhoz közeledtek, ami azzal a rendhagyó következménnyel járt, hogy a kapitalizmus fejlődése Spanyolországban nem teremtette meg az állam-gazdaság-nemzet kongruenciáját. Miközben Angliában megindult az ipari forradalom, Spanyolország jelentős részében a manufakturális fejlődés is még csak kezdeteinél tartott. Kivételt jelentett viszont Katalónia, ahol a textiliparban lejátszódó minőségi változás maga után vonta a mezőgazdaság, a kereskedelem és a bankélet fellendülését, s megkezdődött az ipari forradalom feltételeinek kialakulása. Mindez nem változtatott azonban azon a negatív összképen, hogy a kereskedő tőke irányítása alatt álló spanyol polgárság emancipációs törekvései nem a feudális társadalom ellenére, hanem az integrálódás jegyében indultak meg. III. Károly halála, a francia forradalom kitörését követő belső ellenforradalmi fordulat yéget vetett az ellentmondásai ellenére is biztató kísérletnek. A gyors és látványos összeomlás összetevőinek kutatását Kossok a történetírás további feladatának nevezi. (Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 1982/2 111—129.) E. G.
