Századok – 1983
VITA - Mérei Gyula: Észrevételek Tolnai György ”Válasz"-ára 446
VITA 447 Cseh- és Morvaország, illetve Alsó-Ausztria falvaiból. Annyi azonban már így is kiviláglik, hogy az üzem fonalszükségletének kielégítésére a magyarországi parasztipari kapacitás nem volt elégséges. (Adatokra 1951. évi monográfia 123. o.). A majki üzem részére 1815-ben 147 csapómester és segéd font, Gesztes, Zsemle, Kecskéd és Gánt községben együttvéve 125 paraszt végzett fonó és gyapjútisztító munkát. Ebben az esetben nem elsősorban a parasztipari termelés volt a termelés bázisa, noha jelentős része volt benne. (Adatok 1951. évi monográfia 72. o.). Nincsenek ismereteim arról, hogy Gácson foglalkoztattak volna parasztiparost? (1951. évi monográfia 114-115.0.). Ellenben a mosonmagyaróvári üzem - egy 1793. évi jelentés szerint - téli időben 3000 főnyi paraszti lakosságot foglalkoztatott gypjúfonal készítésével különböző községekben (1951. évi monográfia 115. o.). Gyimesi Sándor: A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában (Budapest, 1975) című könyvének 186. és 187. oldalán forrásokból merített adatokkal bizonyítja, hogy Magyarországon a manufaktúraipar nem épült rá szervesen sem a vidéki kézműiparra, sem a háziiparból növekvő falusi mellékipari tevékenységre, mert a mellékfoglalkozásként űzött fonás ,.kisebb szerepet játszott a vele foglalkozók háztartásában”, mint „akár az örökös tartományokban is, mivel egy fonó nő átlagos teljesítménye csak felét-harmadát tette ki azokénak”(i. m. 186. o. vö. még a 196. oldalt és Gyimesi Sándor: A kapitalizmus és a parasztgazdaság /Ethnográfia 1968. 2. sz./ című tanulmányát). Gyimesi Sándor állapította meg, hogy mind Cseh-, mind Oroszországban csak ott válhatott a paraszti textilipari munkavégzés a manufaktúra-termelés bázisává, ahol lazítottak a feudális kötelékeken (i. m. 123—124. o.) (Csehország, Morvaország), 104-107. o. (Oroszország). így válik érthetővé, hogy Magyarországon a parasztipari munkaerőlétszám elégtelensége mellett a feudalizmusból eredő gátak sora miatt nem válhatott a parasztipar a tőkés textilipari termelés bázisává, mivel olyan jellegű és mértékű lazítás a feudális kötelékeken, amilyenről Gyimesi Sándor Cseh- és Morvaország, továbbá Oroszország vonatkozásában ír, Magyarországon 1848-ig nem történt meg. 2. Pusztán illusztratív céllal történik utalás arra, a teljesség igénye nélkül, hogy Oroszországban, Spanyolországban külső erők nem pusztították el az ottani textilipart. A két ország az 1. világháború végéig mégis elmaradt periféria-ország (Oroszország), vagy fél periféria-ország (Spanyolország) maradt belső okok miatt. (Vö. V. J. Bovikin: Oroszország ipari fejlődésének társadalmi-gazdasági problémái és Jorge Nadal: Az ipari forradalom kudarca Spanyolországban című tanulmányát a Berend T. Iván Ránki György: Gazdasági elmaradottság, kiutak és kudarcok a XIX. századi Európában. Az európai periféria az ipari forradalom korában (Budapest, 1979.) című kötetben). Mi sem áll távolabb tőlem mint az, hogy tagadjam a „külső tényezőnek” valamely ország gazdasági, jelen esetben textilipari fejlődését hátráltató szerepét. Csupán a „külső tényezőnek^’, mint egyedüli rombolóerőnek feltüntetését vélem egyoldalúnak. Európában általában, különösen pedig az ún. második jobbágyság és az erre alapozódó agrártermelés országaiban, a feudális előjogok támasztotta akadályok voltak alapvető forrásai a gazdasági élet minden területén a tőkés irányba történő előrelépésnek, így az iparban, ezen belül a textiliparban is. Ezeket a belső negatív hatásokat súlyosbította a „Külső tényező”, ami sokféle formában nyilvánulhatott meg. Eme nézet mellett érvel Cseh-Morvaország és Oroszország textilipari fejlődésének följebb említett esete, ahol a feudális gátak lazítása nyitotta meg az utat a tőkés iparfejlődés felé indulás előtt.
