Századok – 1983
ELMÉLET ÉS MÓDSZERTAN - Stier Miklós: Uralkodó elit; kormányzati hatalom - kormányzó réteg a Horthy korszakban 434
442 STIER MIKLÓS A 30-as éveknek az uralkodó eliten belül folyó ezen küzdelmei nem maradtak természetesen hatástalanul a helyi elitek halmazállapotára sem. A harcok ugyanis nem csupán a fentebb jelzett, horizontálisnak nevezhető elmozdulásokat eredményezték, hanem egy vertikális mozgást is, amely főként abban fejeződött ki, hogy a megyék és a nagyobb városok politikai életében az állami bürokrácia helyi exponensei a náluk magasabb szférákban mozgó országos elit megfelelő csoportjaival egyre élénkebb kapcsolatot igyekeztek kiépíteni. Ezek a kapcsolatok lehettek egyszerű közigazgatási-hivatali jellegűek is, amit az állami bürokrácia fokozott centralizációja nagymértékben elősegített, lehettek ezek félhivatalos-magán jellegűek, rokoni kapcsolatok is, amelyek érvényesülését az egész magyar „urambátyám” rendszer rendkívül megkönnyítette. Ezen ismert, tulajdonképpen még a dualizmus időszakából származó formák mellett azonban a 30-as évek újat is produkáltak, olyan típusokat, amelyek a legszigorúbban következtek a totális törekvéseket hordozó rétegek politikai szervezkedésének új, „dinamikus” módszereiből. A kormánypárt totális fasiszta jellegű tömegpárttá való átszervezését célzó kísérletek folyamán,1 0 a vidék intenzív szervezésének során például a helyi jobb- és szélsőjobboldali erők igen sok esetben szembekerültek a helyi hagyományos gazdasági elittel és a helyi uralkodó körök legtekintélyesebb, többnyire inkább konzervatív-arisztokrata, legitimista potentátjaival, vagy legalábbis a rendszer 20-as éveiben kialakult konzervatív-félliberális ellenforradalmi uralmi módszereit követő politikusaival. Gömbös miniszterelnöki kinevezése után ugyanis csak néhány megyében került sor a régi garnitúrához tartozó főispán újjal való felváltására, s a vármegyei adminisztrációban is igen sok olyan tisztviselő működött tovább, akinek a „régi vágású” főispánhoz való igazodása többnyire - mert így láthatta biztonságban egzisztenciáját — alapvetően meghatározta politikai orientációját is. Az ilyen megyékben a helyi hatalmi elit jobb- és szélsőjobboldali exponenseinek (a szegedi fajvédők általános reneszánsza idején) megélénkült mozgása számos esetben vezetett a helyi radikális jobboldal és a hivatalos helyi politikai vezetés között olyan összetűzésekhez, amelyek során a kormánypolitika hivatalos helyi exponenseivel, a főispánnal, tehát a vármegyével szemben a Gömbös kormány „valódi” hívei a Nemzeti Egység Pártjának élharcos „aktivistái”, vagy éppen fizetett funkcionáriusai a NEP-központ (Marton Béla főtitkár), vagy éppen a kormány vezető személyiségeinek (egyes minisztereknek), esetleg más kormányszervek főnökeinek (mint pl. a Miniszterelnökség Sajtó- és Propaganda Osztályának vezetője: Antal István) közvetlen anyagi és erkölcsi támogatását élvezték.10 11 „Mikor Gömbös Gyula miniszterelnök lett, az emberek meglepetve látták, hogy végig a magyar közélet egész vonalán azonnal olyan emberek tömege jelentkezett, és mind nagyobb térhódítással áradt szét azon, akiknek nevét azelőtt alig, vagy sohasem hallottuk. . . Mindinkább felrajzolódtak egy olyan egycélú alakulás körvonalai, amely magához kaparint állást, befolyást és hatalmat...” — írta a félliberálisfélkonzervatív bulvárlap, a 8 Órai Újság cikkírója.12 10Erről bővebben: Kónya Sándor: Gömbös kísérlete totális fasiszta diktatúra megteremtésére Akadémiai Kiadó, Budapest, 1968. 1 'L. erre bővebben: Glatz Ferenc-Stier Miklós: Megyei küzdelmek a gombosi reformtörekvések körül Történelmi Szemle, 1971.1-2. sz. 159-187. 118 Órai Újság, 1936. szept. 15.
