Századok – 1983
TÖRTÉNETI IRODALOM - Ribakov; B. A.: Jazicsesztvo drevnyih szlavjan (Ism.: Dolmányos István) 459
460 TÖRTÉNETI IRODALOM befogadásához is a kulcsot az óvallás hiedelemvilága nyújthatja. Ribakovnak nem szándéka a pogányság korának idealizálása. Még kevésbé valamiféle túlzásba vitt, s csak egyetlen etnikumhoz kötött jelkép-romantika. Maga hangsúlyozza, hogy a régi díszítőművészet szimbólumait nemegyszer csak közvetett módon lehet megérteni (250.1.), hogy a teljes magyarázat olykor nehézségbe ütközik. Másrészt megkíméli őt az egyszerűsítés törekvésétől és a merev kisajátítások régies gyakorlatától széles körű történelmi ismeretanyaga. Ez egyaránt kiterjed a messzi észak, a görög-római világ (az utóbbi figyelmen kívül hagyását egyik polémiájában külön is nehezményezi), a kelták, germánok, India és Egyiptom övezetére. A kölcsönhatásokkal, befolyásokkal rendszeresen számot vet, de természetesen arra a sajátos színképre összpontosít, amelyet az orosz-szláv világ kevert ki a világkultúra palettáján. Nyugodtan állítható, hogy a szovjet társadalomtudományok eredményei alapján Ribakov mint valamiféle nyelvet, megtanítja nekünk a szláv vallási jelvények egész sorának jelentését. A díszítmények tarka, amúgy alig belátható forgatagát szakszerű magyarázatával sok esetben azonnal világossá, áttekinthetővé teszi. Ahol csak égnek emelt kezű női alakot látunk, ott tolmácsolásában megjelenik előttünk a termékenység egyik istennője. Amikor a házak ormán csupán fafaragás tűnik szemünkbe, észreveteti, hogy eredetileg a villám kultikus ábrázolása, egyfajta hatágú Jupiter-kerék variációi alkották e részlet alapját. Az ősvallás fejlődését nyomon követve a kutatás mai szintjén ismerhetjük meg munkájából Kelet-Európa tekintélyes részének temetkezési eljárásait, egyáltalán a vallás közelebbi kultuszát. Észlelhetjük e szertartások fejlődését a halottégetés kisebb esetein és a nagymáglyák gyakorlatán át, a zsugorított és nyújtóztatott elhelyezés szokásain keresztül a lovasok sírjaikban való megjelenéséig és még tovább. A temetkezés olyan helyi sajátosságait, mint a szórt kurgános, vagy lényegében kurgán nélküli övezetek területe. A könyv különösen a szláv kultikus központok leírásakor válik érdekfeszítővé. Főleg a Szvarog által megszemélyesített istenséggel kapcsolatban hívja fel a figyelmet a vörösnek, vagy másképpen szépnek nevezett halmok és hegyek csúcsának gyakori vallási szerepére, kultúrcentrum jellegére, a Dnyeper vidékén és más helyütt. A mai Lengyelország területéről többek között Slgza (Sobótka) hegyének, a Mons Síién sis néven is emlegetett magaslatnak példájával ábrázolja a szláv óvallás szenthelyeinek gyakorlatát. Itt még a pogány vallás keretében jelent meg a kereszt szimbóluma, a hegyre kijelölt „kálvária”-féle út vezetett és a területen meglepő figurákat, domborműveket, sőt szoborszerű vallási ábrázolatokat is találtak. Az ehhez hasonló kultikus központok között Ribakov Devint, Dévényt is megemlíti. Rendkívül fontosnak, egyenesen központi jelentőségűnek tartjuk azokat az utalásokat, amelyek a kifejlődő fejedelmi és nagyfejedelmi hatalom, valamint a pogány vallási élet kapcsolataira vonatkoznak. A szerző illusztrációval is szemlélteti a fejedelem gyakorlati irányító szerepét (569.1.). A fejedelmi törvénykezés és a vallási előírások szoros kapcsolatát (530.1.). A kultikus központok körüli védelmi sáncok leírása szintén felhívja a figyelmet a pogánykori fejedelmi és a vallási központok gyakori egybeesésére. A fejedelmek panteon-állító funkciójára, vallási központosító eljárására Vlagyimir nagyfejedelem esetében Ribakov külön is emlékeztet. S arra a többletre is, amely Perunnak, a főistennek az orosz panteonban való megjelenésével előállott. Vlagyimir példája (399, 599.1.) annál jelentősebb, mert személyében éppen az a nagyfejedelem fejezte be a pogány vallás kifejlesztését, aki röviddel később általánossá tette Oroszországban a kereszténységet, mint államvallást. Az újszerű képben tehát több minden gyakran már a kereszténység általánossá válása előtt jogosan a helyén található abból, amivel a vallásfordulat után, mint az új korszak jelével találkozunk. Az eljövendő pravoszláv templomok körzetei, mint kész, körülkerített, népszerűségnek örvendő kultikus központok; a fejedelmek és a helyi egyházközpontok egybeforrása stb. A különféle szláv történeti iskolák eltérő megközelítései miatt azonban a szerzőnek még vitát kellett folytatnia a pogány vallás jelentőségét alábecsülő, annak végső kifejlődésében csak hanyatlást látó, s főleg a pogányság maradványainak továbbélésével kellően nem számoló nézetekkel. Ezek Kelet-Európábán leginkább a lengyel történetírás képviselőinál találtak felkarolásra. így Ribakov kifogásolja például, hogy a lengyel feudális állam kifejlődésével lengyel oldalról némelyek azonnal befejezettnek veszik az óhit történetét (397.1.), ezzel bizonyos fokig idealizálva a középkori lengyel kulturális élet alakulását. Ribakov akadémikus tehát főleg három kérdéskörben fejt ki realisztikusabb álláspontot, mint az általa vitatott nézetrendszer: az óhit révén is előkészítettebbnek tartja a kereszténység felvételét,
