Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Régi Magyar Levelestár (XVI-XVII. század) (Ism.:Nagy László) 464
464 TÖRTÉNETI IRODALOM történeti szempont ilyen méretű elhanyagolása hibákat okozhat a kiadásban is. Egyetlen példa. A névmutatóban szerepel egy Mátyás nevű erdélyi püspök, akinek családnevét Boronkai „Bácsi”-ban állapította meg. A szövegben (113, 108, 109.1.) valóban mindenütt Mátyás (Mathias) olvasható az 1450-ben és 1451-ben kelt három levélben (ez már Schwandnernél is így van). Az ebben az időben élő erdélyi püspököt azonban Máté-nak hívták, I. Ulászló olasz származású embere volt, családnevén De la Bischino (Temesvár)’ J.: Erdély középkori püspökei, Kolozsvár, 1922. 354-372). Mentségére szolgál a kiadóknak, hogy Mathias és Matheus könnyen összetéveszthető, de ha a bécsi kódexben valóban Mathias áll, akkor az a megállapítás sem meggyőző, hogy ez az Ivanics-féle Leveleskönyv eredetije (13.1.), mert ekkorát egy Váradon élő kortárs nem tévedhetett. A kiragadott példa arra figyelmeztet - és főképpen a sorozat szerkesztőjét figyelmezteti -, hogy ennyire egyoldalú filológiai szempontok szerint nem lehet és nem szabad kiadni. Elméletileg - és talán ebből a szempontból a pl. meggyőző volt - azért nem, mert a történeti jegyzetelés hiánya filológiai téren is visszaüthet, gyakorlatilag azért nem, mert a kötet megjelenése a forrás kérdését évtizedekre leveszi a napirendről. És végül - ismét a szerkesztő címére - hadd ismételjem meg: ha a nagyvilág számára akarunk írni, akkor erre a német nyelv ma már talán nem a legalkalmasabb eszköz. Fügedi Erik RÉGI MAGYAR LEVELESTÁR (XVI-XVII. SZÁZAD) (Magvető Kiadó. Budapest, 1981.1 —II. köt.) Már a kiadvány címe is megragadja a régmúlt korok magyar történetével foglalkozó historikust. Ám minden bizonnyal azokat is, akik csupán érdeklődnek e korszak eseményei iránt. Nem beszélve a „Magyar Hírmondó” sorozat ízléses, szép külalakjáról, amely ugyancsak szemet gyönyörködtető. S amikor kíváncsi kéz felüti az első kötet borítólapját, s mohón olvasni kezdi a bevezető tanulmányt, öröme csak fokozódik. A „Régi magyar levél - régi magyar irodalom” című bevezetőből megtudhatjuk, hogy a közölt levelek több mint másfélévszázadnyi időt ölelnek fel, és ezen belül rendkívül gazdag tematikát tartalmaznak. Sok tízezer darab missilis levelezésből válogatta ki a publikált 264 levelet a Tolnai Gábor irányításával dolgozó Hargitay Emil S bátran elmondhatjuk, hogy jó érzékkel, biztos kézzel végezte a válogatást. A levélírók között találjuk a politikai vezető személyiségek közül időrendben Izabella királynét, Fráter Györgyöt, I. Ferdinándot, Nádasdy Tamást a híres nádort, a szigetvári Zrínyi Miklóst, Báthory István erdélyi fejedelmet és lengyel királyt, Thurzó Györgyöt, Báthory Zsigmondot, Bocskai Istvánt, Bethlen Gábort, 1. Rákóczi Györgyöt, Eszterházy Miklóst, Kemény Jánost, Zrínyi Miklóst a költőt és hadvezért, Kemény Jánost. Teleki Mihályt, Apafi Mihályt, Thököly Imrét sőt még a gyermek II. Rákóczi Ferencet is. A korszakra oly jellemző hitviták szereplői közül Melanchton Fülöp, Károlyi Gáspár, Antonio Possevino, Miskolczi Csulyak István, Szenczi Molnár Albert, Pázmány Péter, Apáczai Csere János, Pápai Páriz Ferenc és mások leveleit. Ám előkelő helyet kaptak a levélírók között a korszak költői és írói is! Nemcsak Balassi Bálint, és Zrínyi Miklós, akiknek a levelei külön fejezetet képeznek a két kötetben, hanem Verancsics Antal, Bornemisza Péter, Justus Lipsius, Rimay János, Johannes Bocatius, Szalárdi János, Bethlen Miklós, Gyöngyösi István is. Ám nem egy levelet olvashatunk jeles katonáktól, a kor neves asszonyaitól, vagy egyes közösségektől is. Úgy véljük, csupán az elmondottak is híven tükrözik, hogy a válogatás valóban arra törekedett, hogy e korszak különböző társadalmi osztályaiba és rétegeibe tartozó, különböző foglalkozást űző és tisztségeket viselő, ellentétes ideológiai nézeteket valló embereinek a leveleiből nyerhessünk keresztmetszetet a magyar história azon szeletének mindennapjairól, amelyet neveztek a török és Habsburgellenes harcok korának, a refeudalizálódás időszakának, a magyar romlás századának, a vallásháborúk korának és még ki tudja hányféleképpen, de azt, hogy ez az időszak rendkívüli jelentőségű volt mind gazdasági és társadalmi, mind politikai és kulturális életünkben, soha senki nem vonta kétségbe. Legfeljebb arról folyt - és folyik még ma is - élénk vita: kinek vagy kiknek volt igaza a szembenállók közül? - kik képviselték leginkább a magyar nemzeti érdekeket? - kik voltak a magyar kultúra igazi őrzői és továbbfejlesztői?
