Századok – 1983
FOLYÓIRATSZEMLE - Rediker; Marcus: "Halál király" zászlaja alatt: az angol-amerikai kalózok társadalmi helyzete 1716-1726 492
492 FOLYÓIRATSZEMLE MARCUS REDIKER: „HALÁL KIRÁLY’’ZÁSZLAJA ALATT: AZ ANGOL-AMERIKAI KALÓZOK TÁRSADALMI HELYZETE. 1716-1726 1726-ban Alexander Spotswood, Virginia kormányzója azon tűnó'dött, vajon milyen biztonságos úton-módon juthat el Londonba. Mindenképpen ragaszkodott egy jól felfegyverzett hadihajóhoz. Tudta, miért. Az ok: angol-amerikai kalózok (pontosabban: tengeri rablók), akik 1716-1726 között „tevékenykedtek”, és eló'kelő pozíciót biztosítottak maguknak a tengeri rablások történetében - vélekedik a szerző, a Pennsylvania Egyetem fiatal munkatársa. Kortárs becslések szerint az adott időszakban a kalózok száma 1 —2 ezer között mozgott. Ezek a tengeri rablók a jövedelmet hajtó kereskedelmi útvonalakat követték, ezért bázisaikat főleg a Karibtengerre vagy az Indiai-óceánra helyezték. A karibi környék sekély vize, számos lakatlan homokzátonya miatt volt különösen kedvelt. Központjukat a fontos kereskedelmi útvonalak mellett, az egyes államok hatásköréből minél távolabb kerülve állították fel. A kalózok többsége előzőleg kereskedelmi tengerészként dolgozott, vagy a haditengerészetnél szolgált. Mind a két helyen elég nehéz körülmények között éltek; az élelem gyakran kifogyott, a bérek alacsonyak, a halandóság magas, a fegyelem nagyon szigorú volt. Akárhonnan is verbuválódott össze a legénység, az biztos, hogy már szolgáltak a tengeren. A férfiak, akik kalóznak csaptak fel, tisztában voltak a tengeri élet nehézségeivel, a reájuk váró munkával. Az 1716-1726 között „tevékenykedő” kalózok közül 117 főnek ismert az életkora. A korhatár 17-től 50 évig terjedt, az átlagéletkor 27,4 év; a legnagyobb a létszám a 20 -24; és a 25-39-es korcsoportban. Érdekes, hogy 59,3%-uk 25 évnél öregebb. A magas halandóság miatt ők már előrehaladott kordáknak számítottak. Noha az adatok nem pontosak, valószínű, hogy legtöbbjüket nem kötötték családi szálak a szárazföldhöz. A kalózokkal szembeni eljárások jegyzőkönyvei is csak a legritkább esetekben tesznek említést feleségről vagy gyerekről. A kortársak, amikor hangoztatják, hogy a kalózok szervezetlenül élnek, egyszerűen csak nem vették észre, hogy egy másfajta, számukra szokatlan szervezettséggel állnak szemben. Ugyanis megdöbbentően egyforma szabályok és szokások uralkodtak a kalózhajókon. Mind írott megállapodások voltak, melyeket még az út elején rögzítettek. Megszabták a hatalom megoszlását, a zsákmány elosztását. A kapitányt választották, de meg is foszthatták a hatalmától, ha gyávának bizonyult, vagy nem szerzett elég zsákmányt. A hatalommal való visszaélést elkerülendő, a megválasztott szállásmester feladata volt, hogy védje a legénység érdekeit, sőt ő lett gyakran a zsákmányul ejtett hajó kapitánya is. Az ún. Tanács - melyben részt vett a hajó egész legénysége - a zsákmányt érintő kérdésekben döntött. A kapitány és a szállásmester kapta a legtöbbet, 1 1/2-2 részt, a sorban utánuk következett a lövészek, a vitorlamester, az ácsok, az orvos csoportja, 1-1 1/4 résszel, a többiek mind egy részt kaptak. Ez a pontosan kidolgozott hierarchia csökkentette a különbséget a legénység tagjai, a legkisebb és a legnagyobb .jövedelmet” élvezők között, és így a 18. századi elosztási rendszerek egyik legdemokratikusabbja volt. A szabályok a fegyelmet is meghatározták. Megtartásának három fő módját ismerték. Az általában túlzsúfolt hajókon (kb. 80 fő egy 250 tonnás vitorláson) szinte elkerülhetetlenek voltak a konfliktusok. Ha a legénység tagjai között ellentétek merültek fel, a szárazföldön, párbajban, az első vér megjelenésével döntötték el. Akikkel egyáltalán nem tudtak kijönni, kitették egy lakatlan szigetre, és a legvégső eljárás a kivégzés volt. A szabályok ilyen rendszere biztosította a folytonosságot az egyes kalózcsoportok között. Az 1716-1726 között működő kalózok 70%-a, mintegy 3600 fő két „családba” sorolható. A kalózok legfőbb jellemzője a bosszúvágy volt. Ezt mutatta gyakran már a hajó neve is. A célpont leginkább a kereskedelmi hajó volt, s a hajó kapitánya kapta általában a legnagyobb büntetést. Ugyanakkor a kalózok, akik a hatalom markába jutottak, ugyanolyan súlyos büntetést kaptak vagyonclleni bűncselekményekért. így alakult ki egy rendszer, ahol mindenki visszavágott a másiknak. Az egyes kalózhajók időnként kísérletet tettek, hogy egyesüljenek társaikkal. Ahhoz, hogy az ilyen szövetséget fenntartsák, a konfliktusokat minimálisra kellett csökkenteni. A kalózszövetségek
