Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Egyed Ákos: Falu; város; civilizáció (Tanulmányok a jobbágyfelszabadítás és a kapitalizmus történetéből Erdélyben 1848-1914) (Ism.: Trócsányi Zsolt) 471
TÖRTÉNETI IRODALOM 471 EGYED ÁKOS: FALU, VÁROS, CIVILIZÁCIÓ (Tanulmányok a jobbágyfelszabadítás és a kapitalizmus történetéből Erdélyben, 1848-1914. Bukarest, 1981.360 o.) Egyed Ákost nem szükséges bemutatnunk a történeti irodalom hazai olvasóinak; mindazok előtt, akik korábbi munkásságából még nem ismerték, az 1848/49-i Háromszékről írt, méltán nagy sikerű monográfiájával tette le névjegyét. A most ismertetésre kerülő kötetben az utolsó két és fél évtizedben írott tanulmányaiból ad közre válogatást — részben már megjelent dolgozatokat, részben korábbi tanulmányain alapuló írásokat, részben végül most először megjelenőket. (A korábbi tanulmányokat átdolgozott formában olvashatjuk.) Egyed Ákos tárgyválasztásának központja a székely agrártársadalom — onnan nyílnak az utak többfelé: az egész Erdély (a szorosabban vett, történeti Erdély és a tágabb értelmű, az 1920 óta Romániához tartozó, korábban magyar államterület) agrártársadalma, a hitelszervezetek, az ipari kapitalizmus és a munkásmozgalom felé. Különleges jellegű az a „leágazás”, amely egy elméleti kérdéshez, az 1848 előtti erdélyi falu társadalmi tipológiájához vezet. Egyed Ákos egyik fő erénye a konkrét történeti valósághoz való szigorú ragaszkodás, annak gazdag bemutatása és sokszempontú elemzése. Könyve nemcsak pontos és jól átgondolt általánosításaival, hanem rendkívül gazdag tényanyagával is hasznára lesz olvasójának. A kötet első felét „A iobbágyrendszer és jobbágy felszabadítás Erdélyben" főcím foglalja össze. E tanulmánycsoport első darabja kísérli meg társadalmi tipológiát adni az 1848 előtti erdélyi faluról, felhasználva ebben Le Play, Dimitrie Gusti, H. H. Stahl, Szabó István és Imreh István elméleti eredményeit. Az alábbi típusokat jelöli meg: feudális falu (ezen belül: jobbágy-, zsellérfalvak, feudális függésben lévő bányászfalvak), szabad falu (szabad parasztfalvak, határőrfalvak, kisnemesi és bojár falvak, szabad bányászfalvak) és vegyes falvak (a fenti alkategóriák variánsai). Csetri Elek és Imreh István ismert eredményeit továbbgondolva állapítja meg, hogy az erdélyi falurendszer, a szabad és vegyes típusú falvaknak az átlagosnál nagyobb arányaival, sajátos színfolt Európa térképén (különösen ha az etnikai viszonyokat is tekintetbe vesszük). A jobbágyfelszabadítással foglalkozó tanulmányok teszik véleményünk szerint a kötet legértékesebb részét. Bocsássuk most előre azt, amiben e tekintetben nem értünk Egyed Ákossal egyet, hogy annál határozottabban húzzuk alá azt, ami munkájában fontos novum. Nem tartjuk szerencsésnek azt a megfogalmazást (59.o.), amely szerűit Erdélyben „a magyar nemesség feudális uralkodó osztályként a feudális nemzet funkcióját töltötte be”; az erdélyi uralmi rendszer 1690 és 1848 közt összetettebb jelenség ennél. Nem tartjuk alkalmazhatónak Kelet-Közép-Európára Hobsbawm tételét, amely szerint 1848-ban a városi szegénység dönti halomba Európában a régi rendet, még azzal a korrekcióval sem, amelyet Egyed Ákos alkalmaz, hogy ti. a falu is felkel - a forradalom vezető ereje Magyarországon és Erdélyben a liberális nemesség és a hozzá tartozó értelmiség. Azzal sem értünk egyet, hogy az erdélyi liberális mozgalomnak nincs forradalmi jellege, „nagy ellentmondásban a forradalmi helyzettel”. Éppen Egyed Ákos szögezi le másutt határozatban, hogy a kolozsvári országgyűlésen történik meg a jobbágyfelszabadítás; a részleges önfelszabadítás, a robotmegtagadás sehol Európában nem vezetett a feudalizmus megszüntetéséhez. Mihelyst Egyed Ákos olvasója ott érzi a konkrét anyagot a szerző kezében, mindjárt fontos megállapítások egész sorára figyelhet fel. Lényeges kérdésben mond ítéletet Egyed akkor, amikor leszögezi, hogy az 1848. márciusi marosvásárhelyi vitában a román jurátusok csak a jobbágyok részéről való megváltást ellenzik (80. o.). UgyanUyen fontos annak tisztázása, hogy a májusi balázsfalvi gyűlés határozata is csak az úrbéresek részéről való kártalanítás nélküli jobbágyfelszabadítást követeli, s nem mondja ki a jobbágyság önfelszabadítását (81. o.). (Röviddel előtte viszont Egyed utal arra, a „Háromszék 1848-1849-ben” c. könyvében részletesen leírt tényre, hogy Háromszéken május végén kimondták a jobbágyfelszabadítást.) Dicsérendő az is, ahogy a mű elhatárolja az erdélyi konzervatív birtokos nemesség 1848 tavaszi álláspontját a liberálisokétól. Magánál a jobbágyfelszabadító törvénynél ugyan hiányoljuk annak egybevetését a magyarországi jobbágyfelszabadító törvénnyel, de kellő súllyal szeretnénk aláhúzni azt, hogy Egyed élesen elhatárolja magát azoktól, akik szerint a jobbágyfelszabadítás az 1854-i úrbéri pátenssel történt meg. Rendkívül fontosak munkájának azok a számadatai, amelyekkel a Szentkereszti-levéltárban
